Képviselőházi napló, 1887. X. kötet • 1889. márczius 14–április 5.

Ülésnapok - 1887-203

10 •203. országos ülés márczius 14-ón, csütörtökön. 1889, melyben a cabinetkérdés felvetése is amúgy tisztességesen megrostáltatott, a ministerelnök ur azt felelte, nem szórói-szóra idézem szavait, de szavainak tartalma következő volt: hogy ő körülnézett, de nem látja, hogy kicsoda legyen s honnan jöjjön, a ki az ő ministerelnöki székét átvegye. Hát a ministerelnök ur körültekintett és hol tekinthetett körül. Vagy az ő pártja padjain, vagy a mi padjainkon. Vegyük az első esetet, hogy pártja padjain tekintett körül. Hát oly inci-pinci emberekből, oly puhányszertí elemekből van aző óriási többsége összetákolva, hogy ha körül néz rajta, még csak egy ministernek való embert sem talál köztök. (Élénk derültség és helyeslés lalfelöl.) Azt hiszem, a ministerelnök ur ezt csak azért mondta, mert semmi áron sem akar a ministerelnöki széktől megválni. Ugy tesz, mintha oda volna varrva a ministerelnöki székhez. Vannak, kell hogy legyenek pártjában ministereknek való emberek. Ott van például Krausz Lajos és még többen az ő faji rokonságából. (Élénk derültség lalfelöl.) Vagy ha netán e jeruzsálemi typusok előtte kifogás alá esnének, nincsen ott Tisza Lajos gróf, Tisza István nem gróf, a Pulszkyak, pláne dupla kiadásban is ? (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) Már aztán, hogy a mi padjainkon vannak-e ministereknek való emberek, annak eldöntését a korona bölcseségére és a nemzet ítéletére kell bíznom. (Helyeslés balfelöl.) De vegyük a dolgot tisztán az emberi halandóság szempontjából. Tegyük fel, hogy ezekben a rettenetes izgalmas napokban, főleg a ministerelnök urnak kissé több erősítőre s vigasztalóra van szüksége s hogy ennek az erősítésnek következtében — ne adja Isten, nem kívánom — szívszélhűdés érné, vájjon akkor Magyarország ministerein ük nélkül maradna s Magyarország Tisza Kálmán nélkül visszaesnék a chaosba, a semmiségbe? Kérünk egy kissé több szerénységet a ministerelnök ur részéről. (Élénkhelyeslés. Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Alázatosság minden erénynek, minden erkölcsi és szellemi nagyságnak az alapja; a gőg, az önhittség, az elbizakodottság minden gonoszságnak a kútfője. Az aplicatiót tegye meg maga a ministerelnök ur. (Élénk helyeslés. Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A véderőről szóló törvényjavaslat, de különösen annak 14-dik s 25. §-a, a mint csak napvilágot látott, oly izgalmat, oly felháborodást idézett elő az országban, mely méltán aggálylyal tölthette el a hatalom kezelőit, de izgalmat idézett elő itt e házban is, mely páratlan a magyar parlament történetében. Az egész nemzetnek felháborodása, ünnepélyes tiltakozása, a sértett nemzeti önérzet, a régi törvények, az alkotmányra való hivatkozás nem képesek a ministerelnököt szándékainak megváltoztatására birni s hogy a 25-ik §-t az ellenzék akarata szerint módosítsa. Az I elkeseredés, a felháborodás eddig csak a kormány i s főleg a ministerelnök személye ellen irányult; de mióta Tisza Kálmán e törvényjavaslatot ugy vetette oda, mintha azt nem is ő, mint inkább a korona akarná, mióta a törvényjavaslat fölött kifejlett vitába a felségjogokat s koronát is belevonszolta: azóta az izgalom, az elkeseredés, a nemzeti felháborodás nem csupán a ministerelnök, de fájdalom, némi tekintetben a korona ellen is irányul. Ezzel a ministerelnök ur, ministeri qualitásában oly illoyalitást követett el, melyért egyiránt felelősséggel tartozik ugy a nemzetnek, mint a koronának. Eddig békében éltünk Austriával, megfértünk békességben egymás mellett civilek és katonák, de a ministerelnök e törvényjavaslattal felkorbácsolta bennünk a keserű múltnak, a százados sérelmeknek, rég behegesztett sebeknek összes reminiscentiáit; s vigyázzon a korona, vigyázzon a nemzet, de vigyázzon főleg a magyar parlament ellenzéke, mert Tisza Kálmán, akarva nem akarva, konkolyhintő a nemzet és korona közt, meghasonlást idéz elő Austria-Míigyarország között, saját személyes hatalmát trónnak, nemzetnek, alkotmánynak fölébehelyezi. Vigyázzon a korona,mert ha a 25-ik §. a nemzet tiltakozása daczára, erőszakosan és változatlanul keresztül hajszoltatik: akkor a nemzeti indignatiónak, az elkeseredésnek, a kedélyek izgatottságának oly állapota fog bekövetkezni, melyről Petho Gábor a Bocskay István támadásáról mondja: „A magyar nemzetség annyira utálta és gyűlölte valaanémet — ti. osztrák—nemzetséget és birodalmat, hojry immár csak azon gondolkodnak vala—de igen titkon—miképentalálhassanakmódot és alkalmatosságot benne, hogy ezt a tűrhetlen nehéz igát ...... kárukkal is, nyakukról elvethessék és maguktól eltávoztathassák." (Tetszés a bal- és szélső baloldal mi.) Én, t. ház, róm. kath. pap vagyok. 46 éve eszem e nemzetnek kenyerét s ha valaha, ugy ez ünnepélyes pillanatban érzem mivel tartozom hazámnak, mivel tartozom nemzetemnek. Tartozom neki azzal, hogy bátran, magasan lobogtassam a magyar állameszme zászlóját; hogy tiszteljem, becsüljem alkotmányát, hogy szeressem a magyarnemzet szabadságát a vérig és a sirig. (Tetszés balfelöl.) Mert a magyar nemzet szabadsága az én szabadságom és egyházam szabadsága is, (Elénk helyeslés a bal- és székö baloldalon.) Épen azért, t. képviselőház, én a véderőjavaslatnak 25. szakaszát sem a véderő-bizottság szövegezésében, semGajári Ödön képviselőtársam határozati javaslata értelmében el nem fogadhatom. (Helyeslés baltelöl.) Nem fogadhatom el pedig azért: mert a 25-ik §. tényleg jogfeladást és alkotmánysérelmet foglal magában; másodszor, mert a mostani kormány, de főleg annak feje, a minister-