Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.
Ülésnapok - 1887-214
214. országos ülés märczius 29-éiij pénteken. 1889. 299 Ez minden évben megjelenik Lipcsében és minden évben, a mint változás történt, a legújabb adatok vannak benne. Én elismerem, nem vonom kétségbe ezen adatok valódiságát, hanem csak mondom, hogy nagyon ismeretesek, de fel méltóztatik rólunk is tenni, hogy az efféléket legalább öntájékozásul el szoktuk olvasni és tanulmányozni, de bennünket nem győztek meg ezek, azért, mert kizárólag a militarisnius szempontjainak hódolnak és sokkal gazdagabb nemzeteket vesznek mintaképül, . a katonai kiadásokra és oly nemzeteket, melyek nagy revans-háborúkra készülnek. Mi, hála istennek, nem készülünk semmiféle idegen nemzet ellen, legfelebb az őseinktől örökölt határainkat óhajtjak megvédeni. Azt hiszem, támadó szándéka senkinek sincs közölünk. Mi Bosznia occupatóját is elleneztük, a t. többség akkori tagjai közül is ellenezték sokan s annál inkább teszem most fel róluk, hogy további terjeszkedési politikára nem aspirálnak. Eötvös Károly: Csak ha Bécsből parancsolják ! Thaly Kálmán: Tapasztalhatták most, hogy Bosznia oceupatiója hány milliójába került a, nemzetnek. Én igenis elismerem, t. képviselő ur szavai szerint, hogy szükségünk van nagyszámú tartalékos tisztre, azonban, ha szükség van ezekre a hadseregben, ne igyekezzenek azokat a már elnyert tiszti rangtól secaturával elüldözni, (Élénk helyeslés a bal- és szélső bálfelöl) mert a következmény az lesz, n mire Horváth t. barátom rámutatott; maga is tartalékos tiszt, floitsy képviselő ur és sokan még a ház tagjaiból, kik magukat a polgári élet követelményeiben megzavartatni nem engedhetik és kénytelenek lesznek leköszönni. Azok, kiket uradalmakkal áldott meg az isten s kiknek egyéb baja s dolga nincs, mint négy hétig parádézni, azok ezt könnyen tehetik. (Élénk tetszés a bal- és .szélső baloldalon.) Bár minden magyar ember ezen helyzetben volna, de fájdalom, anyagi tekintetben sokkal szegényebbek vagyunk és nem hasonlíthatjuk magunkat a nagy, gazdag NémeTörszághoz, sem pedig Francziaországhoz, mely tudjuk, mily virágzó s a 5,000 millió hadi sarezot mily könnyen fizette le, mig mi minden háború és mozgósítás nélkül adósságaink tengerébe el vagyunk merülve. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Nálunk módot kell nyújtani arra, hogy a középosztály, mely vagyontalanodik és — azt kell mondani, folyvást — gyámolittassék s ennek tanult, szorgalmas, fiatal tagjainak alkalom nyujtassék arra, hogy maguknak oly életpályát alapítsanak, melyen családot tarthassanak el. Mert ha a középosztály tönkre megy, tönkre megy az egész nemzet, mint ilyen, mivel ez mindenütt a nemzet fentartója. (Igaz ! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A törvényjavaslat ezen szakasza, párosulva a 25-ikkel, első sorban a középosztály tagjait sújtja. A 25. §-nál tartott vitában egyik felszólalásunkban azt az óhajt is fejeztük ki, hogy a tettleges állományú tisztikarban is a magyar ifjaknak, kik magukat a tiszti pályára szánták, nagyobb contingensben adnának helyet. Felmerülhet az a jogos felfogás, hogy valamint Magyarország 33Y 0-kal járul hozzá a monarchia költségeihez, ugy a tiszti karban, a törzstisztek, például generálisok, ezredesek közt 33%-nyi arányban legyenek képviselve, (Elénk "helyeslés a bal- és szélső baloldalon) vagy még- igazságosabban, a mennyiben a véradóhoz 40Vo-on felül járulunk, ezen arányban legyen a magyar elem képviselve. Ezért hangoztatott itt többször szüksége egy magyar tiszti akadémia felállításának Magyarországon, de nem egy német nyelvű tiszti akadémia felállítása. Ezt igy csak a t. ministerelnök ur iparkodott elmagyarázni a delegatio jegyzőkönyvéből, hanem egy Magyarországon magyar nyelven és magyar tanárok által vezetendő tiszti akadémia felállítása. Erre nézve nyilatkozott a t. honvédelmi minister ur a vitában, azt mondván, hogy tettleges tisztekre nincs szükség, azokra erőnk és anyagunk van elég máshonnan venni. Ezt méltóztatott mondani s én örültem ezen nyilatkozatnak, mert legalább őszinte volt. Mert ebben rejlik az, a mit én már az általános vitánál is mondottam, hogy a kenyérkereseti pályát a kedves és drága Soldatenkindek foglalják el. Méltóztassék csak a katonai nevelő intézetek statistikáját átolvasni, abból kitetszik, hogy a növendékeknek háromnegyed része ezeknek fiaiból áll, kevesebb része állami hivatalnokoké és ugyancsak édeskevés van közte más embernek fia. A t. minister ur iparkodott ugyan menteni őket, hogy a katonatiszteket hol ide, hol oda teszik, egyik állomásról a másikra; s ebben igaza is van, nem tagadom és a lovagias magyar nemzet mindig megadja azoknak a megillető részt, a kik e nemzet tulajdonai iránt tisztelettel viseltetnek és a kik ezt a nemzetet, csak azért, mert magyar, barbár és más czímekkel nem illetik. Fájdalom, épen ezen Soldatenkind-ekből lett tiszt urak egy része az — nem mindnyáját értem — a kiktől az njonezok ép ugy, mint az intelligens önkéntesek — akár hány adat van reá — ezt voltak kénytelenek tapasztalni; legalább a legtljabb időkig igy volt. Nem tudom, hogy salválja őket e tekintetben az új törvény, de nem bízom benne, hogy másként lesz. De, t. képviselőház, a tettleges riszt pályára, a hol kenyeret szerezhetne a magyar ifjú, nem akarnak alkalmat nyújtani; azokra a Soldatenkinderek birnak elsőséggel. De tartalékos tiszteknek jók a magyar ifjak. Ezért gyötörtetnek a. második 38*