Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-195

22g 195. országos illés márczins 5-én, kedden. 18S9. szagok osztogatásának eredménye volt, hogy néhány I főúr eltérítésével a „rákosi végzés "-ről elfeledkeztek. (Ugy van! a szélső halóidalon.) Ez azonban most már meghaladott kérdés, de itt van egy másik. Azt is mondotta a t. minister ur tegnap, hogy akkor voltaképen Magyarországon nem is volt nemzeti kérdés. Ez ellen határozottan... tiltakoznom kell. Mert ezen kijelentés nyílt meghamisítása a magyar történelemnek, (Ugy van! a szélső haloldalon.) Mennyire az ellenkezője áll ennek, t. minister ur, hogy most nem is a rákosi 1505-iki országgyűlés határozatára, hanem arra hivatkozom, hogy I. Ferdinánd, a ki annyira igyekezett a magyar trónra, a ki a magyar koronát annyira szerette volna elnyerni, legelső manifestumában 1526. évi november 30-án, nagyon is határozottan mondja, hogy nemcsak megtartja Magyarországalkotmányait, hanem a hivatalokat nem adja idegeneknek és kéri a rendeket, hogy ne féljenek, mintha talán külföldieket alkalmazna, vagy a méltóságokat idegen nemzetiségűeknek adná, sőt állandó szabálynak fogja tekinteni, hogy azok mindörökkön örökké magyarok legyenek. Nagyon is volt tehát nemzeti kérdés, annyira hogy ha véletlenül nem volna ismeretlen a t. minister ur előtt azon manifestum, melyet János király kibocsátott, nem beszélne igy: Ez mindjárt azon kezdi: „(Jva intelek, magyarok, nehogy oly családnak dobjátok oda magatokat, a mely nyelveteket és a nemzeteteket eltiprással fenyegeti." (Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezt a minister urnak figyelmébe vagyok kénytelen ajánlani. (Tetszés a szélső haloldalon.) I)e a minister ur törvény- és történelem-ismeretének még több jelét is adta. És itt meg kell jegyeznem, hogy nagyon tisztelem a gyorsírók munkálatát, de egész máskép jelent meg az, a mit a t. minister ur tegnap mondott. Én szóról szóra jegyeztem, úgy látszik azonban, hogy beszédét hivatott kezek kifésülték, mert máskép jelent meg a lapokban. Ez tény. A t. minister ur tegnap azt mondotta, hogy rendesen németül adták ki a nemzet véderejének a rendeleteket, tehát mindig német volt a katonaság nyelve és ez ellen az országban soha senki sem tiltakozott. Hivatkozom a t. előadóra, a ki jegyzeteimet látva, azon szíves barátságnál fogva, mely bennünket egymással összeköt, figyelmeztetett arra, hogy a minister ur ezt csak a közös hadseregre értette és ma már azt olvassuk, hogy a minister ur a spanyol, az olasz s egyéb idegen seregekről is szólt. En azt hiszem t. ház, hogy nekünk érdekünkben áll az, hogy a mi honvédelmi ministerünk v agy megtanulja a történelmet, vagy ha nem akarja, legalább mi igyekezzünk őt megtanítani arra, (Derültség a baloldalon.) Ugy látszik t. ház, hogy a t. minister ur csakugyan nem tudja, hogy voltaképen mi volt Magyarországnak akkor védereje; mert ha tudná, úgy ily helytelen dolgot nem állítana. Abban az időben, t. minister ur — 1526-ról beszélünk — Magyarország védererejét képezték a nemesi felkelés, a megyék, a főpapok és főurak bandériumai, a végvárbeliek és a fogadott katonaság, a mire rendesen megszavaztak bizonyos öszszeget. Már most az a kérdés, hogy ezzel szemben lehetett-e német rendeleteket kiadni; és hogy ezeket németül commandirozták-e ? (Halljuk!) Nem, mert akkor írj volt még nálunk a német. Már akkor, midőn Károlyi Sándor volt a kurueztábornok, a német, fájdalom, nagyon is otthon volt nálunk és történeti tény az, hogy midőn egy német levelet elfogtak, hála Istennek, négy vármegyében nem találtak embert, a ki megértette és lefordította volna. Tehát a t. minister ur igen nagy tévedésben van és én ezt nagyon is természetesnek találom; mert hiszen a t. minister ur csak a hivatalosan megirt históriát ismeri s igy természetes, hogy csak azokról az idegen csapatokról beszélt, melyeket behoztak Magyarországra azon czég alatt, hogy bennünket a törököktől megszabadítanak, de a melyek sokkal nagyobb zsarnokság alatt tartottak minket, mint a törökök. (Igaz! ügy van! a szélső bálfelől.) Én tehát azt kérdem a t. minister úrtól, hogy olvasmányai közben nem akadt-e valaha Serédy Gáspárra, ki a Dunán inneni, Nádasdira, ki a Dunántúli főkapitány volt? nem hallotta-e a Dobozy Losonczy, Juricsics, Zrínyi, Forgács, Rákóczy Zsigmond, Pető János kapitány és a többinek a nevét, a kik mind főkapitányok voltak. Ezeknek pedig nem lehetett odaküldeni a német rendeletet; mert azt hiszem, hogy ezek nem tudtak többet a német nyelvből, mint a mennyit tud a minister ur a közjogból és a magyar történelemből. T. ház! Nálunk volt idegen katonaság, de hogy a magyar hadsereg, a magyar véderő menynyire eílenszenvezett ezekkel és mennyire helytelennek tartotta a nemzet ez idegenek ittlétét, csak a történelemre, az országgyűlési tárgyalásokra hivatkozom; hisz alig van országgyűlés, a mely ne követelte volna, hogy az idegen zsoldosokat vigyék ki Magyarországból, mert ezek gyilkolnak, rabolnak. Losonczy a temesvári főkapitány is azt irja Báthory Endrének Aldanáról, hogy ne haladjon idegenek szerint, ez az ország rossz kézben van, ha ily gyáva zsiványokra bízzák a magyar népet. (Élénk tetszés a bal- és szélső haloldalon.) Valami nagy szeretetnek tehát ezek egyáltalában nem örvendettek itt. (Derültség a szélső baloldalon.) Elismerem, t. ház. hogy német nyelvű és német szellemű rendeletet adtak ki. Elismerem