Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-237

2á3. országos ülés április 8-án, szerdán. 1889. 247 szerint vezettessék a politika, hanem legyen egy j egység. Ha egy kormány ugyanazon népfáj jal ( szemben, ugyanazon kis területen és ugyanazon belügyi administratióban két különböző politikát követ, ez tényleg és csattanósan bizonyítja azt, hogy a kik a mi kormányzásunkat tizennégy éven át vezették, azok, ha igazságot akarnak, csak azt az egyet találhatják, hogy nem volt közöttük vezérlő szellem, nem volt közöttük vezérlő elme, nem vezette őket eszme, nem vezette őket elv és mert nem vezették őket, a nemzet életét sem tudták biztos irányok szerint vezetni. Ingadoztak ők, kapkodtak ők s a kapkodás és ingadozás bizonytalanságot a bizonytalanság az erkölcsi rendnek felbomlását, az erkölcsi rendnek felbomlása pedig az egész administratiónak, a közéletnek, sőt a társadalomnak is Nagyatlását vonta maga u'án. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Legyenek önök uraim meggyőződve, hogy a tiszta igazság az, hogy öntudatos, jogszerű, czéltudatos administratio nem csak az intézményeket nemesíti meg, de az érintkezésekben kihat az egyesekre, kihat a társadalomra is. A mely politikai életben azt tanulják meg az emberek, hogy minden szabad, csak ott kell lenni a hatalmasok táborában, iigygyel-móddal, okkal-szépszerével, vagy csúful, de hatalmas és befolyásos emberek közbenjöttével minden keresztülvihető, megsemmisíthető, minden felépíthető, vagy lerombolható, akkor ezen tudatot a társadalom is magába átveszi és a mindennapi életben az a méreg átszivárog és megrontja a társadalmat. Az intézmények ós társadalom kölcsönös kihatása az, mely most már elrettentő példákban és bizonyítékokban tárul fel szemeink előtt. S ha valami, ugy ez itéli el a jelenlegi kormányzást és itéli el a jelenlegi rendszert és azon államférfiut, a ki a kormányzat élén áll és most igazságot követel tőlünk. Más igazságot nem adhatunk, mint azt, hogy őt a nemzet az ő vezetésére, társadalmának irányítására, állami erejének felhasználására és szervezésére meghívta, de ő ezt a feladatot megoldani képes nem volt, nem volt hozzá tehetsége, de igen sokak voltak gyengéi. Néni szavazom meg a költségvetést. (Zajos élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) Elnök : Polónyi Géza képviselő ur személyes megtámadtatás czímén kivan szólani. Polónyi Géza: T. ház ! A ministerelnök ur, de Ugron Gábor igen t. barátom beszédjének is van egy része, a mely kétségen kivül egyéni appretiatióm alá kell hogy essék. Kétségtelen az, hogy bármely törvényhozás termében essék meg e

gy egyszerű képviselővel, hogy vele egy 14 éven át ministereinökséget, pénzügyministerséget és az ország összes főispáné-ágát viselt egyén (Derültség balfelöl) magát összehasonlítja, ezt minden egyszerű képviselő feltétlen megtiszteltetésnek kellene hogy tartsa. Nyíltan bevallom, hogy ha a ministerelnök urnak a. véderő-vitánál t ipasztalt magaviseletét nem lettem volna szerencsés bírálni, még vele szemben is megtiszteltetésnek tartottam volna az összehasonlítást. Hogy azonban mérlegeljem azon állapotokat, a melyeket magamra nézve kell hogy mérvadóul tekintsek, nem az egyéniségéről, nem mint emberről beszélek róla, hanem mint ministereluökrííl, a politikai szerepléséről; ha társadalmi erkölcsi szempontból veszem bírálat alá az ő működését, ha azt veszem tekintetbe, hogy az ő kormányzási ideje alatt történhetett az meg, hogy 1 év alatt 1 millión felüli sikkasztás volt csak az, a mi kiderült; ha veszem mindenek felett azt, a mi reám nézve a legfőbb indok, a véderő-törvényj avaslatnál tapasztalt hazafiságát: akkor én igazságos bírálatot kérek s tiltakozom az ellen, hogy engem ő vele összehasonlításba tehessenek. (Nagy mozgás jobbfelől.) Még egy mozzanat van. Eddig a t. ministerelnök úrban volt egy vonás, melyet pártkülönbség nélkül tiszteletre méltónak tartottunk, habár azt is sokszor elítéltük és ez volt a hálának és összetartozandóságnak az az érzete, hogy a ministerelnök ur ezelőtt soha senkit, a ki őt valaha támogatta, megbélyegezni nem engedett, soha el nem Nagyta; a legutóbbi időben azonban a ministerelnök urnak — emlékezzék meg — még ezen egy jó vonása is eltompult és odáig ment, a hova én már őt még a hála kérdésének szempontjából sem tudnám kisérni. Elmondta a ministerelnök ur azt, hogy az a két minister betegség okából Nagyta el a ministeri széket. Engedelmet kérek, t. ministerelnök ur, a ki magát valakivel össze akarja hasonlítani, annak olyan dolgokat tenni nem szabad, hogy a midőn voltak államtitkárok, a kiknek adósságait fizették ki, pedig csak rövid ideig voltak államtitkárok, semmi érdemük nem volt a közügyek terén és az egyiket megtették curiai tanácselnöknek: akkor azon háládatos ministerelnök idejében történik meg az, hogy reconstruált cabinetjéből elejti azt a ministert, a ki az ő bűnei miatt kell hogy elejtessék a kaposvári mandátum miatt; elejti az igazságügyministert, a kiről tudta, midőn kinevezte, hogy micsoda ember, elejti a nélkül, hogy az egész cabinet kérdést felvetette volna. Ezen két minister urnak legalább nem kellett volna, hogy ugy mondjam, kötött útlevéllel a ministeriumból távoznia. Más ember legalább azt tette volna, hogy egy 22 évig szolgáló államtitkárral szemben megmondja az ország szine előtt, mi az oka annak, hogy őt egyszerűen elcsapta, a nélkül, hogy jövő-