Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-250
\ 74 250. országos ülés május 23-án, csütörtökön. 1889. való dolognaktartja, dehogy ezt nem fogja helyén való dolognak tartani senki, az bizonyos; mert csak egy túljámbor országban lehetséges, hogy ezen kényszerhelyzetben az emberek nem fordulnak az önsegélyhez. (Nagy zaj és ellenmondás jőbhfelöl. Élénk helyeslés bal- és szélső balfélől.) Mert, t. ház, a hol megszűnik a törvénynek az ereje, hogy azoknak utján elégtételt szerezni nem lehet, hogy ez hová vezet, azt ítélje meg a t. túloldal. Nem egyszer hallottunk ilyenféle észrevételt a t. ministerelnök úrtól itt ezen a helyen, midőn a 72dk évi választásokkal szemben hawonló esetek fordultak elő. (Zaj jobbfélöl és felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Bégen volt!) Akkor nem ilyen észrevételek tétettek a nyilvánvaló esetekkel szemben. Pedig akkor még a főispán urak nem erőszakoskodtak rendszerint, mint ma és csak az összeírásoknál és a központi választmányoknál történt visszaélés. (Zaj és ellenmondás jobbfélöl. Felkiáltások bal- és szélső balfelöl: Majthényi!) Hogy akkor széltében, hosszában az lett volna a praxis, a mi ma, azt állítani senki sem fogja s ezzel szemben emlékeztetem a t. képviselő urakat, milyen támadások voltak azok, melyeket a t. ministerelnök ur a túlsó oldallal szemben akkor élt, pedig akkor az erőszak még nem volt ily nagy. (Zúgás jobbról.) Lehet, sőt ugy is van, hogy akkor is történtek visszaélések, de hogy ez lett volna az általános praxis, azt senki sem fogja állítani és mégis milyen mások voltak akkor a támadások, melyeket a t. minister ur a túloldalnak eljárásával szemben követett. De, t. ház, leszek bátor utalni még arra is — mint az interpellatiómban is említettem — hogy a főispán ur házalt, hogy községről-községre eljárt, megnevezek tehát néhány egyént, a kikhez a főispán ur elment és azokra mindenféle Ígéretekkel és praessioval igyekezett hatni. Csak néhányat fogok felemlíteni, hogy meggyőzzem a minister urat arról, vájjon azon adatok, melyek interpellatiómban foglaltatnak, megfelelnek-e a valóságnak vagy sem. Ilyenek az activ állami hivatalnokok, a kiket közreműködésre szólított fel a főispán ur, továbbáPráger Alajos római katholikus lelkész, Kecskés Antal görög katholikus pap, Schwarcz Bernát és Reichard Mór urak, mint az izraelita statusquo hitközség elöljárói, Schweiger Ignácz egyházi elöljáró, Krausz Náthán, Nagy Ármin, Bánóczy Kálmán, Polacsek Ignácz, Marton Dávid, dr. Szepesy Arnold, stb. urak. Midőn tehát azon interpellatióm egyik pontjában megemlékeztem erről — mit a főispánok hatáskörével soha sem fogok összeegyeztethetni — tessék megítélni, igazat mondtam-e vagy sem? Meglehet, hogy erre is azt fogja mondani a t. minister ur, hogy ezek sem felelnek meg a valóságnak, mert az illetők nem esküdtek meg itt előttüíik, de hát mégis igy van. (Helyeslés bálfelöl. Ellenmondás jobbfelöl.) Még csak egy adatot fogok felemlíteni. Meglehet, hogy erre az adatra a t. kormány, vagy a t. túloldal azt fogja mondani, hogy hiszen épen ezen adat mutatja azt, hogy ha talán a főispán ur helytelenül járt is el; de ezzel szemben az ottani törvényhatóság viszont az illető, általam említett jelölt javára meglehetősen hatályosan működik. Szóba jővén ugyanis az ottani központi választmányban az a körülmény, hogy a kerületnek községei, az elöljárók és jegyzők a községházára a zászlókat kitűzik, továbbá, hogy nemcsak ezt teszik, hanem a községi lakosokra a tőlük kitelhető praessiót gyakorolják, anuak utána pedig az illető választóknak közvetlenül való corrumpálásában — a mit etetésnek és itatásnak nevezünk — i észtvesznek ; a központi választmány — mely mégis csak egy hatóság, a mit tehát határoz, kell, hogy hitelességgel birjon — a következő határozatot hozta: „A választási teljes szabadság minden viszonyok között megóvandó lévén, a megyei tisztviselők, községi jegyzők és községi birák a korteskedésbeni részvételtől, a választókra való nyomás gyakorlásától azonnali hivatali felfüggesztés terhével eltiltatnak és utóbb nevezettek utasíttatnak, hogy a községi elöljárói és képviselőtestületi tanácskozmányok helyeire, mint közhelyekre pártjelvényeket ki ne tűzzenek, azok kitűzését meg ne engedjék s ha ilyenek már kitűzve lennének : azokat onnan rögtön és személyes felelősség terhével távolittassák el." Hát ez a hivatalos okirat mégis csak bizonyíték talán arra, hogy a választókerületben megtörténtek azok, miket az interpellatióban felemlítettem. Meglehet, hogy különösnek fog tetszeni e házban, hogy egy hatóság a törvények megtartása érdekében bocsásson ki rendeleteket, melyek esetleg nem a kormánypárt javára vannak; mondom, meglehet, hogy ez feltűnést fog kelteni, de én ezt felemlítem tisztán csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy még sem olyan valótlanok, még sem olyan alaptalanok azok, mik abban az interpellatióban foglaltatnak, mint a minister ur monda. És ha ezekkel szemben a t. minister ur azt mondja, hogy miután az interpellatióban foglalt körülmények — mint azok neki valószínűleg a főispán ur által referáltattak — nem valók; miután továbbá ezekre vonatkozólag bizonyítékokat fel nem hoztam, tehát sem módját, sem szükségét nem látja, hogy e tekintetben intézkedjék, e felett csak mély sajnálatomat jelenthetem ki. T. ház! Már beszédem elején voltam bátor említeni azt, hogy mi oly politikai rendszerben élünk, a melyben a népakarat érvényesülésének lehetősége ki van zárva, (Igaz! Ugy van! a baloldalon.)