Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.
Ülésnapok - 1887-186
186. országos ülés febriär 22-én^ pénteken. 188Ö. \ £ mint az igazságügyminister. (Nagy derültség balés szélső balfélől.) Eötvös Károly: De a t. honvédelmi minister ur épen egyenes és őszinte katonai jelleménél fogva, melyet itt már báró Kaas Ivor t. barátom is felemlített, nem is arrogálja magának a mi elismerésünket a tekintetben, hogy ő a magyar közjog történetével valami tökéletes ismeretségben és benső barátságban volna. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ebből többnemíí consequentia vonható ki, de én csak egyet vonok ki s ez az, hogy ép azon katonai egyenes jellemnél fogva, a mikor magyar ministerségre vállalkozott, ha a magyar közjog tökéletes ismeretével birt volna, a mivel magyar ministernek egyébként, magunk közt mondva, bírnia kellene, akkor ezen törvényjavaslat előterjesztésére nem vállalkozott volna, (ügy vmi! a bal- és szélső báloldalon.) A contingentálás kérdése a póttartalékosokra nézve e házban semmi esetre sem új kérdés. Annyit mondhatok, hogy amikor 1868 ban a véderőtörvény első izben tárgy altatott, már akkor a katonai körök — a mint őket közfelfogás szerint nevezzük — arra törekedtek, hogy a póttartalékosok száma korlátlan legyen. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Sok mindenre törekedtek akkor, a mely törekvéseket az akkori törvényhozás kereken visszautasította, ugy hogy mi mindaddig, mig a Deák-párt fennállott — az a párt, a melyre a most kormányon levő ministerelnök urnak soha sem volt egyetlen egy jó szava és nem volt egyetlenegy tagja iránt sem elismerése, még vezére Deák Ferencz iránt sem (Ugy van! a szélső baloldalon) — hihetetlennek tartottuk, hogy a katonai körök ama törekvése, a mely 1868-ban világosan kitűnt, valaha itt, a magyar parlament hozzájárulásával sikerüljön. Érdekes az a sor — a t. honvédelmi minister ur akkor valószínűleg katonáskodott, tehát nem is tudja mi történt — hogy mit akartak akkor a magyar törvényhozás segélyével a védszervezetbe becsempészni. (Halljuk!) Először is — a mi a 14. §. vitájánál eldöntetett — ők ki akarták mondani, hogy ahadsereg közösügy és hogy a hadsereg létszámának megállapítása bizonytalan időre történjék. Ezt az 1868-iki törvényhozás kereken visszautasította; a mostani törvényhozásnak csak nagy erőfeszítés után sikerült ezt a merényletet elhárítania, (Ugy van! a bal- és szélső báloldalon) nagy erőfeszítés, nagy válságok után és a nemzetnek az alkotmány 7 iránt lángoló egész tiszta érzete felháborodásával. (Élénk helyeslés. Igaz! Ugy van! a balés szélső baloldalon.) Ugyanakkor tervbe volt véve az, hogy a népfelkelés létszáma határtalan legyen. Az 1868 dki törvényhozás azt kereken visszautasította, nem akarván, hogy a katonáskodás és a közös hadsereg hatóságaitól függő fegyver alá hozás Damokleskardja egy egész életen keresztül terhelje Magyarország összes polgárságát, azon éveken keresztül, mely családalapításra, fentartásra, munkásságra, vagyonszerzésre egyedül alkalmas. Azért a 68-iki törvényhozás azt mondta: népfelkelő az, a ki önként népfelkelőnek beállott; mert a 68-iki törvényhozás abból az alapelvből indult ki, hogy a mint ez országot, annak nyelvét, nemzetiségét és alkotmányát veszély fenyegeti, akkor Magyarország minden fia önként beáll a népfelkeléshez. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ez volt a kiindulás, ez volt a védszervezet alapja és hogy ez igaz, ezt megmutatta 1742. és 1848. (Élénk helyeslés. Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) A 68-iki törvényhozás ezen az alapon állott; mert akkor mi még nem számítottunk arra, hogy eljövend a Tisza Kálmán úr kormánya, mely több-kevesebb habozás után, a színeknek különböző változtatása és összekeverése után lassanként ezt is becsempészi a magyar corpus juris-ban foglalt institutiók közé. Ez megtörtént a mai népfelkelési törvénynyel, melyet 68-ban visszautasított a törvényhozás, 81-ben és 86-ban pedig elfogadott. 1868-ban arra törekedtek a katonai körök, melyek úgy ijedeztek a honvédnek még nevétől is — ne méltóztassanak félreérteni: nem a korona, mert a korona már a koronázás alkalmával és a koronázási díj disponálásával kifejezte nézetét e kérdésben — hanem a katonai körök, akkor a honvédség létszámát korlátozni akarták s azt mondták, hogy az a monarchia minden államában öszszesen nem lehet több 200 ezer főnél. Ebből azután mindenféle látszólagos conseriptiók útján 120 ezret, sőt 150 ezret írtak volna Austriára, nekünk maradt volna 50 ezer. A 68-iki törvényhozás azonban ugy gondolkozott, hogy a honvédség lesz képező alakja egykor a magyar nemzeti hadseregnek (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) és gondolkozott akkép — nem egyszer hallottam a t. honvédelmi minister elődjétől is — hogy nekünk példát kell mutatni a militarismusban megfeneklett államok számára, hogy miként lehet jő és hatalmas hadsereget 3 évi szolgálati idő nélkül is lehető olcsón kiállítani, (Élénk helyeslés. Ügy van! a bal-és szélső baloldalon) úgy, hogy a polgári munka és kötelességek teljesítése alól a nemzet virágáéi ne vonassák, de azért hadi készültség, képzettség és szervezet tekintetében teljesen hadképesnek kineveltessék. Tehát visszautasította a 68-iki törvényhozás azt a törekvést, hogy a honvédség száma korlätoltassék. Épen Pulszky t. képviselőtársam előadásából vettem észre . . .
