Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-212

212. országos ülés märczlns 27-én, szerdán. ÍS89. §4! Thaly Kálmán: Itt volna tehát az ideje, az ilyen tényekről gondolkodni és az ellenzéket nem vádolni olyasmikkel, a miket az ellenzék végbe nem vitt és végbe vinni soha sem fog. Hiszen önök t. képviselőház, Goethe balladáját is: „Wer reitet so spät durch Nacht und Wind? Es ist der Vater mit seinem Kind ?" oly furcsán travestálták : Ki nyargal őrülten Sándor-utczán? Fiával menekül Tisza Kálmán ! Felharsan az „Abezúg!" óh, ez neki fáj! Előtte, utána bősz poliezáj ! (Nagy^ derültség.) Önök idézték elő e hangulatot, melynek tragicumába comicum is vegyült, a mint az rendesen történni szokott. Mikor tehát, t. h túloldal viselkedése, a revolverek, a boserek, a rendőri nyargalódzások, szóval az onnan kiindult cselekmények miatt merültek fel a tüntetések, ne tessék Gajári t. képviselő urnak minket vádolni azzal, hogy mi vittük át a tüntetéseket az utczára. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A másik lényegesebb vádja Gajári képviselő urnak... (Halljuk! Halljuk! Báró Fejérváry Gém, honvédelmi minister az elnöki emelvénynél beszél.) Megvárom, mig a minister ur kidiscurálja magát; nem vagyok én zavarban,régi veréb vagyok.(Derültség a szélső balon. Halljuk !) A képviselő ur második megjegyzése az volt, hogy mi őket germanisatióval vádoltuk, ezen vádunkat azonban be nem bizonyítottuk. Hát azt kívánják, hogy felújuljon e hosszú vita, hogy még három hétig előälljunk ugyanazon és még szaporítandó argumentumokkal, melyeket nem akartak hallani, mert siketek füleik és nem akartak okulni ? Hivatkozhatnám számos beszédre, de csak egy párra hivatkozom. Az általános vita folyamán csekélységem volt az első, ki azt állítottam, hogy Csáky minister ur rendeletével kapcsolatban ezen 25. §. és annak következményei által germanísatió követtetik el és indokolni igyekeztem ennek veszélyes voltát szemben a Schulverein törekvéseivel és kimutattam, hogy mily veszedelmes az egészen be nem végzett műveltségű nemzedékeknél, a fiatalságnál, a gyermekkortól fel a gymnasiumig űzött németé sítés, mily veszedelmes különösen oly nemzetre, mint mi vagyunk. De ha erre nem emlékezik a t. képviselő ur, emlékezhetik gróf Apponyi Albert t. képviselő ur nagyszabású felszólalására, a melyben ugyanezt fejtegette, megengedvén, a mint én is megengedem, a német nyelv tudásának hasznosságát bizonyos fokig, a mennyit tudniillik könyvekből el lehet sajátítani a végett, hogy az illető a német elassicusokat megérthesse, mert nézetem szerint ennyi elég egy müveit magyar embernek; többet megtanulni veszélyes is, tekintettel viszonyainkra, mert ha nálunk 20 ember között találkozik egy német, KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. X. KÖTET, I ennek az egynek a kedveért bizonyára mind a I 19 németül fog beszély i. Mondom, utalnom kell ezen ! beszédekre, melyek meg nem czáfoltattak. De utalok újabban Ugron Gábor t. barátom felszólalására, | a ki parallelát állított fel a német nyelv ismerete tekintetében a mi iskoláink és az osztrák birodalmi iskolák, illetőleg a lengyel, vagy cseh nemzetiségű iskolák közt. Kimutatta, hogy Austriában a német iskolák száma egyharmadára csökkent, mig nálunk ennyi és ennyi óraszám mellett legfőbb ministeri rendelet által kötelességévé tétetik az igazgatóknak és tanároknak a német nyelv cultiválása a történelem, a magyar nyelv és más fontosabb tantárgyak rovására. Ez nem czáfoltatott meg t. képviselőtársam által. Azt hiszem tehát, eléggé bebizonyítottuk a germanisatiót, de rámutattunk arra is, hogy épen a 25. §. intézkedései fogják a vagyonosabb szülőket arra kényszeríteni, hogy már apró gyermekeik mellé német születésű bonneokát fogadjanak, hogy játszva sajátítsák el anyanyelvük helyett a németet és ez által a magyar szellem, a magyar gondolkozásmód és az egészséges magyar nyelvérzék lesz veszélyeztetve. Constatálhatom tehát újra, hogy önök a germanisatiót a 25. §. által már a gyermekszobába bevitték. Gróf Károlyi Gábor t. képviselőtársam tegnapi beszédében megemlékezett egy bélyegről, a Traveaux Forcés jegyről, melyet Francziaországban a kényszermunkára ítéltekre rásütöttek. Ez nekem eszembe juttatott valamit. (Halljuk!) Nálunk Magyarországon egy időben ily bélyegsütés szintén volt, nevezetesen akkor, a mikor . . . (Nagy zaj) Kérlek Körösi, legalább mint debreczeni collega, hallgass meg ... (Nagy derültség a szélső balon) mondom, akkor, a mikor a magyar szabadságháború fentartásának folytatására rézpénzt verettek; 1705. és 1706-ban az úgynevezett libertásokat verték és ezek egy darabig jó szolgálatot is tettek a katonaságnak, a munkásoknak, mert ezzel fizettek, de végül különböző okok következtében a libertások értéke megcsökkenvén, az ország tanácsa elhatározta, hogy kényszerforgalommal fenn fogja azokat tartani és utasítást adott, hogy különösen vásárok és nagy népösszejövetelek alkalmával azon árúsok és kereskedők, kik libertásért nem akarják adni árúikat, mások elrettentő példájára, egy-egy megtüzesített libertáspénzzel a hóhér által homlokukon megbélyegeztessenek, kik azután, mint országosan megbélyegzettek, kénytelenek voltak örökösen a libertás jegyét magukon viselni. En szivesen megszavazom a költséget arra, hogy ha a t. ház egy kis bélyegzőt rendel „25. §." jegygyei és örök emlékül azoknak, kik e germanisáló 25. §-t megszavazták, homlokára sütteti. (Derültség a szäső I baloldalon. Mozgás jobbfelől.) Elnök: A t. képviselő ur, azt hiszem, maga 81