Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-238

Jg2 288, országos ülés május 9-én, csatBrtökon. 1889. alapra állni, melyet az előttem szólt képviselő ur foglalt el, vagyis hogy esetleg az érdemeknek megjutalmazásául a monarchiában érdemrendek ne adassanak, vagy ezímek ne osztogattassanak, mégis azt hiszem, hogy ezek osztogatásának ép ugy az alkotmány értelmében kell történni, mint bármely más ténynek, a melyet 0 Felsége, mint magyar király teljesít, mivel én sohasem tartottam közjogunkkal összeegyeztethetőnek azt, hogy ő Felsége bármely kegyelmi tényét, a melyet, nem mint magyar király végez, magyar ministerei által végeztesse. Tudjuk nagyon jól, hogy vannak rendek, a melyekhez egyáltalában nincs köze a magyar királynak és hogy ilyenek osztogattatnak ugy katonai, mint polgári állású egyéneknek. A vaskorona-renddel például ezelőtt bizonyos méltóságnak és rangnak adományozása járt. Ha valaki ezen czímen lovaggá lett, osztrák lovag volt, mert magyar lovagi rend nem létezik. Hogy ha tehát valaki osztrák lovaggá neveztetett ki azért, mert Magyarországon, magyar ügyekben érdemeket szerzett magának, a magyar király az osztrák lovagi rendet nem osztogathatja, mert ezt csak AZ osztrák császár adhatja. Teljesen felfordított alkotmányos állapot az, midőn magyar ministerek ellenjegyzésével oly rendek adományoztatnak, a melyeket a magyar közjog egyáltalában nem ismer. Ezt a kérdésnek elméleti oldalára nézve. Azzal, hogy a ezímek, rendek és rangok megfelelnek-e különösen a XlX-ik század végén, e század szellemének és a democraticus felfogásnak: nem foglalkozom ez alkalommal s elég sajnosán látom, hogy a democratia sok helyen csak az ajkakon van, de a szívben és meggyőződésben nincs. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Sok helyütt, t. ház, még azt is látjuk, hogy a ezímek, rangok és rendek, nemcsak a társadalmi állásban létesítenek különbségeket, hanem eszközöket és módokat nyújtanak arra, hogy azok, a kik nincsenek azok birtokában, lenézessenek. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez, t. ház, nem tisztán a ezímek, rendek és rangok adományozásának következménye, mert egészen democraticus alapokon nyugvó államban is lehetséges az, hogy egyes kiváló érdemek, ezímek és rangok adományozásával jutalmaztassanak meg. De az, hogy ez társadalmi rétegeket teremtsen, a lenézésnek és gőgnek egyik tényezőjét vigye a társadalomba, csak ott lehetséges, a hol, mint nálunk, a kormány pártczélokra használja fel, a hol nem azt nézik, hogy mi a munka érdeme, hogj ki tett a hazáért a közügyek valamely terén szolgálatot, hanem azt, hogy valaki szolgálatot tett-e a kortespolitika terén a kormánynak? (Felkiáltások szélső balfélöl: Fizetett-e?) Hogy ez nem ráfogás és nem egyszerű állítás, erre nézve azt hiszem, világos bepillantást enged egy villamos fény, mely e körülményre rávettetett, midőn megismertük azt a főispáni levelet, melyben kortesezélokra adományozott összegért magyar nemesség adásáról van szó. (Ugy van! bal- és szélső baloldalon.) Ha a monarchiában ezímeket osztogatnak, vagy valakinek nemesi rangot adnak, olyan ember kapja, a kiről a közvélemény érezze, hogy valóban érdemes hazafi. De mivel a közvélemény sokszor épen ellenkező meggyőződésben van, akkor csak azt mondhatom, hogy nem szabad az oly dolgokat, mint a magyar nemesség, eféle játék eszközévé tenni. (Helyeslés a szélső báloldalon.) Mert annak, hogy valakinek ősei a haza körül szerzett kiváló érdemeikért nemességet kaptak, lehet az a hatása, hogy az utódok fényeikkel arra magukat méltónak mutatni igyekeznek. De ha ez igy van, nem szabad a nemességet oda alázni, hogy sokszor nevetség, ha valakit nemessé tesznek. Ott van a királyi tanácsosi "ezím. Valamikor ez is nagyon megtisztelő volt, ma is kapja akárhány olyan, a ki megérdemli e megtiszteltetést; de tudom, hogy akárhány embernek borsódznék a háta, ha azzal megkínálnák. Ha vannak kitüntetések, ezeket igy lealacsonyítani nem szabad. Az a kormány, mely ezt mégis megteszi kortespolitikájával, e téren sem érdemli meg bizalmunkat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Arra nézve, hogy az ilyesekért járó díjakat — csak a szabályszerű díjakat értem, mert tudom, hogy vannak extra-díjak is — mire fordítják, nem nyilatkozhatom, mert a t. minister ur erre még nem adott választ. De kénytelen vagyok abban az irányban szintén felszólalni, hogy az ő Felsége körüli ministeri állás — és ebben eltérek előttem szólt t. képviselőtársamtól — igon fontos állás. Midőn az 1848-iki törvény ezt contemplálta, nagyon helyes szempont lebegett előtte. Azt akarta, hogy a korona mindig kellően legyen informálva, mindig legyen körülte a magyar kormánynak egy tagja, a ki minden téren szolgálhat felvilágosítással, ki viszont a kormányt is értesítse mindenről, a mi az udvar körében történik. E correlatiót fentartani igenis fontos dolog. Természetes csak ugy, ha az nem párt- vagy egyéni czélokra használtatik fel, hanem arra, hogy a korona mindig tájékozva legyen minden párt törekvéseiről és nézeteiről, hogy folyton tudja, mire támaszkodhatik, mire nem. Ezt az állást — ismétlem — igenis nagyon szükségesnek tartom s épen azért nem helyeselhetem, hogy annak a ministernek, kinek mindig ő Felsége személye körül kellene lennie, más ministeri tárczát is lehetett viselnie, habár ideiglenesen is. Ez is mutatja, hogy a kormány egyikét a legfontosabb ministeri állásoknak csak ötödik keréknek nézi, hogy odáig juttatták a dolgot, hogy az ő Felsége személye körüli minis-