Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-169

169. országos ülés január 24-én, csütörtökön. 1889. \ j 3 jobbfelöl. Hosszant ártó zajos felkiáltások a bal- és szélső baloldalon. Éljen gr. Zichy Jenő! Mozgás jobbfelől. Enök csenget. Halljuk ! Halljuk !) Méltóztassék folytatni. Gróf Zichy Jenő: T,ház! Végül csak azt jelentem ki, hogy legszentebb meggyőződésem szerint e törvényjavaslathoz nem járulhatok. (Felkiáltások : Éljen gr. Zichy Jenő!) Elnök: Ki következik ? Madarász József jegyző: Lipthay Károly! (Nagy zaj.) Liptay Károly: T. képviselőház (Halljuk! Nagy zaj Elnök csenget. Felkiáltások: ötpercmyi szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést folytatjuk. Kérem a t. képviselő urakat, méltóztassanak helyeiket elfoglalni, mert csak zavarja a tanácskozást az, ha a terem közepét méltóztatnak elállani, a mi gátolja azt is, hogy aszónokok szavai az elnökségig eljuthassanak. (Helyeslés a jobboldalon.) Lipthay Károly képviselő ur következik. Lipthay Károly :T. képviselőház! Oly érzékeny és oly lealázó a sérelem, melyet a nemzetnek legsarkalatósabb alkotmányos joga ellen, t. i. a hadilétszám meghatározásának joga ellen s legdrágább kincse, állami nyelve ellen e törvényjavaslatban intéztetni szándékoltatik, hogy azon számos megczáfolhatatlan, örök igaz, fenkölt hazafi szellemtől lelkesült szónoklatok után, még a leggyengébb szónak is lehetetlen fel nem jajdulnia és nyíltan fel nem szólalnia. (Ugy van! Ugyvan!) Ezért kötelességemnek ismerem egyszerűségem érzetében bár, de kikérnem a t. ház nagybecsű türelmét, hogy kifejthessem a jogsérelmet, mely a törvényjavaslatban foglaltatik és indokolhassam adandó szavazatomat. Megbocsátható volna, ha felszólalásomban számtalan ismétlések bűnébe esném is, mert oly kérdésről van szó, melyről, ha ma elejtjük, talán soha többé alkalmunk nem lesz szólnunk. (Helyeslés a baloldalon.) Megbocsátható, hiszen mindennapi imádságában csaknem két ezredév óta hangoztatja a keresztény világ, hogy uram, szabadíts meg a gonosztól. T. ház! Hogy a „Vervvirkt^-nekhangoztatott alkotmánynak csonka visszaállítása óta — 20 év óta — annyira szemmel láthatólag — nem, kézzel foghatólag sülyedt a nemzet pénzügyi és vagyoni tekintetben, sülyedt napról napra erkölcsi tekintetben is, ennek okát nem keresem én abban az alapban, melyre 1867-ben lépett s nem keresem azok kezelőjében. Ez vita tárgyát képezheti ugyan, de kimondhatom azt, hogy ennek oka legkevésbé j fekszik e nemzet egyediségében. Hát szenved a i EÉPVH. NAPLÓ 1887—92. VIII. KÖTET. nemzet és sanyarog, mint egy nagyreményű csemete a bozót szövevénye alatt, az éltető, termékenyítő melegítő, napsugártól való megfosztása miatt. Hogy pedig vagyoni tekintetben sülyedésünket ecseteljem, arra itt alkalom és idő nincs. Majd a költségvetési vita keretében, azt hiszem, meg lesz ez bőven világítva, hanem hogy a véradó tekintetében a nemzetet természetszerűleg törvényeinél fogva megillető jogot mennyire nullificálni szándékolja a törvényjavaslat, azt előttem szólottak fenkölt szónoklatai oly viiáglatba helyezték, hogy bátran kimondhatjuk, hogy az, ki e törvényjavaslatot elfogadja, a magyar államnak, mint ilyennek jövőjével leszámolt, (Igaz! Ugy van! balfelölj inert ezen törvényjavaslat mélyen belenyúl a nemzetnek pénz- és véradó feletti intézkedési jogába, erőszakosan belenyúl a nemzetnek közoktatási és igazságszolgáltatási autonómiájába. Nem kívánom ecsetelni e törvényjavaslatnak közjogi sérelmét, mert azt jogi tekintélyek, ez országnak európai hírű emberei és államférfiai a napnál világosabban bebizonyították. Hanem, hogy ezen törvényjavaslattal járó, a törvényjavaslat szerint alig egy pár százezerre, de t. képviselőtársam HoránszkyNándor megczáfolatlan kimutatása szerint milliókra menő teher mérvének meghatározását tisztán és egyedül a közös hadügyministernek, ki nekünk nemig felelős, jóakaratától ésadmínistrativ ügyességétől teszi függővé, ez a felületességnek legalább is meg nem engedhető foka. Hogy pedig a népfelkelési törvény érvényesülése óta a magyar nemzetnek minden 42, illetve 60 éves koráig minden fegyverfogható fia a katonai törvény alá esik, a melynek büntető ágazatát idegen elemek, idegen büntető törvénykönyv alapján és nagyon gyakran barbár módon kezelik, ez nem csak alkotmányellenes; hanem ez az emberi érzületnek felháborodását is méltán provocálja. Mit mondjak, t. ház, a torvényjavaslatnak a nemzet leg-dráffább kincse, éltető eleme — hiszen a példabeszéd is azt mondja, hogy a nyelv a népeknek az élete — elleni sérelemről, a mely a magyar népnek, a magyar nemzetnek, az állam nyelve ellen intéztetni szándékoltatik. És mit mondjak azon emberi jogunkkal, az ifjúság veleszületett önművelődési jogával szemben elkövetni szándékolt merényletről, hogy a katonai tanulmányok közben semmi más önképző tanulmányokkal foglalkozni szabad ne legyen. Mindezekre nem mondhatok egyebet, mint csak azt, hogy a katonai hatalom annyira eláradt hatalmának intézésében, hogy nem tekinti a nemzeti, nem az emberi jogokat, nem a culturális aspiratiöknak tiszteletben tartását, hanem csak önmagát tekinti czélnak és e hatalmi áramlatában teremt egy oly helyzetet, melyet nem törvényesnek, ha| nem önkényszerűnek lehet nevezni, a mely hely! zetben aztán megengedem, hogy tűrhetően érez-