Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-200

200. országos ülés márezius 11-éu, hétfőn 1889. 333 hallgatja. Annak meggondolása, hogy az önkén­teseket tartalékos hadnagyokká képezik, csupán azon czélzattal, hogy háborában egy szakaszt vezé­nyelni tudjanak és soha semmi más feladatot nem szándékoznak rájuk bízni, hogy ennélfogva az ő képeztetésök teljességgel nem tehető párhuzamba vagy hasonlatba a bécsújhelyi academia oktatási módjával, a hol mindenkit hadvezérré akarnak képezni: ennek meggondolása nem is várható tőlük, hanem csak egy olyan idősebb tiszttől, a ki hosszabb tanulmányozás által a katonai ismeretek­ben önállóságra jutott és e mellett paedagogiai képzettségű férfin. Vájjon miért tanítják az önkénteseknek a vár­erődítést, a mikor erre még a tényleges szolgálat­beli tisztet sem alkalmazzák, mert erre különlege­sen képzett tisztikar van szervezve ? És miért szük­séges megtanítani őket arra, hogy miképen van organisálva a Kriegs-Ministerium, hány osztálya van, milyen azokban az ügybeo^ztás, holott ők béke idején szolgálatot nem teljesítenek? És a helyett, hogy a szobában mértanikig megtanítják, mikép kell egy szakasz számára védsánczot csi­nálni, nem sokkal czélszerűbb volna-e őketkivinni ;Í mezőre s gyakorlatilag megmutatni, hogy kell? (ügy van! a bal- és s.zélső baloldalon.) Nem kerülte el figyelmemet a t. honvédelmi minister ur azon nyilatkozata, hogy sok egyebek­kel együtt ez is jobban lesz ezután és én felteszem a minister úrról — nemcsak parlamenti illemből, de igazán felteszem — hogy a nemzet művelt fiatalsága életének sorsát másforma tanárokra fogja bizni ezután, mert első sorban a tanárok kezébe lesz az letéve. De mindez csak ezután lesz és én most csak a jelenről szólhatok, E kérdésre visszatérek még egy pár szóval, de előbb szólok a tanítványokról. Nem akarom tagadni, t. ház, hogy az önkén­tesek katonai szorgalma kívánni valót is Nagy fenn; s ha ez igy van: elismerem azt is, hogy őket iskolai eszközök, iskolai fegyelem által kényszeríteni kell a tanulásra. Ha egyszer a hon­védelemnek szüksége van az ő tiszti képzett­ségükre, akkor nekik hazafiul kötelességük azt megszerezni s mulasztásuknak nincs joga hazafiúi álarczot ölteni magára, a mint az olykor megtör­tént. Megkérdeztem tanult és tapasztalt katonákat s olyan tartalékos tiszteket, kik már 10—12 év óta civil iskolákban rokon tárgyak tanárai, tehát paedagogiai képzettségű emberek, hogy vájjon azon katonai ismeretet, melyet egy tartalékos hadnagynak birnia kell, elsajátíthatja-e egy év alatt egy olyan fiatal ember, a ki a gymnasiumot csak elégséges osztályzattal végezte, a ki tehát ép eszű, de lassú fejű? Nem találtam köztük sen­kit, a ki azt ne felelte volna rá, hogy igen; ha azon a nyelven tanulhat és vizsgázhat, a melyen a gymnasiumot végezte, megtanulhatja még azt is, a mit most szükségtelenül tanítanak, annyival inkább azt, a mire valóban szüksége van. Meg­kérdeztem továbbá azt is, hogy a katonai okta­tásnál lehet-e azt a tapasztalatot tenni, a mit másnemű oktatásnál, hogy például valaki köny­nyen tanulja a nyelveket, de nem képes meg­tanulni a mathesist, vagy megfordítva? Mind­nyájan azt felelték, hogy ott is épen abban az arányban, mint egyebütt, vannak ifjak, a kik különben scientiarum doctorok lehetnek, de a gyakorlati katonai működés iránt annyira nincs semmi érzékük, hogy soha és semmiféle fáradság­gal nem lehet őket tisztekké képezni; ép ugy nem, mint a vakot nem lehet festővé idomítani. Végül megkérdeztem azt, hogy a gymnasiumot végzett középszerű ifjú tud-e annyit németül, hogy ha e nyelvet, nem mint tannyelvet, hanem mint tantárgyat még egy évig kizárólag a katonai szolgálat szempontjából tanulja, képes lesz-e a tartalékos hadnagyi szolgálatot e nyelven telje­síteni? Erre is mindnyájan igennel feleltek. De mindnyájuknak vannak e három tény egyikét vagy másikát igazoló tapasztalataik. E tényekből már pusztán az oktatás szempontjából, a következő eredmények folynak. (Halljuk! Halljuk!) Az első az, ho^y a mi lehetséges és szük­séges, azt szabad követelményül felállítani, ellen­ben a lehetetlen és szükségtelent nem. (Helyeslés baífelől.) Szabad követelni iíjainktól, hogy egy év alatt a tiszti vizsgára elkészüljenek, mert ez lehet­séges s szabad őket erre iskolai fegyelem által kényszeríteni, mert ez szükségesnek mutatkozik. S ha e tekintetben tapasztalt katonák azt állítják, hogy szükség van arra, hogy azon évet kizárólag a katonai tanulmányoknak szenteljék, akkor én ezen intézkedésben, mint legutolsóban és legsxílyo­sabban meg tudok nyugodni. Nem nai>y okunk lehet, t. ház, azt vitatni, hogy ezen év igy az életpálya tanulmányaira nézve a jövőben elvész, mert hiszen az, hogy a katonáskodás éve alatt ők egy évi tanulmányt végeztek, különben is csak fictio volt eddig is. (Helyeslés baífelől.) Formailag beszámíttatott nekik az év a négyéves tanfolyamba, de tényleg — hogy egy kissé homályosan fejezzem ki magamat — ugy állott a dolog, hogy ők az egyetemi elő­adáson katonák, a katonai leczkéken pedig jogászok voltak. (Derültség.) Ennek elmúlását a közművelő­dés érdeke nem sínyli meg s én a eultusminister ur azon intézkedésében, hogy jövőben a jogi tan­folyamot hét semester alatt lehet végezni, a tanu­lási időnek nem leszállítását, hanem egy félévvel felemelését látom; mert ha a dolog lényegét akar­juk tekinteni, el kell ismernünk, hogy a katonákra nézve a jogi tanfolyam eddig csak három év volt. Ha pedig nem kell nekik egyetemet járni, akkor lehetséges lesz őket az ország két-három nagyobb városában összegyűjteni s ez évet reájuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom