Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-169

no 163. orszligos ülés január 17-én, csütörtökön. 18W>. tisztképzés akként vezettessék, hogy Magyarországon tiszti kart neveljünk, a mely az idegen tiszti kart e hadseregből kiszorítsa. Ezen fordul meg a magyar hadszervezet kérdésének practicus oldala. És hol állunk a katonai közoktatás dolgában? Ott, hogy egyetlen katonai intézetünk van a Ludoviceumban, melyben tisztek képeztetnek, de ezen tisztek bárminő katonai képzettséggel bírjanak is, nem a közös hadsereg számára neveltetnek, oda be nem léphetnek, tehát a közös hadsereg tényleg el van ezen katonai intézettől rekesztve. Viszonosság azonban nincs, mert az osztrák katonai intézetekben nevelt tiszteknek átlépése a magyar honvéd seregbe akadálytalanul megtörténhetik. Ezen katonai intézetben is — és itt kitérőleg Thaly Kálmán t. barátom szavait egészítem ki— az általa felvett germanisálásban odáig mennek, hogy a tanítás nyelvén kiviil, mely több tantárgynál németül folyik, behozatott, hogy he tenként két napon csak németül szabad szólani a magyar ifjaknak, de hasonló intézkedésekre Magyarország egyéb katonai intézeteiben a magyar nyelv érdekében nem találunk. A katonai közoktatás legnagyobb megszégyenítése Magyarországnak és oly megfoghatatlan dolog a jelen korban és alkotmányos kormányunk mellett, a melynek párja nincs. Azokat a katonai intézeteket a császári kormány annak idejében azért alapította Magyarországon, hogy ezen katonai intézetekben Magyarország fiai neveltessenek katonákká, nem pedig azért, hogy ezen katonai tanintézetekben hazánkban osztrákok neveltessenek, mert azok számára Austriában vannak tanintézetek. Áz történik — hisz báró Rozner Ervin mondta, hogy csak 94 magyar ifjú vétetett fel, tudom, hogy ez csak stipendiális helyekről szól — hogy Austriából tömegesen behozatnak a fiuk, a hadügyministerium által ide commandirozva, ezen magyarországi tanintézetbe azon czímen, hogy első sorban a katona tisztek és osztrák hivatalnokok gyermekei vannak jogosítva (Igás! Ugy van! balfelöl) ha választás van, akkor ezeknek Magyarországon született fiai, de nem magyar állampolgárok nyernek elsőbbséget, szóval mindenféle czímen az történik, hogy ezen katonai tanintézetekben száz számra neveltetnek Magyarországon, a mi pénzünkön osztrákok, többnyire katonák fiai, (Igaz! Ugy van! balfelöl) a magyar fiúk pedig innen ki vannak szorítva, És ezen katonai tanintézetekben, itt a magyar fővárosban, az utolsó évben is a magyar nyelvnek egyszerű oktatása mellett, még csehül és horvátul kell a gyermekeknek tanulni és nem szabad választásuk szerint tanulhatják a magyar nyelvet, hanem eommandiroztatnak, hogy ez a csapat fog tanulni csehül, ez a csapat horvátul, a harmadik magyarul. (Halljuk!) Hát, hogy mi itt Magyarországon cseheket, németeket neveljünk—a horvátokról nem szólok, mert azok illetékesek — és magyarokat ne nevelhessünk — oly anomália, (Fölkiéltás balfelöl: Ez gyalázat, nem anomália!) a melyre a nemzet nem tekinthet pirulás nélkül. (Ugy van! Élénk helyeslés bafelöl.) Hozzáteszem, hogy a territoriális jogalapján ezen intézetek voltaképen mind a mieink. Hozzáteszem, hogy a közoktatási rendszer logieája szerint és a kapesolatosságnál fogva, a gymnasiumokból és reáliskolákból kell hogy fiaink átléphessenek a katonai tanintézetekbe, ezek tanítási rendszerének harmóniába kell hozatni magyar középiskoláinkkal. Az osztrákok sohasem engednék meg azt, hogy mi, magyarok, igényt formáljunk az ő katonai intézeteikre. (Ellenmondások jobbfelöl.) Próbálják meg az urak!... Akként bizonyos az is, hogy nekünk jogunk van követelni, hogy ezen intézetek nekünk adassanak ki; (Helyeslés a balJdalon) hogy ezek a mi fiaink katonai nevelésére alkalmaztassanak; (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon) hogy ezek a honvédelmi ministernek adassanak át, a ki azokban magyar tiszteket készítsen elő és neveljen; (Helyeslés balfelöl) hogy mindazon alapítványok, melyek a magyar tisztképzésre szolgálnak, a magyar honvédelmi ministernek rendelkezése alatt legyenek és általa itt a hazában fordíttassanak magyar ifjak nevelésére. Igényelhetjük és megkövetelhetjük, hogy miután katonai academiánk nincs, azt felállíthassuk. És megfoghatatlan, hogy a delegatio, mely e kérést annyiszor ismételte sóhajtozva, midiin sóhajaira a hadügyministerium egy rövid „nememéi válaszolt, megszűnt kérni — követelni ugy sem követelt — hanem megadta magát és lemondott a magyar fiatalságnak katonatisztekké való neveléséről. (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon. Beőthy Ákos közbeszól: Szomorúan tapasztaltuk!) Aztán önök prédicátiókat tartanak a szülőknek és az ifjúságnak! Adják meg önök a katonai neveltetés lehetőségét, gondoskodjanak, mint gondoskodnak más államokban, mint gondoskodnak Austriában (Igaz! Igaz!) a katonai nevelésnek eszközeiről és akkor lesznek önöknek magyar tisztjeik; (Igaz! Ugy van! a bal-és szélső balon) akkor lesznek számosan, a kik a tiszti pályára lépnek, (Igaz! Ugy van! a bal- és szélső balon. Közbeszólás a szélső baloldalról: Kell is nekik magyar tiszt!) De viszont, ha önök a magyar katonatiszti oktatást szervezik, (Halljuk! Halljuk!.) nem engedhetik meg önök és nem szabad megengedni azt, hogy a magyar iskolában, ugy a Ludovica academiában, vagy az azzal kapcsolatosan felállítandó academiában kiképzett tiszteknek a közös hadseregbe való belépését megnehezítsék, vagy akadályozzák. Magyar fiúnak, ki a katonai iskolákat elvégezte, ki a katonai vizsgákat, a tiszti vizsgát is letette, mért ne legyen szabad belépni azon. ezredbe, melybe ő akar, legyen az bár a közös had-