Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.
Ülésnapok - 1887-250
26ü. omágos nlés m&jm 2$-áM, csütörtökön. 1889. 169 a vallásfelekezetek legnagyobb részének és a társadalom legtöbb rétegének pénzügyi helyzete is, szóval, általában a pénzügyi helyzet, mely nem engedte meg, hogy 16 év alatt lehetőleg minden ponton valóban termékenyítő, gyümölcsöző kezdeményezés tétessék, sőt valljuk meg őszintén, illusoriussá tette, legalább részben, magának az 1868: XXXVIII. t.-cz.-nek kellő mérvben való végrehajtását is, nem minden tekintetben, mert a haladás csakugyan jelentékeny e téren, hanem igenis több tekintetben. A másik nagy ok egy bizonyos áramlat volt, mely a külföldről szivárgott be hozzánk, a mely hol lappangva, hol nyíltan, hol álarezczal, hol nyilt sisakkal, de mindig azon törekvésben tetőzött, hogy lehetőleg kiélesittessenek egy felől az állami közoktatás, másfelől a felekezeti iskolák közti ellentétek. E két tényező összejátszása idézte elő nézetem szerint a bonyodalmak, nehézségek és megoldandó problémák egész sorozatát, mely jelen, leg felszínre tódul közoktatásügyi politikánkban. Meg lehetünk azonban nyugodva, t. ház, mind e nehézségek daczára is szemben a helyzettel, mert a vallás- és közoktatásügyi táreza vezetése oly férfiú kezébe került, a ki már néhány havi kormányzása alatt is teljes mérvben kiérdemelte a szakkörök bizalmát és a kinek minden irányban éber, korszerű, felvilágosult culturérzéke és kezdeményezési tettereje azon reményt, sőt ennél többet, azon hitet ébresztette fel mindnyájunkban pártkülönbség nélkül, hogy ő mind e nehézségek kel diadalmasan fog megküzdeni. Ennek tanújelét és biztosítékát adta a minister ur már magában a közoktatási bizottságban, hol az ő minden irányban éber culturpolitikai érzéke és tettre kész reformtörekvéseinek jelzése által pártkülönbség nélkül a bizottság minden tagját megörvendeztette, de határozottan biztosítékot nyújtott nekünk azon beszéd által, melylyel programmját pár nap előtt a ház elé terjesztette. Herman Ottó, igen t. képviselő ur kétségkívül igen szép, mondhatni szikrázólag szép, szellemes ötletekben gazdag beszédet tartott. A mi ezen beszédben kellő alappal bir, azt Örvendve hallottuk a ház minden oldalán, sőt helyeselte maga a minister ur is. Foglaltatnak azonban az ő beszédében oly állítások, oly támadások is, a melyeket szó nélkül Nagyni nem lehet, mert az veszélyes volna, midőn az ily támadások nem csekélyebb férfiú részéről jönnek, mint a minő Herman Ottó képviselő ur, a ki a mellett, hogy nagyon jeles szónok, még annyira népszerű is az országban. Nem óhajtom tehát, hogy alaptalan, részben igazságtalan támadásait komolyan vegyék a házon kívül, ugy a felnőtt, mint a serdülő nemzedék köreiben, hanem igenis óhajtom, hogy a fogalomzavar növelésének mellőzhetése czéljából mindannyian gondolkozzunk kissé azok felett, a mik az ő támadásának culminatióját képezik. Először is. a mi a ministeri programmbeszéd elleni támadását illeti, azt mondta Herman Ottó képviselő ur, hogy mindent lát abban, csak tanügyi politikát nem ; csak azt látja, hogy a t. minister ur hivatásának csak egyet ismer: administrálni a meglévő alapon. Minthogy a t. képviselő ur maga is tudomásul, még pedig örvendetes tudomásul vette nemcsak a kisdedóvás érdekében benyújtandó törvényjavaslat jelzését, nemcsak a középiskolák, különösen az egységes középiskolákra vonatkozó kijelentését, hanem örvendetes tudomásul vette még azon megteendő intézkedéseket is, a melyeket a felsőbb iskolák reformjának, különösen az egyetemi tanulmányi és vizsgálati rendszer, azután a leczkepénz reformjára és a colloquiumok kötelezőségének behozatalára vonatkozólag kilátásba helyezett, kérdem a t. képviselő úrtól, hogyha mindezt tudomásul venni méltóztatott, hogyan nélkülözheti mégis e programmban a tanügyi politi • kát. Mert azt csak nem gondolja a t. képviselő ur, hogy mindezen reformtörekvések tisztán az administratio keretébe valók. Mindez eszmék oly természetűek, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur nagy szolgálatot fog tenni ezzel az országnak, ha keresztül viszi. A felett gondolkodván, hogy Herrman Ottó képviselő ur ezen eszmék daczára, melyeket üdvözöl, mégsem lát tanügyi politikát a t. minister ur programmjában, nem juthattam más megállapodásra, mint arra, hogy bizonyára azért nem látja a tanügyi politikát, mert nem lát úgynevezett nagy conceptiókat, a melyek hiányát divatban volt a kormánynak szemére vetni a legújabb években. Én azt mondom, hogy nincs itt most az ideje annak, hogy Magyarország vallás- és közoktatásügyi ministere úgynevezett nagy conceptiókat hajhászszon. (Ugy van! a jobboldalon.) A mostani időpont azt követeli, hogy csendes, zajtalan, intensiv munkálkodásnak, mely nem kíván ünnepélyes hevélyeket, szenteljük összes tetterőnket. (Élénk helyeslés. Ugy van! jobbfelől.) Ez volt az irány, a melyet a t. minister ur maga is jelzett. Hiszen eddigelé úgyis az volt a hibája nemzetünknek, hogy tudott ugyan lelkesülni eszmékért, míg azok merőben eszmék voltak, de midőn ezen eszmék egyszer már megtestesülve lőnek intézményeinkben, akkor az a lelkesedés, a melylyel felkarolta az eszméket, mig azokért küzdeni kellett: egyszerre szárnyaszegetten szokott lelohadni örökre. Én remélem, hogy a magyar értelmiség tudni fog lelkesedni, mint eddig, nem csak ünnepélyes hevélyek közepette, hanem tudni fog lelkesedni azon zajtalan munkáért, a melynek termékenyítő ereje nélkül, tartalom nélkül maradnának mindazon
