Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-239

'239. országos ülés májas 10-én, pénteken. 1885). 291 dáját sem tudta kellő éberséggel ellenőrizni. Én ezt, ismerve a herkulesi ötödik munka nehézségét, nem vádképen mondom, hanem csak annak bizonyítására, hogy nem a belügyi tárcza természetes feladata a művészeti ügyek fejlődési rendje fölött őrködni. Ott a hajón ez valami idegen túltehert képez. Sietek azonban megjegyezni, hogy magát a vidéki szinészetet magam sem tartanám czélszeríínek kivenni a belügyi kormányzat szorosb felügyelete alól, mivel a vidéki színházak nem az állam intézetei s a vándorló színészettel szemben sok a közigazgatási helyi teendő és hatósági kapocs. Indítványom (Halljuk! Halljuk!) csupán az állam által bő mértékben segélyezett s ugy közműveltségi, mint pénzügyi szempontból országos és állandó fontosságú, nemzeti, operai és kolozsvári színházakra vonatkozik. Nem sürgetem, hogy az áthelyezés gyorsan megtörténjék, mert tudom, hogy a kormány ép most sokkal szükségesb teendőkkel van elfoglalva. De óhajtom a határozat mostani kimondását, melynek végrehajtása ha netán évekig elházódnék, a képviselőháznak ez alapon könnyebb alkalma nyílnék a foganatosítás megsürgetésére. Ezek megjegyzésévél s imént elmondott okaimra hivatkozva, bátor vagyok tisztelettel kérni a képviselőháztól e közműveltségi jellegű indítványom elfogadását. (Helyeslés több oldalról.) Elnök: Fel fog olvastatni az indítvány. Josipovich Géza jegyző (olvassa az indítványt): „Mondja ki a képviselőház, hogy a nemzeti színház, a m. kir. operaház és a kolozsvári nemzeti színház állami felügyelete áthelyeztetik a belügyi tárczábóla közoktatási ministerium hatáskörébe." Madarász József jegyző: Illyés Bálint! Illyés Bálint: T. ház! Midőn a költségvetésnek a színházakra vonatkozó tételénél azon párt megbízásából, melyhez tartozni szerencsém van, szót emelek, részemről csak örömmel üdvözölhetem azon indítványt, melyet Vadnay Károly t. képviselőtársam beterjesztett. A mennyiben azonban a t. képviselőtársam indítványa csupán az állam által subventionált színházakra vonatkozik és nem öleli fel egész teljességében a szinügyet, a mennyiben az indítványának megokolása egészen más forrásból ered, legyen szabad nekem is idevonatkozó nézeteimet elmondanom s egyszers mind azon párt nevében, melyhez tartozom, az egész szinügyet felölelő külön indítványt tennem. (Halljuk!) Mielőtt azonban ezt tenném, nem Nagyhatom én sem megrovás nélkül az operaház segélyösszegének felemlítését, daczára annak, hogy a pénzügyi bizottság azon alternatívát látszik felállítani javaslatában, hogy vagy meg kell szavazni azon összeget, vagy bérbeadni az operaházat, a mi a jelenlegi viszonyok közt csak terhes áldozatok árán volna eszközölhető. Hiszen tudjuk, hogy még csak a múlt évben szállíttatott le és állapíttatott meg az állami segélyösszeg 210 ezer forintban és pedig azon utasítással, hogy létesítsen a kormány oly intézkedéseket, melyek ezen költségvetés szigorú betartását lehetővé teszik. És még el sem múlt egy év sem, csak három hónap, máris 35,300 frt túlkiadás iránt terjesztetett elő javaslat; nem számítva az adósságok törlesztésére felvett összeget és ezt azon megokolással terjesztik elő, hogy ennyire lesz szükség, ha mindaz megtörténnék, a mi az operaház viszonyának rendezése iránt javasoltatik. Nem vagyok azon kedvező helyzetben, hogy megítélhessem, hogy mennyiben történnek meg az ezen javaslatban említett intézkedések, mennyiben váltak azok az intézet előnyére; de hazánk jelen pénzügyi viszonyai közt, midőn más nem kevésbé fontos culturalis intézeteknél jelentékeny kiadások szoríttatnak meg; midőn a magyar tudományos académiának oly nagy fontosságú tárgyakra vonatkozó tételeinél, milyen például a történelmi, az irodalom-történeti források és emlékek, a természettani, a természetrajzi országos érdekű kutatások, a könyvtárak gyarapítása stb. jelentékeny összegek törültetnek; midőn mint ezt t. képviselőtársam is felemlíté, midőn a közoktatásnál, hol folytonosan nagyobbodó áldozatokra volna szükség, sajnos, megtakarítások kényszerűségével állunk szemben : én e segélyösszeg felemelését csakis az intézetet fenyegető káros és veszelves mulasztások esetén látnám indokoltnak, de midőn erről nem vagyok meggyőződve, midőn erre nézve a t. pénzügyi bizottság sem ad felvilágosítást, e tétel gyors, úgyszólván rohamos emelését nemcsak takarékosságnak, de tekintettel a múlt évi leszállítására, tapintatos eljárásnak sem tekintem. Azonban előre is bocsátottam, hogy nem akarok specifice az operaház és általában színházaink pénzügyi viszonyával foglalkozni, mert e tekintetben nem is állnak kellő adatok rendelkezésemre, de különben is a két nemzeti színháznál ugyanazon tételekkel találkozunk, mint a múlt évben, a többi színházak pedig nem tartoznak az állami költségvetés keretébe. Én, a t. ház engedelmével a színházakról, mint culturalis intézményekről akarom elmondani nézeteimet. (Halljuk! Halljuk!) Hogy a színházak culturalis intézmények, ugy hiszem, ma már senki sem kétli; hiszen épen ezen az alapon igényelhetik az állam segélyét. De erre mutat a színházak eredete is. Tudjuk, hogy a szinházak a régi görögöknél és rómaiaknál, majd a kereszténységnél, valláserkölcsi i mysteriumok voltak. Majd később felölelve a tár-., •i7*