Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-202

384 202, orsíúgos ülés máreiílns 13-áu, szerdán. 1889. és felfogásának legpraegnánsabb kinyomata. Őt'már csak azért is méltán vehetem auctornak, mert a túloldalon nagy tekintélylyel dicsekedik. Hallatlan t. ház, de igaz, hogy ő a felségjognak minél szűkebb körre való szorítását óhajtja s a következőket mondja: (Halljuk! Halljuk!) „Egy nemzet, melynek nemzeti fejedelme van, melynek önkebléből folyik ki a régrehajtó hatalom — a stylust ne méltóztassék nagyon elítélni — (Derültség a bal- és szélső hátoldalon) az nem koczkáztatja lételét, jövőjét, nem követ el öngyilkolást, ha a végrehajtó hatalomnak kezébe nagy erőt ád. De idegen jellemű, szomszéd tartományokra támaszkodható végrehajtó hatalmat — ily erővel felruházni, csak a legnagyobb óvatossággal lehet és az egyszer elkövetett balfogás alig orvosolható többé. Hogy ez igy van, tanúsítja József német császár, Ferencz és V. Ferdinánd magyar királyok és Ferencz József osztrák császár korszaka". És mit mondunk mi, t. ház ? Sem többet, sem kevesebbet, mint azt, hogy a felségjogot ezen házban vitássá tenni nem óhajtottuk, de ha már a túloldal felvetette a kérdést, (Halljuk! Halljuk!) mi nem tartjuk a nemzet érdekével megegyeztethetőnek, hogy a felségjognak sphaeráját kiterjeszszük odáig, hogy még azt is a korona, a felség határozza meg, hogy a magyar ifjak minő nyelven tehetik le a tiszti vizsgát. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én tehát, t. ház, a felségjognak ily szempontból való megítélését tartom helyesnek s auctoromat tartom irányadónak. (Tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azt mondja a t. honvédelmi minister ur, hogy ő a vezénylet egysége érdekében s még — tudja Isten miféle érdekből — még tán a camarilla érdekéből is, soha nem tudna abba beleegyezni, hogy a közös hadsereg magyar részében magyar legyen a vezénylet. Azt gondoltam, talán igaza van, mert katona nem vagyok s igy hittem, hogy a német nyelv valami bűverővel bir s vitézséget önt a harezfiakba, hanem Ivánka katona volt. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Még pedig híres! El is fogták!) Hogy elfogták, az az ő szerencséje. (Derültség balfelől.) Megnézem, mit mond Ivánka. (Egy hang bálfelöl: Mit ir ? Mert mást mond!) Mit ir? Hát ezt irja, t. ház: „Mind a lineánál, mind a határőrvidéken a germanisáló tendentia űzetett és tízetik leplezetlenül mai napig mindig, az állítólag szükséges, egyedül czélhoz vezető egyenlőség ürügye alatt." — Itt az egyenlőséget értsék. — „És pedig ez nem annyira szükséges, mint némelyek mondják; bebizonyította I. Napóleon, kinek serege a legheterogenebb elemekből állott. De bebizonyult 1849-ben, mikor semmi sem gátolta Paniutint, hogy ő döntse el a csatákat az osztrákok részére." Hát kérem, nem kézzel fogható bizonyítéka-e az annak, hogy a nyelv nem tesz semmit s nem kölcsönöz vitézséget; mert hogy az osztrákok nem tudtak oroszul és az oroszok nem osztrákul, az bizonyos. Es hogy mégis megvertek bennünket az oroszok, az is bizonyos, valamint az is bizonyos, hogy a mi honvédeink magyarul voltak vezényelve — az osztrákokat minden német tudományok daczára elpáholtuk volna a muszka segítség nélkül. Azt is mondja továbbá Ivánka t. képviselőtársam, hogy a magyar hadsereget nemcsak nagyon könnyű volna felállítani, hanem szükséges is; mert (olvassa): „A mig ez így tart, a mig a nemzet nem rendelkezhetik haderejével, tudniillik a mint most is tart, mert most sem rendelkezik vele, hanem az egy kivül álló hatalom kezében marad, addig a függetlenség, a szabadság álom." Tudnék többet is felhozni. (Felkiáltások balfelől: Halljuk ! Halljuk! Nagyon érdekes!) A szerző szemére hányja dicső emlékű Mária Terézia királyunknak elnémetesítési szándékát. De azt hiszem, elég, ha ráutaltam a kútforrásra

T mert hiszem, hogy a honvédelmi minister ur bokros elfoglaltsága daczára is fog időt szakítani e fontos munka megismerésére. (Nagy derültség a bal- és szélső baloldalon.) De befejezem beszédemet. Ha olyan hangulatban volnék, mint gróf Pongrácz t. képviselőtársam, valami hangzatos verssel tenném ezt, de én nem verset akarok mondani, hanem igazságot. A napokban olvastuk a lapokból, hogy a legmagyarabb vármegyének, Hajdú megyének a véd erőtörvényjavaslatra vonatkozólag a képviselőházhoz intézett felirata Szebenmegye által tárgyaltatott. Szeben vármegye ezen alkalomból legmelegebb érzelmeit fejezte ki Tisza Kálmán Ő excellentiája iránt és nagy applaussal fogadja a 25. §-t, a mely azt tartalmazza, hogy a ki németül nem tud, azt meg kell büntetni, az önkéntesek Strafbataillonjába át kell helyezni. Sok szép szónoklat mondatott eb t. ház, erről az oldalról annak az igazi helyes felfogás bizonyítására, hogy ez a 25. §. nagy veszélyt rejt a magyar nemzetre nézve az ő méhében. (Igaz ! Ugy van! a bal és szélső baloldalon.) Nem hitték a t. túloldaliak, hogy ezen paragraphus germanisálni akar, de azt hiszem, hogy a szebeniek meleg fölhevülése után ezt el fogják hinni, mert, hogy a Schulverein melegágyából kelt ki az a virág, melyből bokrétát kötnek a Schulverein kültagjai Tisza Kálmánnak, az legalább is bizonyít annyit, hogy valami rothad Dániában. (Derültség és helyeslés bal- és szélső baloldalon.) Elnök: T. ház! Én nem szoktam semmiféle argumentumokra, melyek e házban bármely párt részéről felhozatnak, észrevételeket tenni, de t. ház, egy törvényhatóságot ily módon vádolni ezen házban még sem lehet, mert egy törvényhatóságról sem lehet föltenni, hogy nem hazafiság vezeti minden határozatában s minthogy a törvényható-