Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-146
36 146. országos ülés deczeniber 4-én, kedden. 1888. hiányából eredő bajok leplezgetésében és szépítgetésében. (Helyeslés a baloldalon. Zaj. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) De tulaj donképen beszédének végső accordja volt, a mely fülemben csengett s figyelmemet magára vonta: a ministerelnök urnak egészen kivételes dicsőítése. Thaly Kálmán t. barátom a vita megelőző napjainak egyikén közbekiáltott egy alkalommal a ministerelnök urnak és azt mondotta : „Tán azt hiszi, hogy félisten !* Hát én megvagyok győződve róla — bocsásson meg t. barátom — hogy a t. ministerelnök ur ettől a tudattól eltöltve nincsen; de feltéve azt az esetet, hogy csakugyan el volna attól töltve, akkor Bokros Elek t. képviselő ur nálánál is tovább ment egy lépéssel és megtette őt egész istennek. (Derültség a baloldalon.) T. ház! A i. képviselő ur beszédének fontossága nézetem szerint leginkább abban áll, hogy föllebbentette a fátyolt a ma uralkodó rendszernek mintegy alapgondolatáról, jellemérő], mely nem egyéb, mint az intézmények szükséges voltának megtagadása és a személyes uralomnak proclamálása (Helyeslés a bál- és szélső baloldalon) oly módon és oly formában, amelyre, nézetem szerint, alkotmányos országban még nem volt bátorsága senkinek. (Igaz! Ugy van! bal-és szélső baloldalon.) Bokros Elek t. képviselőtársam beszédének végén azt mondotta ugyanis, hogy neki a jelen esetben teljességgel nincsen szüksége arra, a mit törvényes biztosítéknak nevezünk, azaz nem [találja szükségesnek a törvényszerű intézmények szerint való eljárást és intézkedést, hanem teljesen megnyugszik egy nagyobb biztosítékban, a mely a ministerelnök ur nagy szellemében és jellemében rejlik. (Felkiáltások jobbfelöl: Nem igy mondta!) így mondta! (Igaz! Ugy van! balfelől.) T. ház! A ministerelnök ur jellemérőlés szelleméről nekem is megvannak a magam nézetei s nem is fogok belőlök titkot csinálni s egész őszintén meg fogom mondani véleményemet. Ha valaki kételkedni merne azon s e kételynek kifejezést is merne adni nyilvánosan, hogy a ministerelnök ur nem nagy szellemi tehetség, ennek szükségszerű következménye egyszerűen az volna, hogy nevetségessé tenné magát. A mi a ministerelnök ur magánjellemét illeti, azt hiszem, Magyarországon megtisztelő értelme van annak, ha azt mondom, hogy minden vagyonomat a legnagyobb megnyugvással tudnám a ministerelnök ur kezeire bizni és ha én haldokló atya volnék, ki árvákat hagy maga után, a legnagyobb megnyugvással bíznám őket, vagyonukat, nevelésüket a ministerelnök úrra, (Élénk helyeslés jobbfelöl) mert tudom, hogy a legjobb kezekbe volna letéve. Azonban ha arról volna szó, hogy én, mint haldokló atya a ministerelnök ur hatósága kezeibe tegyem le az én árváim vagyona kezelését, (Élénk tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon) korántsem volnék annyira megnyugodva, mint hogyha egyenesen az ő kezeibe tehetném le, sőt egyenesen megvallom, hogy a legkomolyabb aggodalmak marczangolnának végső perczeimben. (Tetszés és derültség a bal- és szélső baloldalon.) S ime, t. ház, ezzel mintegy megmagyaráztam a különbséget, mely a ministerelnök ur magánjelleme s azon íünctiók között van, melyeket Magyarország közéletében végez. (Élénk helyeslés balfelöl.) A ministerelnök ur magán jellemében, szellemi képességei ritkasága és kiválóságában kételkedni senkinek sem jut eszébe: de méltán kételkedhetni azon, vájjon az a szellem, melyet a ministerelnök ur Magyarország közéletében képvisel, melylyel Magyarország institutióit tölti meg, oly természetes-e, hogy azt a megnyugvást, azt a nagymérvű bizalmat kelthesse, melynek Boki-os t. képviselő ur kifejezést adott? És itt, t. ház, más nem is jöhet tekintetbe. Mert midőn a ministerelnök urat állítja az intézmények helyébe, midőn azt mondja, hogy az intézmények feleslegesek, elég egy ember nagy szelleme és jelleme: akkor, mondom, egy embert állított az intézmények helyébe, még pedig hogyan ? Ugy, t. ház, hogy feltéve, hogy az az ember az ő privát életének összes erényeit, erkölcsi szigorúságát be akarná vinni intézményeinkbe, ha egész bölcsességével akarná azokat megtölteni: az ő egyéni életének korlátoltsága nem engedi, hogy egy szűk körön kivül éreztesse annak hatását, de hogy szükségképen ellankad egy bizonyos távolságban; és akkor azután bekövetkezik az, hogy egészen más emberek végzik azokat a ranctiókat, a melyeket Bokros Elek t. képviselő ur a ministerelnök úrra akar bizni, olyanok, akik bizonyára nem lesznek oly nagy szellemek, oly nagy jellemek, mint a ministerelnök ur. A jelen esetben, t. képviselőház, ez épen ugy fenforog, mint minden más esetben. Hiszen, ha egyes emberek pótolhatnának institutiókat, akkor meglehet, hogy az emberek ezt az expedienst választották volna; de épen az egyéni erő korlátoltsága és az emberi élet rövidsége okozza azt, hogy az államban az állandó, örökké élő nagy czélokra, állandó, maradandó orgánumokat, törvényes intézményeket akarunk alkotni. (Élénk helyeslés és tetszés a bal- és a szélső baloldalon.) T. képviselőház! így állván a dolog, hogy a ministerelnök ur bölcsessége, jelleme ily mérvben nem érvényesíthető és valóságos képtelenség feltenni, hogy a ministerelnök ur annyi ezer meg ezer ügyet önmaga intézzen el, vagy a kormányzat bármely körében a részletekkel, az egyes esetek ezreivel, millióival foglalkozzék: vájjon a ministerelnök ur nyujt-e megnyugtató biztosítékokat, hogy,azok, a kikre nem intézményszertíen, hanem
