Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-214

1:14. országos ülés mfírczius 29-én, pénteken. 1889. 295 az alkotmányt nem engedjük, hogy önök oda szegezzék. Pártolom Bolgár képviselő ur módosítványát. (Elénk éljenzés a bal- és a szélső haloldalon.) Madarász József jegyző: Szederkényi í Nándor! f \ Szederkényi Nándor: T. ház! Én az 54. §-ban a soká vitatott és az országot méltó j felháborodásba hozott 25. §. méltó befejezését látom. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A 25. §. | nehézségeivel nem állottak meg; kellett az 54.*§. I Ha van még egy kis ereje a nemzetnek és ifjú- ságnak megküzdeni a 25. §. követelményeivel, az j 54. §-ban gondoskodtak arról, hogy se ereje, se j kitartása ne legyen és én hiszem, türelme sem lesz j hozzá, hogy megküzdjön ezen nehézséggel. A 25. §. meg van szavazva; meg lesz az j 54. S. is, de nem diadal ez. Ne is nevezzék ezt ". rí diadalnak, mert azt tartom, hogy a „diadal" szo csak ahhoz fűzhető, a mi a nemzetnek, az országnak, a társadalomnak előnyeivel, hasznával és javával van összekötve; de ez a szakasz olyan intézmény, a mely az országnak, a társadalomnak, a Lazának és a nemzetnek kárával jár. (Helyeslés a szélső balon.) Ez nem diadal. Ez vereség. Az önök vereségét nli is érezzük önökkel. Én tudom, [ hogy akarva, nem akarva járultak önök önmaguk J is a nemzet ezen vereségéhez. Diadalnak tekintik ! önök azon militarismust, a mely az ő exclusiv álláspontjából nem tekint sem nemzetet, sem hazát, sem országot, sem társadalmat. Előtte egy a fő, a \ kardcsörtetés és annak zaja. (Tetszés a szélső bal- \ oldalon.) í De, t. ház, előttünk nemcsak ez van. Előttünk társadalmi, nemzeti, hazai kérdések is vannak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És midőn én ennél a szakasznál felemelem szavamat, nem számítok arra, hogy azon militarismus, mely most itt a házban diadalát üli, talán e pillanatban meg fog törni előttünk. De kell, hogy ennek a szakasznak káros következéseit okokkal és érvekkel felvilágosítsam. (Helyeslés a szélső j baloldalon.) T. ház! Sokat küzdött ez ország a katonás- j kodással; 8—4 száz esztendeig katonáskodott; j hátramaradt mindenben, culturában, társadalmi i életben. Igaz, hogy ez áll egész Európára. De én : azt mondom, ha van Európában ország, ugy a mi 1 országunk az, a melynek joga van a társadalmi | és culturalis fejlődés tekintetében kedvezményeket ! követelni az európai felfogással, a militarismus j érdekeivel szemben. (Helyeslés a szélső baloldalon.) \ Sokat áldoztunk és ezeknek az áldozatoknak koldúsa ez-az ország.És ezért én azt kérdezem,hogy e háromszáz éves áldozatokkal szemben nem kérhetjük e most, hogy adják meg a magyar társa- } dalomnak, a magyar eulturának azt, hogy — ha a ; militarismus szempontjából tekintem, kedvezménynyel is — utolérhesse az európai civilisatiót (Helyeslés a szélső baloldalon) és ne maradjon attól liátra nem ölekkel, de mértföldekkel. Ez a kérdés az, t. ház, mely most előttem a szakasz megszavazására nézve legfőképen dönt. Nekünk társadalmilag és culíurailag szükségünk van arra, hogy bizonyos tekintettel legyünk a katonai szolgálat szempontjából ifjúságunkra és társadalmi rétegeinkre. Tudom én azt, hogy más nemzetek hatalmasabbak, gazdaságaikban intensivebbek, műveltségükben erőteljesebbek és kifejlettebbek és így a militarismus súlyos következményeit talán elviselhetik. Ezt én nem vitatom. De mi gyengébb és elmaradottabb ország, nem lévén oly erősek, mint ők, mi az alatt a teher alatt, melyet ők könnyen elviselhetnek, összeroskadunk, (ügy van! a szélső baloldalon.) Mit kivan ez a szakasz'? Megengedi talán, hogy azon ifjak, kik nagy fáradsággal és már az egyévi önkéntesekre háramló nehézségek következtében nagy anyagi áldozattal jutnak el odáig, hogy végtére is á kényszerhelyzet súlya alatt leteszik a tiszti vizsgát, e hosszú, fáradságos munka és sok költség után nyugodtan foghatnak polgári foglalkozásukhoz ? Nem, t. ház. Az az ifjú, a ki elvégezte iskoláit,, a ki az egyévi önkéntesség után tiszti rangot nyer és elfoglalja az életben állását mint ügyvéd, orvos, gazda, stb., a jelen szakasz miatt akármely életpályán ki lesz téve annak, hogy foglalkozásától el fogják vonni. Gondoljuk meg, t. ház, mily irtóztató rombolást fog ez véghezvinni azok anyagi existentiájában, hivatalában és feladataiknak teljesítésében. Gondoljuk meg, milyen sors vár egy működő ügyvédre, ha megbizóinak mindig attól kell rettegniük, hogy az ő ügyeit az nem láthatja el. Vagy vegyük annak az orvosnak helyzetét, a kire én rábízom a saját egészségemet és családom egészségének az érdékeit. Avagy tekintsük a gazdát, a ki nem tudja soha, hogy az év melyik szakában fogják behívni? Az ügyvéd nem végezheti a rábízott teendőket, az orvos nem ügyelhet az én egészségemre. Ha pedig valakinek más pályája van: az ennek feladatai teljesítését nem folytathatja. Ma már a gazdaközönségre nézve roppant teher az, hogy a szolgálatában álló egyének is időnkint behívhatok. Hiszen, a kik gazdák, tudják, hogy ma már mindenütt azt kérdezik: „Be fogaak-e még hívni a katonasághoz?" Ha igen, nem fogadják fel, mert a gazda nem szereti gazdaságának kezelését oly egyénre bizni, kit a katonai kötelezettség az ő gazdaságából évenkint bizonyos időben elvon. Már most vegyük az iparost; vegyük a kereskedőt. Ezek mind ki vannak téve annak, hogy nem egy-két, hanem kilencz évig fognak évenként behivatni s ennyiszer fognak elbocsáttatni az azon pályán való működhetéstől, a melyre léptek. Meglehet, hogy más országokban, a hol a cultura, a