Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-182

308 182. országos Illés február 18-án, hétfőn. 1889. hogy a ház fogalma alatt csak magát az épületet kell érteni, melyben tanácskozunk. Nem kell e házban senkinek sem magyaráznom, hogy a ház fogalma azon testületé, melynek, mint egyik alkotmányos szervnek, teljes függetlenség van biztosítva, mely jogait csak akkor gyakorolhatja, ha senki akarata, tudta, beleegyezése nélkül körül nem zárhatja tanácskozási helyiségeit. És ebből következtetve, ha nincsenek is oly törvények vagy külön határozatok, melyek szerint bizonyos exterritorialis kör van vonva a ház körül, de a dolog természeténél fogva, ha a ház nem akar lemondani saját függetlenségéről, souverinaitásáról, méltóságáról : nekünk követelnünk kell e jogot. S épen azért, mert e jog nélkül a ház tekintélye megőrizhető soha nem lesz, én azon véleményben vagyok, hogy itt oly kérdés merült fel, melyre nézve okvetetlenül szükséges intézkedni, (ügy van! ügy van! a szélső balon.) Hogy mik legyenek ezek az intézkedések, azt az elnöki jelentés tárgyalásánál nem lehetek hivatva előadni, annyival kevésbbé, mert benyújtandó határozati javaslatom épen arra igyek szik módot nyújtani, hogy e kérdésre nézve megfelelő javaslatok terjesztessenek a ház elé. Ez nemcsak a ház souverainitása szempontjából szükséges, hanem szükséges azért is, hogy a ház tanácskozásainak egyik íőkelléke és nem is egyedül, a háznak, hanem minden állampolgárnak joga, tudniillik a ház tanácskozásainak nyilvánossága, minden körülmény között, biztosítva legyen. (Helyeslés a hal és szélső baloldalon.) Már pedig itt az elnök ur jelentésében az mondatik: „A képviselőházhoz vezető Sándor-utcza bejárataihoz azon esetre, ha a képviselők bejöhetését és a hallgatóság- és hirlaptudósítóknak a képviselőházba juthatását biztosítani szükség lenne, elég a ház egy-egy olyan alkalmazottját állítani, ki. a képviselő urakat ismeri és a jegyeket ellenőrizheti", Én ezt nem tartom elégnek, mert méltóztassék meggondolni, hogy minden körülmény között, még akkor is, ha maga a ház elnöke kéri fel a végrehajtó hatalmat arra, hogy ily mérvben a ház környékén katonaságot, fegyveres erőt állítson fel, kötelesség minden irányban gondoskodni arról, hogy a nyilvánosság teljesen megóvassék, mert külömben feleslegessé válik azon fegyveres erővel való körülállítás, mivel ily körülzárolás és czernirozás mellett nem lehet a nyilvánosságot megóvni s igy nem is lehet ülésezni. (Igaz! Ugyvan ! szélső balfelől.) Már pedig, t. ház, méltóztassék csak azt megfontolni, ki állhat arról jót, ki mondhatja egész nyugodt lelkiismerettel, hogy midőn a ház környéke úgyszólván cernirozva van és azon kivül még a távolabbi utczákban is és mindenütt katonai kordonok s rendőrök állanak, kik a közlekedést akadályozzák, meg van-e óva a nyilvánosság ? Hiszen a háznak törvény szerint nem csak oly karzata van, melyre jegyek adatnak ki, hanem olyan is, melyre jegyek váltása nem is kell. Méltóztassanak megmondani, lehet-e meghatározni, hogy a nyilvánosság meg van óva, mikor csak a jegy felmutatásától tétetik függővé a bej juthatás? így tehát, t. ház, ezen intézkedés minden esetre nagy fontossággal bir e házra nézve, mert általa a ház tanácskozásainak nyilvánossága is érintve van. (Helyeslés a bal- és szélső balfelől.) De, t. ház, még egy sérelmes dolog is történt azon felül s én az elnöki kijelentéssel kapcsolatban vagyok kénytelen ezt hangsúlyozni; egy valóságos önkény, mely az elnöki jelentéssel is constatálható. A t. elnök ur ezt mondja: „felszólítottam a belügyminister urat, hogy a január 30-iki ülésben biztosítsa a képviselők be- és kijuthatási szabadságát." Már most méltóztassék gondolni arra, a mi hivatalosan constaíálva van és a lapokban is olvasható volt, hogy Budapest főváros főkapitánya a fővárosi közigazgatási bizottságban előterjesztette, hogy 29-én bizonyos kellemetlenségek s csoportosulások történtek a képviselőház előtt s ennélfogva ő már január 29-én szükségesnek tartotta a katonai erő igénybevételét. Már most méltóztassék figyelembe venni, hogy a t. elnök ur a maga jelentésében azt mondja, hogy január 30-án kérte meg a belügyminister urat a szükséges intézkedések megtételére, Török főkapitány pedig feléje helyezve magát minden hatalomnak, már ezt megelőzőleg szorgalmazta a katonaság, a fegyveres erő kirendelését. Ez önmagában is oly dolog, mely meg nem állhat egy alkotmányos országban, vagy legalább is fejetlenségre mutat. (Igaz! ügy van! szélső balfelől.) De, t. ház, a főkapitány világosan meg is sértette a törvényt. Az államrendőrségről szóló 1881. évi XXI. törvényczikknek 31. §-a igy szól: „a főkapitány, vagy helyettese jogaihoz tartozik szükség esetében a sorkatonaság, vagy a honvédség közreműködését igénybe venni; ezek igénybe vétele csak végső esetben történhetik, midőn a rendőrség a rend és a béke fentartására merőben elégtelen." Már most méltóztassék a t. ház nyugodtan visszagondolni a történtekre. Midőn 29-én az ülés megkezdődött, nem hiszem, hogy az elnök ur beleegyezésével és tudtával és a mérvre való hozzájárultával történt volna az utczában a nagyszámú rendőrség felállítása. Lehetetlen azt eltagadni, bármit állítsanak önök, hogy ez maga arra mutat, hogy tartottak attól, hogy az a végzetes szavazás az egész országban fel fogja háborítani a kedélyeket. (Élénk helyeslés bal- és szélső balfelöl.) De ha tartottak tőle, akkor bizonyára helyesen lehetett intézkedni, hogy zavargások ne történjenek, bár nézetem szerint az