Képviselőházi napló, 1887. XII. kötet • 1889. május 16–junius 3.

Ülésnapok - 1887-249

249. országos ülés május 22-én, szerdán. 1889. f jg kell vallanom, hogy főképen a határszéli hegy-, völgy- és dombokon szétszórt községekbe.i még sok a tanügyi hiány. És ezen hiányokon segíteni nem is oly könnyű feladat, mert itt maguk az eleinek is a tanügy előhaladása ellen küzdeni látszanak. A nép földhöz ragadt szegény. Osztályrésze: tűrés és szenvedés. A talaj kevés és terméketlen; közlekedés, főképen tavaszszal és őszszel, szerfelett nehéz. A nép rosszul lakik, még rosszabbul táplálkozik és gyarlón ruházkodik. Általában véve a nép nem idegenkedik az iskolától és mégis gyakran gyermekét nem küldheti az iskolába, mert a legszükségesebb testi ruhával nem képes őket ellátni. Ily szegény községekben mily nyomorteljes a tanító helyzete. És valóban, a hivatás magas foka kívántatik hozzá, hogy e sivár és örömtelen helyzetében a tanítás szent ügyeért még lelkesedni is tudjon. Ily esetekben hiába való a nagyobb szigor, a kérlelhetetlen bírságolás. Szívtelen kegyetlen séget elkövethetünk vele, de nem lesz foganatja. Meggyőződésem szerint e bajokon esak ugy lehetne segíteni, ha a t. kormány speciális gyámkodása által a magas kincstárral és az ottani nagybirtokok uraival egyetértőleg emelné valamiképen e népnek jólétét. Az anyagi gyarapodást bizonynyal követné azután a culturalis haladás is. Ilyen rendkívüli gondoskodást ezen jóindulatú nép megérdemelne a múltban tanúsított magatartásáért és azon körülmény, hogy ezen nép épen hazánk határait védi, még inkább kivánatossá teszi a rendkívüli intézkedést. Máramaros, Ugocsa, Bereg, Ung és Zemplén jobb vidékein lakó rutheneknél kielégítőid) állapotokat találunk. Iskoláik a törvény kívánalmainak megfelelnek és a magyar nyelv tanítása is jó, kielégítő eredményeket tüntet fel. Az igazságnak tartozom annak kijelentésével, hogy a ruthen nép, noha szereti a maga anyanyelvét, mindazonáltal nem viseltetik legkisebb ellenszenvvel sem a magyar nyelv iránt, (Helyeslés jobbfelől) sőt azt készséggel hajlandó megtanulni és büszke gyermekére, ha az már meg lehetősen elsajátította az állam nyelvét. (Helyeslés jóbbfelől.) Es itt szabad legyen nekem egy jellemző történelmi tényt fölemlítenem. Ugyanis 10 év előtt, akkor, a midőn az államnyelv tanításának általános kötelezettsége contempláltatott, de maga az erre vonatkozó törvényjavaslat még mindig késett, a munkács megyei püspök, a káptalan és a clerus egyértelműleg föliratot intéztek a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi ministerhez. kérve őt, hogy a magyar nyelv tanításának általános kötelezettségét mielőbb törvénybe iktatni szíveskedjék. Ha tehát a magyar nyelv tanítása körül a KÉPVH. NAPLÓ. 1887—9S. XII. KÖTET. ruthenek között itt-ott most némi hiányok mutatkoznának: ezt a dolog természetéből származó nehézségeknek és a cultura előmozdítására megkívántató anyagi eszközök hiányának és nem holmi antipatheticus érzelmeknek kell tulajdonítani. Ha e nép megélhetési feltételei némileg megkönnyittetnének és ha az igen t. minister ur által tervbe vett óvodák itt is felállíttatnak, meg vagyok győződve, hogy a közel jövőben itt is örvendetesebb culturállapotokka] fogunk találkozni. A közeli jövő, azt hiszem, fényesen igazolni fogja e tekintetben állításaimat. Mindezeket, vonatkozással a ruthenekre, azért mondtam el, nehogy a statistikai kimutatások folytán a magyarországi ruthen nép ugy tűnjék fel, mint a mely a magyar testvérNeppel a cultura áldásos ténykedésében résztvenni nem akar. (Helyeslés.) Ezek után, a t. ház engedelmével, szabad legyen nekem hazai közoktatásunkról is általánosságban röviden szólani. (Halljuk ! Halljuk!) T. ház! Valahányszor a közoktatási kérdés napirendre kerül, a társadalom minden osztályai mozgásba jönnek ; az érdeklődés országossá válik. Ezen, különben örvendetes tüneménynek oka az, hogy ma minden gondolkozó elme meg van győződve a felől: hogy hazánk és nemzetünk létele és fenmaradásának legerősebb biztosítéka nem egyedül a hősi vitézségben, hanem főleg a magyar nemzeti culturának népszerűsítésében áll. És mivel ezen eulturát az iskola közvetíti, innét van, hogy az iskola ma foutosabb erkölcsi tényező, mint a fegyveres erő. Ilyen felfogás mellett mi természetesebb, mint azon közóhaj, hogy teremtsük meg a lehető legjobb „magyar nemzeti tanügyi politikát'', (Élénk helyeslés jobbf elől) vagyis olyant, mely képes legyen a nemzetet a maga eredetiségében fentartani; szellemben nevelni; erkölcsben nemesíteni; számban gyarapítani, erejében pedig hatalmassá és tekintélyessé tenni. (Élénk helyeslés és éljenzés jóbbfelől.) E nagyfontosságú feladat megoldására nézve nincs senki, ki az állami szempont jogosultságát tagadásba hozná. Ellenkezőleg, az államnak egyik kiváló kötelessége a közművelődést nem csak ellenőrizni, de azt, bizonyos tekintetben, irányítani is olyképen, hogy e különféle nyelvű és vallású országban, az ö--szetartozandóság érzete által áthatva, mindnyájan ugyanazon állameszme megizmosítására közreműködjünk. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Ezen közreműködésnél a kiindulási pont, a módok, az eszközök divergálhatnak ; ez azonban az állam főérdekét nem veszélyezteti. Ám legyen meg az eltérő eszközökben a vetélkedés; de ne legyen harcz sem az állam, sem egymás ellen. (Helyeslés jóbbfelől.) A magyar nemzetnek már a régen multban is megvolt az ő sajátságos culturája. Ezen ősi culturának főjellegét képezte: a hazafiság és vallásosság. És ime, ezen cultura helyesnek 17