Képviselőházi napló, 1887. IX. kötet • 1889. február 22–márczius 13.

Ülésnapok - 1887-191

191. orszägos üiés február 28-Aa, csütörtökön, 1889. \ j g Az kétségtelen, hogy olyan kiterjedt organismusnak, minő a hadsereg, számos olyan belső ügye akad, a melynek intézésébe a laicus elemnek elhatározó befolyást engedni nem lehet, de addig talán csak az ő külön jogai sem terjedhetnek, a hol már a nemzeti önállás confiscálása kezdődik? Ha a hadseregek egy államnak nélkülözhetlen életszervét képezik is, de benne államot alkotniok nem szabad és a fennálló közjogi helyzethez szigorúan alkalmazkodniuk kell. (Ügy van! ügy van! a szélső baloldalon,) Mert ha őrült elme az, mely a kart a saját test épsége ellen csapásra készteti: ugy azt az életszervet sem illeti meg a bölcs neve, mely az őt fen tartó erejének táplálékát szolgáltató államtest erkölcsi épsége ellen támad, a mikor saját érdekét emezével ellentétbe állítja, saját fennállását ezé fölé helyezi s ugy viseli magát, mintha létezése önczélt képviselne, holott ő csak eszköz az államgépezet intézőjének kezében az összeség biztosítására. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fog ártani a hadseregnek semmit, ha meggondolja, hogy bár múltja nem a miénk, de jelene és jövendőjének záloga a nemzet kezében van. Neki is, mint volt kezdete, ugy vannak fejlődési törvényei is, a melyeket ignorálni mindig vereséggel jár. A közös hadsereg 1868-ban kezdődik, a mikor a kiegyezés az ő közjogi állását is megalkotta, fejlődését meg szabályozzák egyrészt az azóta, sajnos, jobbára a nemzet jogai elharácsolásával alkotott irott törvények, másrészt meg a történelem tapasztalatainak az önfentartás ösztöne által sugallt számbavétele. A törvények alkalmazkodhatnak a mindenkori politikai szükségletekhez, de nem a hadseregek köreinek váltakozó ízléséhez; a hadseregnek kell a törvényekhez hozzásimulnia, másként törvényen kivül áll s akkor e helyen semmi közünk hozzá. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ebből az is következik, hogy a hadseregnek a most tárgyalt nyelvkérdés minden phasisában nemcsak hogy meg kell maradnia a törvények szilárd keretei között, de figyelmére kell méltatnia a népeken uralkodó eszmék haladását s azok mai állapotát is; s igy meg kell adnia a magyar állam nyelvének azt az előkelő positiót, a mely azt királyi hittel megpecsételt törvényei alapján joggal megilleti s a melynek megadását a magyar nemzetnek, a monarchiának, de magának a hadseregnek érdéke is egyaránt sürgeti. Nem szabad e fontos tárgygyal azt a sokkal csekélyebb jelentőségű dolgot összezavarni, hogy a német nyelvet a hadseregre, hivatalos nyelvül, a czélszerüség parancsolja reá; mert ha én, a mai viszonyok között, ennek nehezen mellőzhető voltát be is látom, de ebből még korántsem következik, hogy a tartalékos tiszti minősítés feltételeinek meghatározásánál nyelvünket eo ipso mellőzni kell, mert ha tételes törvények annak kellő figyelembe vételét nem is rendelnék, van egy ezeknél sokkal nyomatékosabb törvény, a melyeta józan ész diötál reánk és hadseregre egyaránt s ez nem más, mint a monarchiának érdeke, a mely a hadseregbeli magyar elem kiképzésének alapossága s igy használhatóságának biztosítása szempontjából a magyai-nyelv kiváló felkarolását egyenesen parancsoló politikai szükségnek és létfeltételnek mutatja be. (Ugy van! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezek után, figyelemmel lévén a kérdésnek sokoldalú megvilágítására, azon részét óhajtanám csak vizsgálat tárgyává tenni, hogy a hadseregnek általában csak tartalékos tisztekre, vagy különösen a német nyelvben alaposan jártas tartalékos tisztekre van-e szüksége s szenvedne-e vagy nyerne-e az által, ha a tisztek a vizsgálat tárgyaiban magyarul kapnának oktatást és annak elméleti részét magyar nyelven tehetnék le ? Ez a kérdés behatóbb taglalást érdemel. (Halljuk!) Élénk színekkel ecsetelték itt előttünk azon veszedelmeket, a melyek ezrek életét fognák fenyegethetni, ha háborúban kellő német nyelvismerettel nem biró tartalékos tisztek a hozzájuk intézett német parancsokat meg nem értenék, vagy félreértenék. E, látszólag, igen értékes argumentummal a t. mmisterelnök nr élt az általános vitában s mert az aggodalomnak e komoly kifejezése tőle ered s mert azt a 14. szakasznál lefolyt vita végén újra és nagyon nyomatékosan hangsiilyozta, azzal foglalkoznom nem felesleges. Hogy szavai jelentőségét kellőleg mérlegelhessem, iparkodni fogok, tőlem telhetőleg megállapítani, hogy a tartalékos tisztnek, háborúban a német nyelvismeretre mennyiben lehet szüksége ? A tartalékos tiszt, rendkívüli esetektől eltekintve, a melyek számára szabályt alkotni nem lehet, egy szakaszt szokott vezényelni, úgy a zárt gyakorlatoknál, mint a szétszórt harezmodorban. Az elsőnél szüksége vau a német, igazabban jórészt franczia commandókra, a másodiknál szüksége van annyi német tudásra, hogy a reá bízandó feladatokat megérthesse s a habomban szokásos jelentéseket, melyek jobbára a. körül forognak, hogy hol van az ellenség, mit csinál az ellenséges milyen erős az ellenség 1 — megérthesse, illetőleg maga is megtehesse. És itt nagyon kérem becses figyelmüket, mert most érek a dolog lényegéhez. (Halljuk! Halljuk!) Nagyon alapos különbséget kell tenni a között mi kívántatik meg ahhoz, hogy valaki a német nyelvű katonai parancsokat felfoghassa ée a között, hogy ugyanez a valaki 10 —15 tantárgyból német nyelven elméleti vizsgát tehessen le. Ez két lényegesen különböző dolog és megkívánni a német nyelvű vizsga letételét az ifjúságtól s ezt a kivánatot azzal indokolni, hogy a német vizsga hiánya ezrek életét teheti koczkára; holott e kettő közt