Képviselőházi napló, 1887. VIII. kötet • 1889. január 19–február 21.

Ülésnapok - 1887-165

lfiä. országos ülés január líí-én. szombaton, 188U. I egészbeír kihalt. Hatvannyolcz óta soraiból senki sem emelte fel mellette szavát. A főrendiházban pedig én voltam az egyedüli, a ki azt ismételve sürgettem. (Éljenzés a hídon és szélső balon.) És most előttünk fekszik egy száraz szervező javaslat, mely ismét nagy áldozatokat követel a nemzettől: emeli a létszámot, kiterjeszti a fegyvergyakorlatok, sőt részben a szolgálat idejét; a póttartalékosok behívását egészben a hadügyminister tetszésére bizza. A honvédséget oly kapcsolatba készül hozni a többi véderővel, mely okvetlenül a teljes belé olvadásra fog vezetni. (Ugy van! balfelől) De midőn evvel is fokozni akarja a véderő harczképességét, egy szava, egy intézkedése sem mutatja, hogy felfogná a harczképességnek a legjobb szervezet mellett is nélkülözhetlen feltételét, a nemzeti szellemet és jelleget. Nem helyez kilátásba magyar katonai akadémiát, magyar tisztikart, magyar szolgálatot és vezényletet. Sőt még a magyar önkéntesek tiszti vizsgáira és minősítésére nézve az eddig'inél is niegszorítottabb intézkedéseket ezéloz. Előáll ismét azaz elcsépelt ellenvetés : Mily veszélyes lenne épen most a véderő szervezetét megbolygatni. De hát kérem a honvédelmi minister urat, méltóztassék feltenni, hogy van kellő érzékük ez iránt azoknak is, a kik a hadsereg magyarosítását sürgetik, vagy tegye fel legalább azt, hogy fel tudják fogni, miként ily lényeges reformokat a dolgok természeténél fogva nem lehet rögtönözni és hogy erre most már hosszabb időt igénylő előkészületek szükségesek. A mit én és bizonyosan azok is, a kik a helyzetet és viszonyokat számba akarják venni, követelnek, az, hogy haladék nélkül tétessenek meg a szükséges előintézkedések és a kormánytól határozott Ígéretet nyerjünk, hogy ez iránt meg fogja tenni a szükséges alkotmányos lépéseket. (Ugy van! balfélöl) Utasítsuk tehát a kormányt, hogy magát a nemzet óhajával azonosítsa. Emelje ki, hogy a honvédségnek bámulatos, a legfőbb hadúr által is annyiszor elismert fejlődése, egyenesen azon hazafias nemzeti szellemre vezethető vissza, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) mely derék honvédtisztjeinket lelkesíti és páratlan szorgalomra serkenti. (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Emelje ki, mennyire változtak a viszonyok; hogy a mai véderő nem az már, a mi volt 20 év előtt; mert ma a hadsereg maga a nemzet. (Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezt pedig az eddigi szervezet szűk keretébe beleszorítani a szétrobbanás veszélye nélkül nem lehet, (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon) tehát nem is szabad. Bár már egyszer megértenék a bécsi politikusok, hogy az osztrák-magyar monarchia csak akkor fog befejezett ténynyé válni, ha lesz a Lajthán túl német Austria, a Lajthán innen magyar Magyarország, ennek pedig elodázhatlan feltétele, hogy a dualismus a küzös véderőben is teljes érvényre jusson, (Ugy van! balfélöl) hogy legyen abban magyarul vezényleti magyar hadsereg, magyar zászló alatt. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tisztelem én is a fekete-sárga zászlót a maga helyén, mint egy derék hadsereg jelvényét. De azt már csak senki sem hiheti, hogy az ma nagyobb varázshatást gyakorolhat a magyar katonára, mint azelőtt. Nem akarok érzékeny húrokat érinteni, de jó lenne levonni a tanulságot azon történelmi tényből, hogy a háromsziníí nemzeti zászló vonzó erejét a sárga-fekete zászló paralisálni soha képes nem volt. (Ugy van! « balés szélső baloldalon.) Az első delegatió egyik ülésében egy képviselő azt a paradoxonnak látszó igazságot monda ki, hogy: a mi 48 —49-es küzdelmünk mentette meg magát Austriát is. Ilyen paradoxonnak látszó igazság az is, hogy a teljes paritáson alapuló külön nemzeti szervezet a közös véderő egységének egyedüli kulcsa. Csakis akkor leszen a főhadurnak teljesen megbízható közös hadserege, ha a felvonulásnál a két zászló egymás mellett fog lengeni. Midőn nem az alárendeltség, hanem az egyenjogúság főzi ilyen bajtársi viszonyokba a magyar katonát az osztrák katonával. Csakis akkor lesz oly közös véderőnk, melynek minden katonája vetélkedni fog a haza és fejedelem iránti hűségben és vitézségben. T. ház! Ezek lévén nézeteim a véderő politikájára nézve, a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot még általánosságban sem fogadom el, mert annak nemcsak részleteit, hanem egész irányát alkotmányellenesnek tartom. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem szándékom ezúttal annak részleteivel foglalkozni; röviden jelezni akarom még is, hogy a 14. §-t alkotmányos szempontból kifogásolom, hogy az egyévi önkéntesek szolgálati idejének esetleg egy évvel megtoldását a katonai szolgálatra haszonnélkülinek, az intelligensebb ifjúság polgári jövőjére igen hátrányosnak tartom. Igaztalannak tartom, hogy akkor, midőn tanrendszerünk gyarlósága mellett ifjainknak sem mód, sem alkalom eddig nem nyújtatott a német nyelvnek alapos megtanulására, a vizsgáknál és a tiszti minősítvény elnyeréséhez a német nyelv teljes tudása rögtön kötelezővé tétessék. Én is azt követelem, hogy a vizsgáknak magyarul letehetése nem kivételes engedmény, hanem törvényes joga legyen a magyar ifjaknak. Chauvinismussal vádolnak bennünket útot-útfélen, pedig mi még az állami mérnöki hivatalnokoknak, úgy a néptanítóknak is, sok évet engedtünk az állam nyelvének megtanulására.