Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.

Ülésnapok - 1887-233

1 gg 283 országos ülés mújsä 3-án, pénteken. 1889. arról, hogy mi az, a mit a magyarok kapnak. (Halljuk!) S erre nézve újból a ministerelnök úrhoz fordulok s felkérem, legyen szíves nekem erre nézve válaszolni. Van Erdélyben úgynevezett Hétfalu, a mint az ember Brassóból kiindul, a határszélen a hegyek aljában 7 magyar község van, a melynek külön úrbéri viszonyai voltak. Az 1871-iki törvény nem csak a hét magyar községnek, hanem Szelistye és Törcsvár stb.-nek úrbéri viszonyait és jogait igérte törvény által szabályozni. Azon hét faluban, mint nevezik, körülbelül 23 ezer magyar lakik, a kik nagyon szorgalmas, igyekvő, becsületes emberek, kiknek mindegyikére 160 négyszögöl föld jut, a melyből meg kell élniök, azonkívül : ott vannak a havasok, a melyeket évszázadokon keresztül használtak s melyek értékéből is élnek. Midőn e hétfalusi magyarok akkor, mikor a Deák párt idejében feljöttek a kormányhoz s a kormányt támogató tekintélyes férfiakhoz, kérve őket, hogy ügyüket támogassák s egyszer már törvényhozásilag rendezzék, fáradságot vettek maguknak és elmentek az akkori baloldal akkor nagyhírű vezéréhez, Tisza Kálmánhoz s előadták neki kérésüket, melyre azt monda, hogy mindent a világon, a mit megtenni lehet, megteszünk, hanem menjenek azokhoz a kormánypártiakhoz, azok akadályoznak minket. Igaz, hogy Horváth Boldizsárnak cabinet-válság folytán le kellett mondania s a kérdés meg nem oldatott. De 1871 óta 18 év múlt el s e kérdés máig is függőben van. Most azok az emberek azon kellemes helyzetben vannak, hogy ha a törvényszéknél úrbéri pert akarnak indítani, az őket elkergeti, mert nem szabad, hogy birtokviszonyuk rendezésére pert fogadjanak el; s át vannak adva a közigazgatás kényének s erőszakkal kényszerítik az egyik vagy a másik községet Brassó városával kiegyezni, akár akarnak, akár nem s nem csak a legkényesebb arányosítás! s birtokkérdéseket közigazgatási utón oldják meg, hanem azoknak egyúttal Brassó város birájuk, ügyvédjük és felperesük s onnan tovább nem mehetnek. Ezek azon magyarok, a kik meg vannak nyomorítva s árván állanak a hazában, kik törvényt keresnek, de törvényt Magyarországon nem találnak. (Égy hang balfelöl: Szomorú/) Én nem kívánom, hogy nekik extra vurstot adjanak, mert mi ehhez szokva nem vagyunk. Magam is oly vidékről származom, a hol az ember csak átkát érezte azon politikai súrlódásnak, mely évszázadokon keresztül húzódott s melyből az ország legnagyobb részének vajmi kevés haszna van és a hol napról-napra halad a pauperismus, az elszegényedés; ezt nem a kártyázás idézte elő, hanem a nyomorult közállapotok. Visszatérve Hétfalu dolgára, hogy lássa a képviselőház, hogy az igazságos és szabadelvű kormány mennyire egyenlő mértékkel mér, felemlítem, hogy Töresvárnak, Szelistyének stb.-nek szabad volt az úrbéri törvényszék előtt birói egyezséget kötni. Ezen egyezség a ministeriumhoz fel is terjesztetett és jóvá is Nagyatott, ezt azonban a hétfalusi magyaroknak tenniük nem szabad. (Mozgás jobbfelől.) Ez az az egyenlőség, ez az a kedvezmény, a miben azok részesülnek. Ha, t. ház, magyar politikát akarunk űzni, ez nem lehet egyéb, mint a tisztán humanismuson, a becsületességen és a tiszta meghamisíthatlan igazságon alapuló politika, (Helyeslés balfelől) mert azt a befolyást, a melyre földrajzi fekvésünknél és az isteni gondviselés különös akaratánál fogva hivatva vagyunk, ebben a helyzetben csak ugy teljesíthetjük, ha az emberiség nemesebb ambitiói s a körülöttünk lakó apróbb államok érdekei a mi érdekeinkkel olykép fonódnak össze és olykép jegeczesednek meg, hogy ők tőlünk reméljenek és várjanak s hogy ők bennünk bízzanak, vagyis, hogy ők minket természetes szövetségesüknek, támaszuknak és védnöküknek, ne pedig ellenségüknek tekintsenek. Ezt pedig, t. ház, csakis becsületességgel, igazságszeretettel és törvényességgel lehet elérni. (Ugy van ! bálfelöl.) Mikor a nemzeti politika alapjául ezen három elvet vettem, talán nem vétettem sem a magyar nemzet, sem pedig az úgynevezett országos szabadelvű párt traditiói ellen, mert ezek ugyanazt hangoztatják, a mit én szerény szavakkal az imént elmondani megkisérlettem. Azonban lássuk, t. ház, hogy az elveknek hangoztatása és azoknak keresztülvitele között mi a különbség. Arról, t. ház, felesleges szólani, hogy a mikor a képviselőválasztások megindulnak, minő alkotmányos és szabadelvű eszközökkel működnek a túloldal részéről ; ezt minden ellenzéki tapasztalhatta, de tapasztalhatta különösen az, a ki egy nemzetiségi kerületben, bizva a szent igazságban, az elnyomott nép érdekében akart valamit keresztülvinni. (Halljuk ! Halljuk!) Ha a magyar vidékeken talán meg volna engedve a korteskedés és ha azokon a vidékeken a korteskedésnek oly eszközeihez nyúltak, mint a milyeneket tényleg igénybe vettek, ezt még talán helyesnek tarthatnám, de azt még semmi körülmények között sem tarthatom helyesnek, hogy a tanárok használtassanak fel arra, hogy a tanulókat küldjék faluról-falura, pénzzel zsebükben, korcsmáról-korcsmára korteskedni, mert ez a jövő nemzedék megmételyezése. (ügy van! balfelöl.) Nem találom helyesnek, hogy a néptanítók pénzzel kezükben éjjel-nappal a korcsmában tartózkodjanak és kortesek legyenek. Nem tartom helyesnek azt sem, hogy a tanfelügyelő, a ki a népnevelésnek tisztességes irányt kell hogy adjon, kortestollal kalapjában, korcsmázva, faluról falura jár és korteskedik. (Mozgás.)