Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-168

84 ÜÍS. országos ülés január 28-án, szerdán. 1S89. mondom miért. Nem azért teszem azt, mintha én nekem különös kedvem volna a ministerelnök ur egyéniségével foglalkozni, hanem azért teszem, mert a mit mondani akarok, szorosan összefügg magával a törvényjavaslattal. Azt mondja a ministerelnök ur e törvényjavaslat 14. §-ára nézve és mondta különösen— a mint a hírlapokból széltiben-hosszában látni volt szerencsénk — a szabadelvű körben, hogy e törvény 14. §-a ugyanazon értelmű az 1868-iki e tárgyban hozott törvény 11-ával. Bocsánatot kérek, de a ki ezt állítja, annak vagy a judieiuma, vagy az őszintesége hiányzik. A ministerelnök urnak az itélőtehetsége nem hiányzik, efelett semmi kétség. De annyi bizonyos, hogy ha ugyanazt jelentené a most javasolt 14. §., amit jelent a régi törvény 11. §-a és semmi többet és semmi mást, akkor legyünk arról meggyőződve, a ministerelnök ur nem tette volna ki ezen törvényjavaslat sorsát ily hosszú és keserű vitának, hanem hagyta volna a régi szöveget. Hogy nem hagyta, arra oka volt; de mi volt az oka, azt a ministerelnök ur elhallgatja (Igás! Ugy van! halfélöl) és itt a parlamentáris életben használható legsúlyosabb szó sem elég súlyos a kormány eljárásának jellemzésére, hogy ő az igazi okot — mely őt az 1868. törvény kiforgatására rábírta — előttünk elhallgatta, nemcsak előttünk, hanem saját pártjának bizalmasai előtt is. (Igaz! Ugy van! halfélöl.) A mesterkedés, a tactica gyakran elkerülhetetlen bizonyos államférfiúi működésekben ; de bocsánatot kérek, ha a mesterkedés arra irányul, hogy az illető törvényhozó testület félrevezettessék, akkor annak igaz neve ámítás. (Élénk helyeslés a bal- és szélső balfelöl.) Ámítani pedig nem szabad soha senkinek, annál kevésbé tisztességes, becsületes államférfiunak. (Igaz! Ugy van! abal- és a szélső baloldalon.) Okának kell lenni mondom: miért akarja a minister ur ezen változtatást;? (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) A ministerelnök ur az ok felderítésével nem áll elő; pedig attól a párttól — nem tőlünk, ez más dolog — mely őt 14 év óta támogatja, mely öt még most is meg fogja támasztani és állását meg fogja menteni, attól a párttól sokkal több áldozatot, lemondást nyert már a szükséges támogatásért, semhogy azon pártnak ne tartoznék őszinteséggel, hogy megmondja: uraim, ezért kell e változtatást tenni és mert 14 évig támogattatok, őszinte leszek hozzátok, támogassatok ezentúl is. (Tetszés a bal- és szélső balon.) T. ház! A törvényjavaslat támogatására a többségből szólaltak fel többen; de én is, mint Uray Imre előttem szólott t. barátom, főleg azon serdülő államférfiak felszólalásaira akarok néhány megjegyzést tenni, (Derültség a bal- és szélső baloldalon) akik, elismerem, a legnagyobb önzetlenséggel és a legnagyobb báTörsággal keltek e törvényjavaslat védelmére; oly elserdült államférfiak beszédeire, mint Pulszky Ágoston és Ivánka Imre t. képviselőtársaim, (Zajos derültség a bal- és szélső baloldalon) ez úttal nem terjeszkedem ki; hanem már a mint Tisza István t. képviselőtársam definiálta előttünk, hogy mi a hazafiság s a mint Széchenyi Aladár és gróf Andrássy Gyula t. képviselő urak definiálták előttünk, hogy a német nyelvre nézve mi a kötelességünk, azok után is, melyek már előttem erre vonatkozólag elmondattak, lehetetlen még néhány megjegyzést nem tenni. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt megjegyzem, hogy Széchenyi Aladár t. képviselőtársamnak egy kijelentésével teljesen egyetértek. Midőn ő azt mondta — és reménylem azért mondta, hogy a t. honvédelmi minister ur különösen a szivére vegye azt: „ Nem vagyok képes belátni, hogy Magyarország mint politikai nemzet, melynek nemzeti honvédsége van magyar vezényszóval, melynek közjogi alapon jogosított államnyelve van, mivel érdemelte meg ezen államnyelv, hogy az osztrák-magyar monarchia egyéb nemzetiségeinek nyelvével egy színvonalra helyeztessék. (Ugy van! Igaz! a szélső baloldalon.) Ez szerény felfogásom szerint közjogi sérelem, állami nyelvünk határozott mellőzése és ignorálása volna és ez ellen szerintem a magyar törvényhozásnak óvást keli emelni." Ebben a felfogásban, ebben az érvelésben gróf Széchenyi Aladárral teljesen egyetértek, csak a végkövetkeztetéssel nem értek egyet, avval nevezetesen, hogy egy ily törekvés ellen nekünk csak óvást kell emelnünk. Nem óvást kell emelnünk, t. képviselőtársam, hanem egy ilyen törvényjavaslatot egyszerűen le kell szavazni (Élénk helyeslés és tetszés a szélső balon) és azt a ministert, aki a törvényjavaslathoz köti sorsát, a házból egyszerűen ki kell seperni. (Igaz! Ugy van! a szélső balon.) A ki a magyar nyelvnek államnyelvi termé szetét igy ismeri és tiszteli, annak azután azt a consequentiát eo ipso ki kell felfogásából hozni. Az egyszerű óvás hiszen kedves dolog Bécsben, hol azt mondják, szavazzatok meg mindent urak, a hogy nekünk tetszik, azután protestáljatok, a hogy nektek tetszik. (Derültség a szélső baloldalon ) Hiszen kedves dolog ez Bécsben, de semmi haszonnal nem jár ránk nézve sem Budapesten, sem az országban. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De már, a mi azután Tisza István képviselő urnak a hazafiságra és Széchenyi Aladár és Andrássy Gyula t. képviselő uraknak a nyelvre vonatkozó fejtegetéseit illeti, arra még egyszer nekem ki kell terjeszkednem. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Tisza István t. képviselő ur az álhazafiságnak képét akarta elénk állítani; fel kell tennem, nem gondolhatok mást, nem is akarok, nem is tudok mást gondolni, mint hogy bona fide beszélt és hogy helyzetének, állásának és kötelességé-