Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-250

2S0. országos ülés májas 23-űn, csütörtökön. 1889. 161 legbiztosabbak legyenek. De nem kevésbé van gondoskodva arról is, hogy a tankötelesek és az iskolába járó tankötelesek száma pontosan vétessék fel. Lioder t. képviselő ur tegnap a túloldalról azt iparkodott kimutatni, hogy szabályszerű felvételek hiányában véleményük és tetszésük szerint készíti a községi elöljáróság egyes helyeken a tan kötelesek kimutatásait. Megengedem, fordulhatnak ily esetek is elő, azonban ez mind csak annak jele, miszerint azon intézkedések, a melyek az állam által a statistikai adatok gyűjtésére nézve megtétettek, még mindig nem foganatosíthatók a körülmények folytán oly pontossággal, a minő pontossággal a kormány azt megkövetelheti. A jelentésben felsorolt statistikai adatok tanúbizonyságot tesznek tehát előttünk azon haladásról, a melyet huszonegy év alatt elértünk. Kellett is e haladás nálunk, mert hiszen Poroszországban már 1776-ban II. Frigyes rendeletével kezdődött meg az a munka, a mely itt csak a népoktatási törvénynyel vette kezdetét. Francziaországban Napóleon indította meg nagyobb erélylyel, Angliában a társadalom azon már századok óta dolgozott, nálunk a Mária Terézia által 1777-ben kiadott ratio educationis czímfí rendelet csak hézagosan volt nagyjában életbe léptetve és a mint más központi, Bécsből kijövő kormányrendelet a megyék visszatetszésével találkozván, a társadalomban s a hatóságoknál nem találta meg azon támogatást, melyet culturánk már azon időben is megérdemelt volna. Az 1868-iki évtől számíthatjuk tehát a mi tanügyünk tulajdonképeni haladását. Az 1868-iki törvényhozás elismerte az egyházak történelmi alapon való jogait, érintetlenül Nagyta a felekezetek által fentartott iskolákar, nem kivánt az egyház autonóm hatáskörébe avatkozni és csakis azon legkisebb mértéket állapította meg a törvényben, melylyel minden iskolának birnia kell, ha azt akarja, hogy hivatását csak némileg is teljesíthesse. Minthogy azonban épen az autonómiának tiszteletben tartása nem engedte, hogy a törvény az egyházat ott is iskola fentartására kényszerítse, a hol ez nehézségekkel jár, intézkedni kellett a törvénynek az iránt, hogy ott, a hol iskola nincs, vagy nem kielégítő, a tanítás lehetővé váljék és az általános tankötelezettségnek akadálya is mellőztessék. Ez, nézetem szerint azon alapeszme, mely az 1868 : XXXVIII. t.-cz.-en végigvonni és a törvény 21 évi fennállása után örömmel constatálhatom, hogy a bizalmatlanság, mely annak megalkotása alkalmával az egyházak részéről szemben az állammal nyilvánult, megszűntnek mondható. Kormányunk a lefolyt 21 év alatt nemcsak nem akarta a valláserkölcsi oktatást mellőzni, de ellenkezőleg azt első helyre tette az állami iskolákban is, minden iskolában gondoskodott hitoktatóról és a hol legkisebb méltányossági indok volt reá, a hitoktató buzgalmát külön is jutalmazta. Ez eljárás eredményezte azt, hogy az 1883: XXXI t.-ez. meghozatalakor a bizalmatlanság már annyira megszűnt, miként a középiskolai törvény megalkotásánál a felekezeti középiskolák állami segélyezése törvénybe volt iktatható. Midőn mindezt örömmel constatálom, óhajtom, hogy ezen eljárás továbbra is folytattassék. Óhajtom azt, hogy az állam és az egyház a civilisatio és a nemzeti cultura nagy művén továbbra is együttesen működjék. Bármily örvendetes is azonban az eredmény, melyet előbb volt szerencsém számokkal igazolni, nem Nagyhatom említés nélkül, hogy a lefolyt 21 év tapasztalatai szerint nemcsak azt láttuk, mit lehetett a népoktatási törvénynyel elérni, de a tapasztalat arról is tanulságot tett, mi az, a mit e törvény nyel változtatás nélkül elérni nem lehetett. Ezt leszek bátor kifejteni. Mielőtt azonban ennek tárgyalásába bocsátkoznám, nem Nagyhatom említés nélkül, hogy az eddigi 21 év alatt a kormány szorosan ragaszkodott azon programmjához, melyet felejthetetlen Eötvös József miuister első jelentésében kifejtett. Az első teendő volt Magyarország közoktatásának megteremtésére s közoktatásunk teljes berendezése. Iskolákat kellett állítani, a népoktatási kötelezettség teljesítése feltételeit létrehozni és egyidejűleg a létező iskolákat javítani. Ha azonban tekintjük, hogy mily nehézségek álltak elő a törvényben foglalt újítások végrehajtása alkalmával, meggyőződtünk arról is, miszerint minden kornak bizonyos előzményekkel kell birni arra, hogy egy új intézmény életbeléptethető legyen. A törvény meghozatalakor, bármily lelkesültséggel fogadta is azt az intelligens közönség, népünk legalsóbb osztálya a törvény intézkedéseihez kellő érettséggel nem birt. Ez az ok, a miért népünk nem értette át a nemes feladatot és a czélt, a mely az általános tankötezettség kimondásában rejlett és a helyett, hogy a tankötelesek szüleik által iskolába küldettek volna, téves felfogás miatt sok helyen maguk a szülők akadályozták azt és igy, mikor az állam és felekezetek mindent elkövettek, hogy az iskolák minél nagyobb számmal létesíttessenek, kényszereszközök használatára volt szükség, hogy a tanköteleseknek csak egy része is iskolába járjon. Ha azonban áll az, a mi a jelentésből is kitűnik és a mire a túloldalról méltóztatnak hivatkozni, hogy még mindig nagy az iskolába nem járó tankötelesek száma, legyen szabad erre nézve megemlítenem, hogy igaz, hogy e téren az előttünk lebegő czélt még el nem értük, de méltóztassanak megnézni hazai viszonyainkat, méltóztassék megnézni felvidéki elszórt községeinket, melyek több kilométer hosszban terjedvék el és méltóztassanak figyelembe venni, hogy Magyarországon még most