Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-251
251. országos Ülés május 24-én, pénteken. 1889. JgS nak lenni dicsőség, nem magyarnak lenni pedig szégyen és gyalázat a magyarnak. (Tetszés balfelől.) Ez az én politikai hitvallásom legelső parancsa. (Helyeslés a baloldalon.) Ily érzelmektől vezéreltetve tehát, ugy is mint jóravaló magyar embernek, még százszorta inkább pedig mint a magyar törvényhozás tagjának, elutasíthatlan kötelességem oda hatni, hogy az újabban oly eyakran jelentkező elnémetesítési törekvéseknek akár nyiltan, akár lappangva jelentkező minden fattyűkajtása gyökerestől kiirtassék, (Igás! Ugy van! a balfelől) még pedig oly kérlelhetlen erély- és szigorral, mint a mily szigorúan vannak az útkaparók az országutak mentén mutatkozó káros hatású szerb tövisek kiirtására kötelezve. Soha nem szunnyadó, semmiféle melléktekintetet nem ismerő képviselői és honfiúi kötelességérzetem volt egyedüli rugója ezen felszólalásomnak, melynek bevégeztével a t. ház becses türelméért köszönetet mondva, a magyar állam tekintélyének megóvása érdekében csak arra kérem a t. minister urat, mire őt kérni nemcsak jogosítva, de kötelezve is érzem magamat, hogy a nevezett Lähne-féle intézettel szemben a legkérlelhetlenebb szigorral foganatosítandó megtorló intézkedéseket mielőbb érvényesíteni szíveskedjék, minek eszközlésére a kezemben lévő adatokat készséggel bocsájtom a t. minister ur rendelkezésére. Ezek után még csak azt jelentem ki, hogy a középtanodák szükségletére előirányzott összeget megszavazom. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balon.) Gróf Csáky Albin, vallás- és közök tatásügyi minister: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) Egyszerűen kijelentcm,hogy nekemazon intézetről, melyről a t. képviselő ur szólott, semmi tudomásom sincs. Tudóin azt, hogy Sopronbau egy Lähne nevű igazgató egy gymnasium élén áll; azt is tudom, hogy e gymnasium nyilvánossági joggal van felruházva s tudom azt is, hogy ezen gymnasium magyar tantervvel bir és teljesen megfelel azon követelményeknek, a melyeket a magyar tanterv megszab. Ennek a gymnasiumnak ügye egyetlen egyszer fordult meg előttem és pedig azon alkalommal, midőn a nyilvánossági jognak megadásáról, illetve annak két évre való kiterjesztéséről volt szó. Ekkor személyesen meggyőződtem arról, a mint az előbb felemlítettem, hogy ez a középiskola teljesen respectálja a magyar tantervet. Hogy ezen igazgató urnak e mellett egy külön privát intézete is van, arról tudomásom nincsen, a felől semmiféle jelentés sem intéztetett hozzám, igy tehát természetes, hogy arról nem szólhatok s róla bírálatot nem is mondhatok. De csak köszönettel tartozom a t. képviselő urnak azért, hogy figyelmemet ezen intézetre — mely szerintem csakis mellékes, privát intézet — felhívta, (Helyeslés jobbfelől) mert én a tényállást ennek KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XII KÖTET. következtében mindenesetre megfogom állapítani és ha ugy találom, hogy az az intézet nem felel meg a törvényeknek és azon követelményeknek, melyeket mi magyar szempontból a középiskolák iránt támasztunk, akkor ebben az értelemben el is fogok járni. (Általános élénk helyeslés.) Nagy István: Azt hiszem, a t. minister urnak szolgálatot tehetek, ha bátor vagyok az adatokat, melyek kezeim között vannak, ezennel tisztelettel átadni. (Átnyújt a ministemek néhány iratot.) Szathmáry György: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Midőn a gymnasiumok czíméné] felszólalok és a t. ház figyelmét egy pár perezre kikérni bátorkodom, (Halljuk! Halljuk!) teszem ezt azért, hogy mint bizottsági előadó egy olyan ügyről, mely az utóbbi napokban a házon kivül élénk megbeszélés tárgyát képezte és melyért itt a házban is egy képviselő ur az igen t. minister urat meg nem érdemelt jelzővel apostrophalta, röviden és szigorú tárgyilagossággal nyilatkozzam (Halljuk ! Halljuk!) s ezen ügyben a bizottságnak álláspontját megmagyarázzam és képviseljem. Értem a budapesti II. kerületi főgymnasiummal kapcsolatosan a kormány által létesíteni szándékolt internátus ügyét. Midőn a t. minister ur ezenügyet — a melyre vonatkozólag nyilatkozni, én mint előadó annyival is inkább indíttatva érzem magamat, mert ha jól vagyok értesülve, az e czímhez feliratkozott képviselő urak nagy része szintén szólani kivan ez ügyről — mondom, midőn a t. minister ur proprio inotu előhozta és nyilvánította azon elhatározását, hogy egy finevelő intézetet óhajt létesíteni, a bizottság szemei előtt az a tény lebegett, hogy — sajnos — igen nagy számú, főként előkelő családbeli ifjak neveltetnek külföldön, nevezetesen Kalkszburgban és esetleg cosmopolita légkörben. És ez a tény annyival sajnosabbnak tűnt fel a bizottság előtt, mert - mint a költségvetés feletti általános vita elején kiemelni szerencsém volt — a magasabb tanintézetek körében is majdnem ezer magyar ifjú az osztrák intézetekben tanul. Bár mindig volt Magyarországból bizonyos kitolulás külföldi egyetemekre, mint volt a protestantismus virágzó korszakában, de mégis a mint ma van, ennek az emigratiónak azon nagy mérve kissé sok a jóból. (Általános helyeslés.) De azon sajnos körülmény, hogy épen a társadalom előkelő osztályai aránylag igen számosan neveltetnek külföldi intézetekben, abban a korban, mikor a lélek nagyon fogékony arra, hogy bizonyos érzelmeket, szellemet, irányzatot befogadjon és esetleg me«' is tartson, bármennyire sajnos volt és sajnos ma is, az ezen állapot ellen való zúgolódás nem segít a bajon. Ez ellen okvetlenül concurrens intézetet kell létesíteni idehaza s csak akkor lesz majd módunkban és jogunkban ered24
