Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-196
234 1W » országos ülés mär< Áttérve magára a tárgyalás alatti 25-ik szakaszra, elismerem, hogy a már szerencsésen letárgyalt 14. §. ennél közjogilag sokkal fontosabb, de tekintve azt a nagy kört, melyben e szakasz a társadalomnak minden osztályára, de főkép a középosztályra kihat, ezt tartom társadalmi és különösen nemzeti szempontból fontosabbnak. Mert e szakasz az által, hogy megtiltja az önkénteseknek, hogy szolgálati évük alatt tanulmányaikat folytassák s hogy a kényszer tiszti vizsga le nem tevése esetén, még egy évig kell szolgálniuk, a legtöbb magyar családra elviselhetlen terheket ró. A honvédelmi minister ez intézkedések elsejét azzal indokolja, hogy az eddigieknél jobban képzett tisztekre van szükség. Azok után, a miket erre nézve Bolgár és Nagy István t. képviselőtársaim elmondtak, kivált a honvédelmi minister mint akkori államtitkár 1882. évi jelentésére való hivatkozás után, melyben az önkéntesekről kiállította azt a bizonyítványt, hogy ezek a bosnyák hadjáratban teljesen megfeleltek feladatuknak, ez indokra nem reflectálok. A másik indok a. reserv tisztek Iszüksége. Nagy István t. képviselőtársam nagy szorgalommal összegyűjtött hivatalos adatokkal mutatta ki, hogy nálunk e szükség sem forog fenn. Ezen hivatalos adatok szerint a gyalogsági és vadászcsapatoknál 4000 felesleges tiszt van. A lovasságaäl a tartalékos tisztek létszáma még kedvezőbb kell hogy legyen ; mert az önkéntesek, ha anyagi helyzetük engedi, nemzeti hajlamunknál fogva sokkal szivesebben szolgálnak a lovasságnál. De hát mindezekre előbb Jónás, tegnap pedig Asbóth képviselő urak, ez utóbbi a túloldal nagy tetszése között Nagy István t. képviselőtársamat a mathematica jobb megtanulására utasítva, kijelentette, hogy a tártai ék tisztek feleslege kell a népfelkelésnél. Én pedig erre a tisztelt képviselő urakat a népfelkelési törvény átolvasására kérem fel, mely szerint a népfelkelésre ezeket a tartalékos tiszteket alkalmazni nem lehet, nem szabad, mert a törvény ezt egyenesen tiltja. Ugyanis az 1886. XX. t.-czikk 2. §-a azt mondja: „A népfölkelés kötelezettsége alá esik minden honpolgár, ki akár az általános, akár csak a népfölkelési szolgálathoz szükséges védképességgel bir és sem a hadsereg, — hadi tengerészet vagy póttartalék — sem a honvédség állományához nem tartozik." Ugyanezen törvény 9. § a igy szól: „A népfölkelés tisztjeit magyar állampolgárok közül ő Felsége nevezi ki a honvédelmi minister előterjesztésére, a ki azokat már béke idejében évrőlévre kijelöli." így tehát a tisztelt képviselő uraknak, valamint az igen tisztelt honvédelmi minister urnak is ezen érve szintén nem áll. De nem is czéloztatik, hanem ezen törvényjavaslatnak a második évi szolgálatot követelő kívánsága egyedül arra vezetíins fi-án. szerdán. 18S9hető tehát vissza, hogy a hadsereg altiszteket akar magának béke idején biztosítani. Ezen altiszti kérdés, t. ház, már 1868 s igy az általános védkötelezettség behozatala előtt fenforgott s a hadseregnek egy igen súlyos és sokak által aggályosnak tekintett baját képezte. Ugyanis 1868 előtt, mikor még 10 esztendőre sorozták be a legénységet, 5 — 6 évi szolgálat után, leginkább a gyalogságnál a legénységet az úgynevezett hosszú szabadságra bocsátották. De nem bocsátották el azokat, kik időközben altiszti rangot nyertek. Mi lett ennek a következménye? Az, hogy azok, kiket képzettségük feljogosított volna az altiszti rangfokozat elnyerésére, inkább nem szabályszerű magaviseletet tanúsítottak és követtek el csínyeket, csak azon indokból, hogy altisztekké ki ne neveztessenek és igy a hadseregben további szolgálatra vissza ne tartassanak. (Igás! ügy van! balfelöl.) Mikor az 1888-iki XVIII. törvényczikk tárgyaltatott, mely feljogosítja a hadügyi kormányzatot arra, hogy az első éves tartalékosokat szükség esetén, béke idejében is még egy évi szolgálatra visszatarthassa, vagy pedig behívhassa, e padokról, ha jól emlékszem, Bolgár t. képviselőtársam figyelmeztette 'a t. házat az említettem bajra, hogy újólag fel fog tűnni a hivatkozott törvény intézkedései folytán. Ez, t. ház, be is következett ; most is igen sokan, kik különben teljes qualificatióval bírnak az altiszti szolgálatra, azért, hogy ők netalán a 3 évi szolgálati kötelezettség kitöltése után a hadseregnél vissza ne tartassanak, követnek el büntetendő cselekményeket, hogy altisztekké ki ne neveztessenek. S ezen tények sajátságos világot vetnek a t. honvédelmi minister ur azon kijelentésére, hogy jelenleg a hadseregnél kényszer nincs. Hogy sokan az altiszti állásoknál előbbre teszik a sokkal terhesebb és kevésbé fizetett polgári foglalkozásokat, melyet képzettségükkel elérhetnek. Én ennek okát abban a gyengéd nyomásban találom, mely a hadseregnél most is dívik. De, t. ház, mikor a magyar országgyűlés mindig, mikor a hadsereg védképességére szükséges intézményeket, vagy eszközöket kívántak tőle, a legnagyobb loyalitással és áldozatkészséggel megszavazott mindent: helyes eljárás-e a kormány részéről, hogy mintegy rejtve akarja megoldani a kérdést ? (Igaz! Vgy van! balfelöl.) Jöjjön a hadügyi kormány világos, a szükségletet előtüntető törvényjavaslattal a ház elé, azt hiszem, hogy mindnyájan, kik e padokon ülünk, teljes készséggel hozzá fogunk ahhoz járulni, hogy a hadsereg veszélyeztetett harczképességén segítve legyen. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szükség van-e akkor, midőn a középosztály, mely az önkénteseknek legnagyobb contingensét szolgáltatja, minden osztályában a senki által nem tagadható gazdasági válsággal küzd. Midőn a telekkönyv-
