Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-194

194. országos ülés márcains 4 én, hétfőn. 1883. 185 véve, a koronás királynak fentartott felségjog volna. (Helyeslésből- és szélső hal felől.) De ép oly bizonyos és kétségbevonhatlan az is, hogy a múlt században elkövetett mulasztások folytán a magyar országgyűlés a közös hadsereget illető akár szolgálati, akár vizsgálati nyelv iránt saját jogkörében közvetlenül az állandó hadsereg fennállása óta nem intézkedett s hogy e részben a magyar országgyűlés joga tényleg a fennálló gyakorlat alapján korlátozást szenvedett, a mint ezt a mérsékelt ellenzék tekintélyes tagja, Grrünvald Béla, részletes tanulmányok alapján, minden kétség kizárásával kiderítette. (Egy hang balfelöl: A közjog nem ismer él elbirtoklást) Történt ugyan kísérlet ez iránt felső-bükki Nagy Pál ékesszólásának hatása alatt az 1807. évi országgyűlésen, de tudvalevőleg minden eredmény nélkül, mert az akkori többség — Grrünvald szerint — ugy vélekedett, „hogy a katonatiszt a közember nyelvét értse és beszélje, nemcsak hasznos, de szükséges. Hogy azonban a magyar regementeknél a belső rendtartást illető dolgok magy árul folytattassanak.a mostani környülállásokhoz képest lehetetlennek látszik lenni. Hányféle nyelvet beszéljenek akármelyik magyar seregnél ? De a belső rendtartást illető dolgoknak is a felsőség eleibe szükséges terjesztődni. Mennyi akadályok lennének ebben, ha ezek a magyar regementeknél magyarul folytattatnának. Az egész mostani katonai rendtartást szükséges volna e szerint megváltoztatni. Azt hozza magával az országgyűlés rendes folyamat]a, hogy mi is engedjünk valamit kívánságunkból. Azért is tanácsosabb, hogy az egész czikk kimaradjon". S igy történt is. Számos törvényünk van az iránt, hogy a magyar hadcsapatoknál magyar tisztek alkalmaztassanak, magyar tisztek képeztessenek, az ujonczok a magyar hadseregbe osztassanak be, sőt az iránt is van törvény, hogy a magyar ezredek parancsnokságai a magyarországi törvényhatóságokkal magyarul levelezzenek, de olyan törvény, vagy csak országgyűlési határozat, a mely által a közös hadseregnek akár szolgálati, akár vizsgálati nyelve a magyar államnyelven megállapittatnék, mindeddig nincsen, (Felkiáltások bal- és szélső balfelöl: Tehát ?!) ellenben több mint másfél század óta fennáll folytonos gyakorlat az ellenkező mellett, a szokásjog pedig a magyar közjognak szintén egyik forrását képezi. Ezzel egyszersmind rövid észrevételt tettem azon kijelentésre, hogy mindaz tartozik a törvényhozás körébe, a mi világosan kizárva nincsen. Deák Ferencz 1861. és 65—66. évi felirataiban és egyéb védelmi irataiban minden jogot elősorolt, a melyet a magyar törvényhozás a hadügyre nézve gyakorolt, a melyekhez szigorúan KÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. IX. KÖTE'I is ragaszkodott; de ezen jogok között a kivánt törvényi biztosítékot nem találjuk. Ismerjük Deák Ferencznek 1836. és 40. évi követi jelentéseit Kónyi Manó gyűjteményéből, de azt is tudjuk, bogy a kiegyezés alkalmával a nemzet részére több jogot nem követelt, mint a mennyit a fennálló törvények és gyakorlat alapján kimutatni tudott. Ez is az opportunitás lehetett, sőt volt oka annak, hogy a közös hadseregre vonatkozólag 1867. és 68-ik években a magyar államnyelv nem érvényesíttetett. Tekintve, hogy a tiszti vizsgálati nyelv kérdése a katonai tanrendszerrel áll szoros összefüggésben, szerzett meggyőződésemet megerősíti hazánk volt nagy fiának, az aggályos természetíí Ghyczy Kálmánnak 1868. évi augusztus hó 5 én tartott képviselőházi ülésben tett azon kijelentése, miszerint ő Felségétől pedig azon jogot, hogy ezen törzs- és oktatási rendszer iránt a hadseregben közvetlenül rendelkezzék, megtagadni nem lehetne, továbbá ugyancsak az 1867. évi XII. törvényczikk tárgyalása alkalmával 1867. évi márczius hó 22-én a képviselőházban történt oly értelmű kifejtése, hogy amint ő Felsége 1848 év előtt a közös hadsereg fölött szabadon rendelkezett, ugy ezentúl is fog szabadon rendelkezni, kivéve azon jogokat, a melyek 1867. évi XII. törvényczikkben a törvényhozásnak világosan vannak fentartva, ezek között pedig, t. ház, a törvénybe iktattatni kivánt jogot nem találjuk. (Helyeslés johbfelöl.) Gróf Apponyi Albert igen tisztelt képviselő ur által idézett 1867. évi I. törvényczikk inkább ellene, mint mellette bizonyít, a mennyiben az idézett t.-czikk 9. §-ában ide vonatkozólag csak az foglaltatik, hogy „ő Felsége kegyelmesen intézkedni fog, hogy a magyar ezredekhez oly tisztek és altisztek alkalmaztassanak, kik az azok között használt anyai nyelvekben mulhatlauul jártasok. A hadsereg nyelvéről, az oktatási nyelvről ezen törvényczikkben nincsen szó, mert hogy miként vélekedett az 1867. évi országgyűlés többsége a hadsereg nyelvéről, azt Grünvald Béla urnak munkájából már fönnebb idéztem. A későbbi ujonezfölajánlásokra vonatkozó törvényekben, nevezetesen 1812. évi T-ső, 1830. évi VII. és 1840. évi II. törvényczikkben az ujonczfelajánlás feltételei között az 1807. évi I. t.-cz.-nek 9. §-át már nem találjuk, tehát annyit sem, mint a legutóbb említett törvényczikkben. Hasonlókép inkább gróf Apponyi Albert képviselő úr ellen, mint mellette bizonyít az általa idézett 1840. évi VII. t.-cz.-nek 9. §-a, a mely úgy szól, hogy „ő Felsége kegyelmesen rendelkezni fog, hogy a magyar nyelvnek tudása a katonai véghelyeken gyarapittassék s a magyar ezredeknek kormányai a magyarországi törvényhatóságokkal magyar nyelven levelezzenek." 24