Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-179

179. országos illés február 14 én, csütörtökön. 1SS0. 247 én kész vagyok a túloldalról szakszerűen felszólalókat mindig meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) A t. honvédelmi minister ur azt méltóztatott mondani, hogy a fontosaim katonai kérdésekre, melyek a vitában felmerültek, válaszolts ha egyikről, másikról megfeledkezett, csak azért volt, mert beszédjét nagyon hosszúra kellett nyújtania. Nagyon hosszú volt az a beszéd,Igaz s tele volt sok részben jó, sok részben nem jóhumorokkal, de hosszú volt azért is,mert mellőzte a szakkérdéseket,hogy itt cantinba való élezekkel mulattasson bennünket. S ezért például szerény beszédem egyik legfontosabb pontjára is méltóztatott a válaszszal adós maradni. Azt mondtam és hivatkoztam katonai szaktekintélyekre, hogy a hadsereg mostani közös szervezetében is keresztül lehetne vinni, hogy ama hadtestek, melyek a magyar államterületéről egészíttetnek ki s melyek a territoriális dislocatió folytán itt állomásoznak, a szolgálati és vezénynyelv lassanként — nem rohamosan, ámbár ennek elvi elismerését rögtön kívánnám — egészen magyarrá tétethetnék. Ez a harezképességen nemcsak nem rontana, sőt javítana. A ki a hadrendszert csak kevéssé ismeri is, meg fogja engedni, hogy a hadtest oly nagy tacticai egység, melynek kebelén belül a szolgálati nyelv teljesen különböző lehet a másik hadtestétől. Hivatkoztam történeti példára is, a krimi háborúra, hivatkozhatnék sok másra is. Ha nem okoz zavart az, hogy a honvédség osztályok és dandárok szerint osztatik be a közös hadseregbe: lehetetlen, hogy ártalmára válnék a közös hadsereg győzeíemképességének a közös hadsereg ilyeténféle átalakítása, melyet az egész nemzet örömmel üdvözölne. Én nem állanék meg itt; én a független hadsereget követelem, de átmenetnek örömmel fogadnám, sőt fogadná az egész párt, sőt oda át is vannak olyanok, kik a közös hadsereget erősnek óhajtják, de azért akarják, hogy annak magyar része ne legyen idegen, hanem magyar. Erre a — szerintem nagyon fontos és tisztán katonai — kérdésre nézve kérem a minister urat, hogy ha előbb nem, a 15. §-nál méltóztassék nyilatkozni. Az ttj szakasz, melyet itt indítványozni bátorkodom, a régi 1868-iki védtörvény két hiányát van hivatva pótolni. Mig az 1868 : XL. t.-cz. 18. §-a intézkedik a magyar honvédségnek jelvényéről, vezénynyelvéről, addig a közös hadseregre nézve a törvény intézkedéseket nem tartalmaz, nem tartalmaz sem a vezénynyelvről és a jelvényekről, sem az esküről. A honvédség nemcsak a királynak esküszik, hanem a hazai törvényekre is leteszi a hűségi esküt! Én részemről ezt az intézkedést óhajtanám kiterjeszteni a közös hadseregre is; (Élénk helyeslés szélső balfelől) és indokolni is fogom, hogy miért. A zsoldos hadseregek ideje lejárt, Wallenstein idején, hála Istennek, túl vagyunk. Akkor egy uralkodó, akkor egy hadvezér fogadhatott saját zsoldjára, saját risieójára dandárdiadosztályokat, hadtesteket és szolgáltatta őket oly ügyhöz, a minőhöz jónak látta; azonban, mióta az általános hadkötelezettség életbelépett, a seregek a nemzetek a népek hadseregévé váltak és megengedem imitt-amott az uralkodók hadseregévé. Azt talán bármely loyalis alattvaló sem fogja tagadni, magam is loyalis alattvalónak tartom magamat, hogy a hadsereg nemcsak az uralkodónak a hadserege, de egyúttal az országé is. Már pedig, ha a hadsereg esküjében csak az uralkodó iránti hűség van kifejezve és az ország törvényeiről egy szó említés nincs, akkor a katona esküje nem teljes. Mikor a honvéd hűséget esküszik az alkotmányos, koronás királynak és egyúttal a hazai törvényeknek is, kérdem én, hogy ezért nem lesz-e ép oly hű a koronához, mint a közös hadsereg? Azt hiszem, az igen t. honvédelmi minister ur sem fogja tagadni, hogy a veszély, a rázkódtatás esetében, a honvédség csak oly híven fogja támogatni a trónt, mint a közös hadsereg, sőt talán sikeresebben; pedig a honvédség a törvényekre is esküszik, de az alkotmányra letett esküje nem gátolhatja őt a trón iránt való hűségre letett esküjében sem. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) Ha ugyanez kiterjesztetik a közös hadseregre is, ez felfogásom szerint egy cseppet sem csorbítaná a közös hadsereg hűségét a trón iránt, sőt egyúttal a haza iránti hűséget lényegesen nagyobbítaná. (Élénk helyeslés szélső balfelől.) T. ház! A katonai eskü sokak szemében formalitás. Az én szememben nem az, mert a történetből tanultam meg a katonai eskü fontosságát tisztelni; sőt phsychologiai szempontból is, mert én a katonai esküt a katonai jellem lényeges kifolyásának és lényeges zabolázójának tartom bizonyos eshetőségekben. A katonai jellem, a minőnek én kívánom látni, őszinte, nyilt, egyenes, lovagias; a katonai jellem ideálját legalább ilyennek ismerem és ezért helyezek nagy súlyt a katonáknál az esküre. De mennyi példa van, t. ház. Vegyük az 1848-ik évet, midőn a magyar csapatokat ide rendelte Mészáros hadügy minister és letették az esküt az alkotmányra. Azon tisztek, kik vonakodtak a magyar alkotmányra esküt tenni, nem kény szerittettek rá, sőt tudjuk, hogy Lajtánál tömegesen bocsátották el őket salvus conductus mellett. A kik pedig önszántukból letették, nagyon kevés kivétellel, lettek légyen nem magyar nemzetségűek is, a legnagyobb veszedelem közepette hivek maradtak esküjükhöz. Elég hivatkoznom például a volt erdélyi tábornokra, Steinra, ki nem volt magyar honfi, nem is rokonszenvezett, a mint azt többször kijelentette, a magyar csapatok jellegével; ezen érzületének sokszor erős szavakban adott kifejezést, heves természete lévén, nem válogatta a szavakat, de mindig azon végezte: „és én