Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-233
13S 233. országos ülés május 3-án, pénteken. 1S89. menye ? (Mozgás jobbfelöl.) Czáfolják meg, ha nem ugy van, a mint mondom — személyesen most nem állíthatom elő, mivel a múlt év végén innen eltették s azt mondották neki: az a Hollaky egy veszedelmes ember, a ki a kormány megbuktatására törekszik. (Nagy derültség jöbbfelöl.) Magam is nevetségesnek tartom. Azt mondották: a kormány részéről fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, hogy minden oly mozgalmat, a melyben ellenzéki ember részt vesz, a kormány ellen intézett mozgalomnak tekintjük és minden befolyást fel fogunk használni arra,hogy aztmegbuktassuk.(Zajoshelyeslés. Igaz! Ugy van! balfelöl. Ellenmondások a jobboldalon.)Az angol lejött Pestre a Vadászkürtbe, itt felkereste az országos szabadelvű párt végrehajtó bizottságának egy tagja s az angoltól egy Írásbeli nyilatkozatot csikartak ki. (Mozgás és ellentmondás jobb felöl.) Kötelességemnek tartottam ezt itt felemlíteni s azt hiszem, tagadásba venni nem fogja senki. (Nagy mozgás jobbfelöl. Felkiáltások balfelöl: Letagadnak mindent! Beversalist vettek!) A mi a reversalisokat illeti, hogy azok léteznek — nem mint a boszorkányok, melyekről már Kálmán király megmondotta, hogy nem léteznek, azt hiszem a t. ministerelnök ur sem fogja tagadni. — Nem szükséges tán többet felemlíteni, mint azt az esetet, a melynek következtében Hock János t. képviselőtársain kénytelen volt az erkölcsi conscquentiákat a maga részére levonni, (Zajosderültség balfelöl) azért, mivel a párt ezt tőle megkövetelte. (Mozgás és ellenmondás jöbbfelöl.) Én nem kérdem, liogy mi utón történhetett, hogy hivatalos pénz, hivatalos kezekkel, hivatalos utón küldetett azon kerületbe, melyben Hock János képviselő jelöltként fellépett. Azt sem kérdem, hogy midőn Hock János azon összeget — mert nem ő vette kezéhez — melyet az ő érdekében használtak, elfogadta, helyesen járt-e el; hanem azt kérdem, hogy ha egy oly fiatal emberrel — a kinek az volt a bűne és az volt a könnyelműsége, hogy egy ilyen pártba bement, a melynek erkölcsi alapja nincs — (Zajos helyeslés és tetszés a bal- és szélső balfelől) az a párt levonatja a consequentiákat, vajj'onaza párt levonta-e a saját maga részére is a consequeiüiákat.('i%os helyeslés és tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon. Mozgás jöbbfelöl.) Igyekezni fogok beszédemet mielőbb befejezni. (Ralijuk! Halljuk! Nagyon érdekes! balfelől.) Nem tehetek róla, a ministerelnök úrral kell, hogy foglalkozzam én is. Régebben, mikor még Váradonjogász voltam — rég ideje annak — azt mondották, hogy a ministerelnök ur az elvhű baloldal rendíthetlen vezére; összehasonlították akkor III. Napóleonnal, (Derültséga bal- és szélsőbalon), mert akkorában az volt a legnagyobb ember Európában. Ez csak hízelgő lehet a ministerelnök úrra. Ma meg Bismarckhoz hasonlítják. (Felkiáltások balról: Nagyváradon! De Berlinben nem ismerik ám él!) Én megengedem, midőn vannak talmi bárók és talmi grófok, vannak talmi Bismarckok is; ezt sohsem vontam kétségbe. (Zajos tetszés a bal- és szélső balon.) De ha tekintjük azt, hogy keleti nép vagyunk, hogy igen kicsi nemzet vagyunk, hogy igen szűk körülmények között élünk, akkor : ha egy magyar államférfiúi akarok megbírálni, nem a nyugat-európai államférfiakkalhasonlítom össze, hanem azt nézem, hogy tán ép oly kicsiny, vagy kisebb körülmények között egy hozzá hasonló nemzetben levő államférfiá vájjon mikép nyilatkozott, mikép cselekedett. (Halljuk!) Itt van a szomszédságunkban Románia. Ott is volt egy szabadelvű párt, mely providentiális férfiakból állott és kizárólag jogosítva volt az ország sorsát és kormányát vezetni. Ezen párt vezére volt Bratianu. Feltétlen többséggel rendelkezett pedig azért, mert a választásoknál épen olv szabadelvű utakat használt, minta t. ministerelnök ur. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Azonban daczára annak, hogy 12 éven keresztül meg volt a többsége, megszerezte Romániának a teljes függetlenséget, megszerezte a leghatalmasabb és legelőnyösebb politikai összeköttetéseket, fölemelte, tényezővé tette az országot, melylyel még az igazi, nemcsak a talmi Bismarck is kell hogy számoljon. És ez az ember látva, hogy az ország közvéleménye ellene zúdult, hogy tovább fenn nem tarthatja magát, beadta lemondását. A pártja megütközött rajta. Kérdezték: mi ennek az oka? Bátor leszek az ő eszejárását fölolvasni; kérem, hallgassák meg figyelemmel. (Derültség a jobboldalon! Halljuk! a bal- és szélső balon.) 1888. évi február havában mondotta, pártjához : „Sokan kérdezték : miért adtam be lemondásomat ? Ezeknek azt mondom, hogy míg nem viselik ők is azon terheket és felelő'sséget, melyet én 12 éven át viseltem a legnehezebb időben, a legnehezebb körülmények közt; addig nincs okuk engem vádolni azzal, hogy lemondásomat beadtam. De a személyi tekintettől menten, nézzük emberi szempotból a dolgot/' Most következik az ő philosophiája, kérem különösen erre hallgatni (olvassa): „Azok, kik a kormányon kívül állanak, illusiókkal vannak eltelve azok iránt, kik a kormányon vannak s ez illusiókat idővel elveszték. Ugy azok is, kik a hatalom polczán vannak, sokat vesztenek azon illusiókból, melyeket bírtak akkor, midőn a kormányt átvették. Az illusio hiánya okozza azt, hogy vesztenek az erőből, melyet kezdetben bírtak. Általános tétel gyanánt állítom fel hogy azokat, kik hosszasan állottak a hatalom élén — a világ megunja. — Jó tehát, hogy 12 évi hatalom után visszavonuljak és hogy a világ győződjék
