Képviselőházi napló, 1887. XI. kötet • 1889. április 6–május 15.
Ülésnapok - 1887-232
23'2. országos ülés mítjns 2-án, csütörtökön. 1889. 107 Ezen szempontokból én a közlekedésügyi minister urnak költségvetését nem fogadhatom el. A mi már most az igen t. igazságügyminister ur tárezáját illeti, (Halljuk! Halljuk!) sajnálom, hogy nincs jelen, (Felkiáltások: Itt van! Nagy derültség) — engedelmet, én nem láttam — mert lenne hozzá néhány kérésem. Mi, akik az igazságügy terén mozgunk életpályánkon, (Zajos derültség) ugy értettem, hogy mi ügyvédek kénytelenek vagyunk az igazságügy terén forogni, mert mint képviselők sem állunk el ügyvédi működésünktől, nagyon sok jogi hiányokkal találkozunk, melyek pótlásra várnak. En meg vagyok győződve, hogy az igen t. igazságügyminister a pozsonyi választókhoz irt nyilt levelében előterjesztett programmját beváltja, csakhogy meg fogja engedni, miután részletekbe nem mehetett, hanem csak nagy vonásokban nyilatkozhatott, hogy szivére kössek bizonyos dolgokat; mert excellentiádtól függ, (Zajos derültség) hogy a nép áldást mondjon rá, vagy megátkozza; tőle függ, hogy a nép azt mondja: örömmel veszek tudomást róla, hogy minister lett, vagy azt mondja: ez is csak olyan, mint a többi. (Nagy derültség.) T. képviselőház! Én azt hiszem, hogy ebben a mi szerencsétlen országunkban a szenvedő váltóképességet általánossá tenni szükség nem volt, mert akárhány esettel találkoztam ügyvédi praxisomban s meg vagyok győződbe, hogy az a szegény magyar, a ki nagy bajjal aláirta nevét annak a váltónak, talán nem is kapott arra egy krajczárt sem. De alakilag a törvénynek elég lévén téve, az ember fizetési megNagyást kapott, exequáltatott és tönkretétetett, földönfutóvá lett. Ha a rnélyen t. igazságügyi, minister ur keresztül tudná vinni — csak ugy nem tudja, ha nem akarja — (Derültség) hogy kimondassák az, miszerint a váltó adathassék vissza eredetiségének, tulaj donképeni kútforrásának, hogy szenvedő váltóképességgel ne birjon senki más, mint a kereskedő-világ, oly hálára kötelezné a nem kereskedőket, a hivatalnokokat, kiknek oly terhes az existentiája, hogy áldással gondolna a napra, midőn ő Felsége ministerré kinevezte. De ha, feltéve, de meg nem engedve, a mi szerencsétlen epochánkban, mikor a változás oly nagyban dívik, ez meg nem történnék, ugy járnánk, mint a bábaasszony a kis gyermekkel, addig fiirösztgette, inig a fürdővízzel a kis gyermeket is kiöntötte. Ez volt a bajunk 1840. óta. Ezért vagyunk anyagilag ugy megtépve és mondjuk ki őszintén, bizony megfogyatkozva. Ha ezt nem lehetne is keresztül vinni, mert a jogegyenlőség elvébe ütközik, tudom, ez lesz a kifogás, de annyit megtehet a t. igazságügyminister ur, hogy a váltó, ha egyszer valaki aláirta, forgatta és kibocsátotta, a inig el nem veszti váltó-cselekvőképességét, ne óvatoltassék, hogy az a szegény nép, a ki alig tud egyebet irni, mint saját nevét, az óvási költségektől megkíméltessék. Hiszen nincs erről fogalma a t. minister urnak és nincs a t. háznak sem, ezt csak mi tudjuk, a kik a körülményekkel ismerősök vagyunk, a kik a nép életviszonyait közvetlenül szemléljük. Hogy ha egy atyafi négyötszáz forintot vesz kölcsön és arról váltót ad, a lejárat három hónap múlva bekövetkezik és épen akkor nem tud fizetni, a váltót óvatolják és ez egy évben négyszer történhetik. Az óvási költség pedig 30—40 forint, mert mindenütt közjegyző nincs, el kell vinni a távoleső járásbirósághoz, ez nagy költségbe kerül. Ez az egyik. A másik pedig, hogy nagy ügygyei, bajjal meghozatott a kisebb polgári peres eljárásról szóló törvény, hanem nem hiába gyorsan hozta meg akkor a törvényhozás, de van is abban egy olyan óriási hiba, hogy jaj annak, a ki ez utón keresi igazságát, feltéve, hogy a biró nem nagy súlyt fektet rá, hogy miképen intézi el a dolgot, mert nem lehet érdemben felebbezni, csak semmiségi panaszszal élni. Ha a biró nagyon vigyáz, hogy a felek kihallgattassanak, hogy jegyző legyen, jegyzőkönyv vezettessék és a felsőbíróság látja, hogy a biró helyesen járt el, nem semmisíti meg az ítéletet és a szegény ember elveszti keresetét. De van ezen 50 írtig terjedő kisebb polgári peres eljárással egy más dolog is szoros összeköttetésben. Ha inár SOfrtignem lehet költségeket megállapítani, akkor méltóztassék intézkedést tenni, hogy példának okáért egy nagy perben ha valaki megidéztetik tanúnak és annak az embernek a bíróság megállapít 4 — 5 frt dijat, ha ez neki ki nem fizettetik, hát ne küldessék ki végrehajtó, hanem kerestessék meg a község, hogy azon összeget szedje be és küldje a bírósághoz, hogy megkíméltessék a nagy költség. Szintén igen kérem, hogy méltóztassék e dolgot kiterjeszteni a kereskedelmi és váltóügyekre 50 írtig. Ha már van egy bagatell eljárás, legyen mindenütt, akkor nem lesz ellene kifogás. Mert méltóztassék elhinni, hogy egy kisebb polgári perrel nagyobb időtöltés, elfoglaltság van iffénvbe véve, mintha én 300 ezer forintos váltókeresetet adok be a váltótörvényszékhez. Ezek oly dolgok, a melyek igen komolyan megbirálandók. Továbbá a mélyen t. igazságügyminister ur becses figyelmébe kell hogy ajánljam a kereskedelmi törvényünket. Nagyon rossz törvény az, mélyen t. igazságügyminister ur, mert a jogkereső ember a biztosító-társasággal szemben, ha esetleg nem ismeri a törvény intentióit, megfosztatik pénzétől és ha leég, vagyonáért még kárpótlást sem nyert. Vegyünk egy példát. Én, mondjuk, nagybérlő vagyok, a szomszédom pedig, inert meg van engedve, kiveszi tőlem albérletbe azt a birtokot. Én nem fizetem a bérletet, eljön a társaság kép14*
