Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-201

1 37Ö 2*

1, országos Ülés ta&r törvényhozás egész a legújabb időig használt. (Helyeslés balfelől.) Ismétlem, t. ház, hogy a magyar közjog szerint minden felségjognak egyedüli forrása a törvény; minden felségjognak a gyakorlata többékevésbé törvényekben van szabályozva, (ügy van! halfelöl.) Korlátlan — absolut — fejedelmi jogot a magyar közjog nem ismer, (ügy van! balfelől.) Azt kell tehát már most tisztáznunk és megállapítanunk, hogy a magyar király a közös hadseregre, különösen pedig — mert ez bir actualitással — a hadsereg nyelvére nézve minő fejedelmi joggal bir? A t. többség az 1867 : XII. törvényczikkre hivatkozik s ennek 11. szakaszára alapítja azon elméletet, hogy a hadsereg nyelvére vonatkozó minden intézkedés nem a törvényhozás és a fejedelem együttes joga, hanem a koronának külön íentartott reservált fejedelmi jog. A forrás, melyre a t. kormány és többség hivatkozik, helyes. Valóban azon kérdés eldöntésére, hogy ő Felsége a hadseregre, illetve annak nyelvére nézve mily jogokkal bir, ma csakugyan az 1867 : XII. törvényczikk, továbbá a véderőről szóló 1868 : XL. törvényezikk, a honvédségről szóló 1868 : XLI. törvényczikk, a katonai beszállásolásról szóló 1879: XXXVI. t.-cz. és a népfelkelésről szóló 1886 :XX. t.-cz. az irányadók. Ismétlem, a forrás helyes, de ez a következtetés, melyet a t. kormány és a t. többség a 11. szakaszból levont, nem helyes és fen nem tartható. (Ugy van! ügy van! balfelöl.) Mindenekelőtt, t. ház, tisztáznunk kell azt, hogy mit kell értenünk a hadsereg nyelvének fogalma alatt. A hadsereg nyelve nézetem szerint három irányban jut gyakorlati kifejezésre, (Halljuk! Halljuk!) tudniillik a belszolgálatban, a katonai szakoktatásban és hadseregnek kifelé való érintkezéseiben. Azt kell már most constatálnunk, hogy ő Felsége a magyar király mind a három irányban gyakorol-e felségjogokat, vagy egyik irányban sem, vagy azoknak csak egynémelyikében ? Az 1867: XII. t.-cz. 11. szakasza felsorolja azon jogokat, a melyekkel a magyar király „alkotmányos fejedelmi jogai folytán" a hadsereg vezényletére, vezérletére és belszervezetére nézve birt. Ez a szakasz, mint már az tegnap igen helyesen kifejtetett, semminemű új jogot ő Felségének nem decretál, hanem tisztán és egyedül a status quo-t állapítja meg, (ügy van! balfelöl) azon status quo-t tudniillik, a melylyel a fejedelem az 1867-ki kiegyezésig a hadsereg körére és annak nyelvére nézve birt. Miben áll ez a status quo? Ez a kérdés, a melyre felelni kell. (Halljuk! Halljuk!) Először is lássuk a beiszol gálát nyelvét. Az zius 12-étt, kedden Í889. állandó hadsereg felállítása, tudniillik 1715 óta törvényeink a belszolgálati nyelvről tüzetesen nem intézkedtek. Nincs törvény, mely a hadsereg belszolgálati nyelve felett való intézkedést Ő Felségének a királynak reservált jogai közé sorozná, (Ügy van! balfelől) de viszont oly törvény sincs, mely e jogot a magyar törvényhozás körébe utalja; tény az, a mit tagadni nem lehet, hogy a magyar törvényhozás azon eminens jogot, melyet az ujoncz-megajánlás feltételeinek meghatározásában bir, a hadsereg nyelvére vonatkozólag tényleg nem érvényesítette és ő Felsége a belszolgálati nyelv kérdésében maga intézkedett. E tényleges állapot megváltoztatására nézve tudtommal e házban senki indítványt nem tett, sőt azon párt, a melyhez tartozni szerencsém van, ismételten kijelentette, hogy e tényleges állapotot a mai viszonyok közt és ez alkalommal érinteni nem kívánja. (Helyeslés balfelöl.) Máskép áll, t. ház, a kérdés a másik két cathegoriára; tudniillik a szakoktatás nyelvére és a kifelé való érintkezés nyelvére nézve. Itt a korona reservált jogai mellett még törvényhozási intézkedés által meg nem szakított tényleges gyakorlatot sem lehet bizonyítani. Maga az a két törvény, melyekre gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam hivatkozott, tudniillik az 1808: VII. törvényczikk és 1840 : VI. törvényczikk világosan bizonyítják, hogy ő Felsége a király e két irányban reservált fejedelmi joggal nem birt. Az 1808 : VII. törvényczikk, mint az már tüzetesen kifejtetett, a katonai szakoktatás egész rendszeréről tüzetesen intézkedik; intézkedett az 1827-iki országgyűlés is, az 1808: VII. törvényczikk némely intézkedéseit pótolván. Az 1840: VI. törvényczikk pedig arról intézkedik, hogy a magyar nyelv a végvidékeken gyarapittassék és a hadsereg ezredkormányai a törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek. Mindez, t. képviselőház, meg nem történik vala, ha 8 Felsége mindkét irányban reservált fejedelmi joggal birt volna, (ügy van! balfelől) mert oly törvényt, mely az ő reservált fejedelmi jogait sérti, meg nem erősített volna. ('Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Maga az a puszta tény, hogy e törvény létrejött s hogy azt ő Felsége szentesítette, mutatja, hogy ő Felségének e tekintetben reservált fejedelmi joga nem volt. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Az 1867 : XII. törvényczikk 11. §-a tehát, a melyre a t. többség a maga elméletét felépítette, ha elszigetelten tekintetik is és ha az 1867 : XII. törvényczikkben a hadseregre nézve semmi más intézkedés nem foglaltatnék is, semmi érvet és bizonyítékot nem szolgáltat a többség elmélete mellett. Még kevesebb bizonyítékot szolgáltat akkor, ha azt az utána i következő 12. és 13. §-okkal kapcsolatosan mér-