Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.
Ülésnapok - 1887-172
172. országos ülés január '28-án, hétfőn. 1889. Igjjí veml szélső halmi.) Nagyon természetes, hogy mi, a kik a létezőt meg akarjuk védeni, e küzdelmünkben és addig, mig az tart, szívesen fogadjuk azok segítségét, a kik ennél többet akarnak. (Helyeslés halfelől.) Tudják nagyon jól ők, ép ugy mint mi. hogy mihelyt e többnek érvényesülésére kerülne a sor, a fegyver-barátságnak vége szakadna. Nagyon természetes az is, hogy ők, a kik többet akarnak, azon törekvésünket, hogy legalább a létezőt megtartsuk, támogatják, tudván nagyon jól, hogy midőn a létező meglesz óva, a tovább menő Ígéretekkel szemben loyalis küzdelem fejlődnék közöttünk. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Ez oly tiszta, világos, loyalis viszony, hogy ismétlem, abból fegyvert az egyik vagy másik ellen csak az kovácsolhat, kinek abból politikai haszna van. (Zajos helyeslés a hal- és szélső balon.) De akármint legyen ez, utóvégre az ily küzdelemben becsületes magyar hazafiak rokonszenve és támogatása, ha más alapon állanak is, mindenkire nézve csak megtisztelő lehet, (Élénk helyeslés a baloldalon) de megvallom, kevésbé tartanám szerencsémnek, ha abban részesülnék, mi oly bőven kijut a t. kormánynak, hogy a magyarság minden lenézőjének, minden titkos ellenségének kitüntető rokonszenvét birja. (Hosszantartó zajos taps és éljenzés a bal- és szélső balon.) És nehogy azt gondolják, hogy én ebből következtetést vonok, hogy önöket amaz irányokkal való szántszándékos eonniventiával vádolom; de ha velünk szemben a más alapon álló hazafiak szövetségét vádként hangoztatják : akkor jogomban áll önöket figyelmeztetni, hogy hol fognak önök állani, ha a kölcsönös vádaskodás e terére lépünk. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Aggodalmaimnak, melyekkel e törvényjavaslatra tekintek, nem esekéfyebb, sőt talán legsúlyosabb része az, hogy ezen javaslat és az abban lefektetett politika aláássa a kiegyezés épületét, fenyegeti ennek és ezen monarchiának szilárdságát. Az én hitem mindig az volt, hogy egy ily épületnek szilárdsága, mint a minő ezen monarchia, csak másodsoídmn függ az intézményektől. Én tudom ezt a monarchiát magamnak képzelni mindenféle intézmények mellett, a nélkül, hogy ennek jövője iránt komoly aggodalmakat tápláljak, mig egy dolog megvan, tudniillik a kölcsönös bizalom, az, hogy ezen szövetségben magát mindenki jól érzi, a maga egyéniségének biztosítékát abban találja és együtt maradni kivan. De a mint ez a szellemi kapocs elenyészett, akkor azután nincs az az intézmény, melyben biztosítékot és megnyugvást találhatunk. (Helyeslés bal- és szélső balfelől.) Bevezető beszédemben mondtam és ismétlem, mert ez az alaphang, melyből mindig kiindulnunk kell, a magyar nemzetnek egy állandó politikai ideálja volt és mindig lesz, mig a gondviselés azt életre szánja és ez az ideál egy önálló nemzeti államnak létesítése,., (Élénk helyeslés és tetszés balés szélső balfelől.) Őseink azonban átérezték már néhány évszázad előtt, hogy ennek az ideálnak biztosításához szükséges még egy más hatalomra, egy szövetségre támaszkodni és ez volt az az alapgondolat, a mely miatt a most uralkodó dynastiát a trónra hívta. Nem abból a czélbél történt ez, hogy Magyarország beolvadjon más országba, nem abból a czélból, hog}~ Magyarország állami függetlenségéről lemondjon, hanem abból a czélból, hogy azt biztosítsa. (Élénk helyeslés és tetszés bal- és szélső balfelől.) Ez a czél és az erre szolgáló eszközök törvény által körülirattak több alkalommal, ez lelt kifejezést a pragrnatlca sanctióban és ezt az 1791-iki törvénvhozás akképen magyarázta, hogy 0 Felsége uralkodása alatt lévő összes országoknak együttes birtoklását biztosította és egyúttal kimondotta Magyarország önálló állami egyéniségét. (Elénk helyeslés bal- és szélső balfelől) Századok óta a magyar politikának nem volt főbb problémája, mint összeegyeztetni a nemzeti és állami önállóságnak követelményeit egy oly monarchiának létföltételeivel, mely csak, mint európai nagyhatalom létezhet és képzelhető. Az 1867-iki kiegyezés nem volt más, mint ezen összeegyeztetés megkísérlése, e gy °ly megkísérlés, melyet ma is sokan az országban kielégítőnek nem találnak, de mely az én hitem szerint minden lényeges követelménynek megfelel és melynek szilárdságát bolygatni nem akarom. (Helyeslés balfelől.) Természetes, hogy 1867-ben mindent egyszerre megteremteni nem lehetett az intézmények terén sem és ezért az 1867-iki szellemnek nem igaz örökösei azok, kik koránszerü tisztelettel néznek az ekkor alkotott törvényekre és azt mondják: a mi azokban nincs bent, az fölösleges és megbontja az egész conceptiót. Ellenkezőleg, magának a conceptiónak szelleme időről-időre megköveteli a törvényhozás fejlesztését. (Helyeslés bal- és szélső balfelől.) De ha az intézmények terén sem lehetett mindent egyszerre megtenni, annál kevésbbé lehetett mindent egyszerre elérni az erkölcsi téren, annál kevésbbé lehetett egyszerre évszázados félreértéseket, az utolsó évtizedek alkotmányos küzdelmeinek emlékét egyszerre elsöpörni és a kölcsönös bizalmat teljes mértékben rögtön létesíteni. Azonban, t. ház, ha igazságosak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy az 1867-iki korszak vezérférfiai, az első kormány, mely 1867-ben megalakult, abban az irányban, hogy a kiegyezésnek erkölcsi oldalát megszilárdítsa és kiépítse, hogy azon bizalmat átruházza, átültesse ugy az ország talajába, mint mindazon tényezők lelkébe, melyekkel dolgunk van, óriási érdemeket szereztek maguknak és 24-