Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-166
30 166, országos ölés jannár 21-én, hétfőn. 1889. száz forint fizetést húzott, melyből talán megélhetett, de már a tanítónak fizetése nem volt A magyar gyermekek tanulás helyett az utczán kódorogtak és a kis Wesselényi egyesület a papoknak azon falukban, hol tanító nem volt, pénzsegélyt adott, hogy a magyar gyerekeket tanítsák és merem állítani, hogy sikerre] tanították, mert az illető lelkész egész lelki erejével, odaadással igyekezett a gyermekeket tanítani. De most itt van a véderő törvényjavaslat és a minister urnak rendelete, mindkettő azt fogja eredményezni, kogy a magyar nyelv elhanyagoltatik, ugy hogy az oly községekben, a hol kevés a magyarság, ez a magyarság lassanként el fog pusztulni. No hát, ha szívesen hallgatják, mér egyet mondok. (Halljuk! a szélső baloldalon.) Én nem tanácsolom, a világért sem merném tenni, de egyet mondok a t. honvédelmi minister urnak, azt, hogy eltévesztette hivatalos állásának felfogását, midőn a törvényjavaslatot benyújtotta; mert a helyett, hogy ilyen törvényjavaslatot nyújtott be, mely felett 14 nap óta vitatkozunk, nyújthatott volna be olyan törvényjavaslatot, melyet a ház egyhangúlag elfogadott volna. Nem kellett volna egyebet mondania, mint azt, hogy ime, én kedves atyámfiai, magyarok, meggyőződtem arról, hogy ti hiveim vagytok, hívei vagytok a királynak, szeretitek az alkotmányt, készek vagytok azt védelmezni : itt egy magyar zászló, sorakozzatok alá, mondjátok el magyarul az esküt s én Ígérem, hogy magyar tiszteket nevezek ki. Ennek meglett volna az az eredménye, hogy a tiszti vizsgán könnyen keresztül ment volna mindenki. Ekkor a t. honvédelmi minister ur odajutott volna, mint az egyszeri tábornok Damjanich, mikor azt mondta a 3-ik zászlóaljnak: fiaim, mindnyájan megérdemlitek, hogy tisztekké legyetek, de hova lesz akkor az én 3-ik zászlóaljam. Én meg vagyok veletek elégedve, tudom, hogy mikor a hazának szüksége lesz rátok, készek lesztek életeteket és véreteket is feláldozni érte. De most már nem folytatom tovább, hanem eg3^ rövid megjegyzést teszek a t. közoktatásügyi minister ur azon bizonyos rendeletére; ezt a rendeletet, mint Smerlingnek sárga papírra fekete betűkkel irott végrendeletét, melynek végrehajtápára a t. honvédelmi minister ur vállalkozott, nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot, hozzájárulok Ugron Gábor t. képviselőtársam határozati javaslatához. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Ivánka Imre képviselő ur kivan személyes kérdésben fölszólalni. (Halljuk!) Ivánka Imre : Személyes kérdésben kívánok röviden egy pár szót szólani. (Halljuk!) Az utóbbi ölésben, melyen nem lehettem jelen, Horváth Ádám képviselő ur ssives vult rólam is megemlé, kezni. Mennyire ízletes az, hogy valakinek 20 é,T előtt egészen más viszonyok közt elmondott nyilatkozatát itt idézik és most mondott szavaival ezáfolják, ez gustus dolga, semmi kifogásom ellene. Ahhoz is hozzá vagyunk szokva mi ezen oldalon ülő képviselők, hogy ha a t. túloldal szónokai kifogynak az argumentumokból, akkor vagy vádakkal, vagy gyanúsításokkal állanak elő. Erre sincs szavam. De azt már nem hagyhatom szó nélkül, hogy a hazafiúi hűségre privilégiumuk volna, ezt mindnyájunknak vindicálom. Már most, mondom itt e ház előtt, hogy én igenis a magyar hadsereget ma épen ugy óhajtom, mint 20 évvel ez előtt. (Helyeslés jobbfelöl, ellenmondás balfelöl.) Épen ugy meg vagyok győződve, hogy ez a létezőnek kímélésével, lépésről lépésre haladva lehetséges és épen azért mutattam ki a múltkori beszédemben a különbséget, mely az 1848 előtti és a mai idő közt van. Az én tapaszom Molnár képviselő ur által említett vérző sebre abból áll, hogy türelemmel, kitartással, az időnek bevárásával óhajtom e sebet orvosolni; miglen a tisztelt urak a túloldalon abban keresik a seb gyógyítását, hogy örökké piszkálják, bolygatják, fekélyeasé teszik s így megmérgezik a testet. Ez kettőnk közt a gyógyítás különbsége. Most ismét még csak azt jegyzem meg, hogy magyar magas állású tisztek nélkül magyar hadsereg sohsem lesz ; (Helyeslés jobbfelöl. Zajos ellenmondás balfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: ( Miért nijuf/díjjazzák akkor őket?!) s hogy igenisterjed a hadseregben a magyar nyelv tudása s azon úgynevezett hadseregbeli ifjak, a kikről Thaly Kálmán képviseli! ur emlékezett meg a múltkor, igen helyesen fogván fel érdeküket, komolyan tanulják a magyar nyelvet és nem adok neki ! 10 évet s lesz a hadseregnek elegendő nagyszámmal magyarul jól beszélő tisztje a legnagyobb állásokban. Hanem ha nem fognak a magyar ifjak a hadseregbe állani és megmaradni, akkor nem is fognak feljutni a magas állásokba. Ezt akartam válaszul mondani. Madarász József jegyző: Szentkirályi Albert! Szentkirályi Albert: T. ház! (Halijuk! Halljuk!) Mielőtt tüzetesen indokolnám azt, hogy miért fogadom el az Ugron Gábor t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslatot, engedje meg a t. ház, hogy egy megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Jól ismerem én a különbséget az ideális és reális politika között. (Halljuk!) Ideáloknak kell lenniök, az ideálok felé való törekvés képezi az emberiség haladását a fejlődésben és culturában. De engem az élet megtanított arra, hogy sokszor boldognak és elégedettnek tarthatja magát az, a ki az ideál felé egy lépést tett, a ki segíthetett