Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-236

236. országos ülés május 7-én, kedden. 1889. 209 ellen, ha azt mondom, hogy nem állandó jöve­delemképen, de pár évig ily czímen fedezetre még lehet gondolni s ezt fedezetül lehet felhasználni. Ily módon tehát azon nagy hiány, melyet ő ki­számított, nagymértékben oly tényezők segélyével apad, melyek létezését maga sem tagadja. Nem szabad továbbá megfeledkezni arról, hogy 1887-telszemben már 1888-ban a bevételek emelkedésében 8 millió forintnyi többlet van; most nem beszélek az 1889-iki előirányzatról, ha­nem beszélek tisztán a tényleges alapon 1888-ra elért eredményekről. Ha tehát itt van a harmadik tényező, mely már tényleg működik, azt hiszem, megint oly jelentékeny tényezővel rendelkezünk az állam­háztartási hiány leszállítására és pedig jelenték­telen kis összegre való leszállítására, a melyre biztosan számíthatunk. Már most a mi hiány igy fenmarad, ennek a pár milliónak könnyebb fedezhetésére az esetben számíthatunk, ha a kiadások növekedni nem fog­nak és másfelől túlkiadások nem lesznek. Mind­kettő, ezen tényezők mértékéhez képest, oly nél­külözhetlen feltétel, hogy ha akár az egyikben, akár a másikban változás áll be, akkor megfele­lőleg a fedezet fokozásáról gondoskodnunk kell. És mire fektettem én, t. ház, e tekintetben a biz­tosítékot ? Arra, hogy most már államháztartásunk kezelésében a túlkiadások rendszerével általában szakítottunk. A t. képviselő ur azt mondja, hogy ez sem áll, mert az 1887-iki zárszámadásban még mindig 6.197,000 frtnyi túlkiadás van. Bocsánatot kérek, ha a mérleg szempontjából ítéljük meg — pedig erről beszélünk — egy államháztartás berendezését, a végeredményt kell tekinteni. Igaza van a t. képviselő urnak, hogy túlutalványozás volt azon összeg erejéig, de viszont megszorítás és megtakarítás czímén 8.895,000 frt van fel­véve, ugy, hogy az előirányzat keretében egész­ben véve 2.698,000 írttal kevesebb utalványoz­tatott, mint a mennyi megszavazva volt. De azért nem menti az ily túlutalványozást, ha az eredmény kedvező is és ezen szempontból felfogom a kritikát a túlkiadásokért. Történt pedig túlkiadás az em­lített 6.197,000 frt erejéig. De mily természetűek e túlkiadások? Vájjon a minister önkényéből folyó és ennél fogva a gondatlan gazdálkodás bélyegét magukon viselő túlkiadások voltak ezek ? Nem, hanem túlnyomó része a törvény szigorú rende­letéből folyó túlkiadások. Ott volt például a 3.100,000 frtnyi közös kiadás azért, mert a vám­bevétel nem az előirányzott összegben folyt be; erről a törvény értelmében gondoskodni kellett; ott volt a vasúti kamat-garantia, a nyugdíjak és az államadósságok. Ez a négy tényező 4.755,000 forintnyi túlutalványozást mutat fel ezen 6 millió forint keretén belül. Tehát méltóztatnak látni, hogy nem megy KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XI. KÖTET. másfél millióra, a mi ezenkívül túlutalványozás volt és ennek V*-ed részét az Opera vette igénybe. Tagadhatatlan, hogy ez sincs rendben, e tekintet­ben is a szigort még jobban fokozni kell, de ta­gadhatatlan az is -- minden túlzás nélkül mond­hatom — hogy e tekintetben igen nagy mérték­ben haladtunk és hogy kellő biztosítékokkal bírunk arra, hogy államháztartásunkat e részről veszély nem fenyegeti. (Ugy van! jobbfélől.) Midőn a pénzügyi bizottság nevében beter­jesztett igénytelen jelentésemben ezt constatáltam és megemlítettem a bevételekben való előirányzat czélszerüségét — azt hiszem, t. képviselőtársam sem tagadja, hogy igy az államháztartás rende­zése nagymértékben halad előre — akkor a bi­zottság helyeslésével vettem magamnak azon bá­Törságot is, hogy elismerésemet fejeztem ki a kor­mány ezen irányban való működése iránt és ez az ártatlan elismerés oly rossz vért szült, hogy Ho­ránszky t. képviselőtársam egyenesen az igazság provocatióját látta benne és Szederkényi t. kép­viselőtársam azt a fáradságot vette magának, hogy visszatérjen jelentéseim felkutatása végett az el­múlt évekre s bebizonyítsa, hogy újabb cabinet­válságra van szükség, tudniillik az előadónak is el kell mennie. Bocsánatot kérek, a t. képviselő urak e tekin­tetben téves nyomon vannak, mert Horánszky képviselő ur például azt mondja : minek az elis­merés ? Talán a palota építéséért, talán a túlkiadá­sokért? Nem. A jelentésben nem ennek szól az elismerés. A jelentésben az elismerés épen azért van, mert a kormány a túlkiadásoknak véget vetett s az államháztartás rendezésére a fogyasztási adókban azt a czélszerű intézkedést találta, a melyet gróf Apponyi Albert képviselő ur s egész pártja nagyon helyesel. (Igaz ! Ugy van! jobbfélől. Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Ha tehát e tekintetben egy szelíd elismerés van kiíejezve a kormány irányában, azt hiszem, hogy az igen nagy bűnnek nem mondható. Mert legyen meggyőződve t. kéjrviselőtársani, hogy az csak egyszerű kötelesség ugyan, a mit a kormány teljesít és ha a szigorú mértéket veszszük, abban az esetben tagadhatatlan, hogy ez nem nagy érdem; de némelykor a kötelesség teljesítése, különösen midőn hibáknak elNagyásában, bizonyos előzményekkel való szakításban áll és minden esetre ellentétes álláspontokkal és érdekekkel való küzdelemben áll, akkor némelykora köteles­ség teljesítése érdem, mely elismerést érdemel. (Ugy van! jobbfélől. Zaj és felkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Ki ezért a hibás ?) Megmondtam : a kormány maga. A mit mondtam, azt mindjárt egy példával be is bizonyítom. Tegyük fel példának­okáért, hogy van egy parlamenti ellenzék — nem a magyar ellenzékről beszélek — (Egy hang bal­ról: Hát a dunairól? Derültség balfelöl) mely bele­27

Next

/
Oldalképek
Tartalom