Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-164

164. országos ülés január 18-án, pénteken. 1889. ggg adtam Horánszky Nándor t. képviselő urnak azon állításában — hogy azoknak a száma idővel körülbelül 90 usque 95 ezerre fog rúgni. Minthogy azonban az'átlagos hadmentességi díjnak az összege nem 11 forint 42 krajczár, mint azt kiszámítani méltóztatott,hanem tényleg4 forint.ennél fogva méltóztassék — a mint azt múltkor felemlítettem — kiszámítani, hogy a 95 ezer fölmentett 4 forintnyi átlag után körülbelül mennyi hadmentességi díjt fog fizetni. Ezeket kötelességemnek tartottam megczáfolni, illetve helyreigazítani. (Helyeslés jobbfelől.) Fagy István jegyző : Tisza László ! Tisza László: T. ház! A tárgyalás ily előrehaladott stádiumában talán még mint a sokat gyanúsított véderő-bizottság elnöke sem tartottam volna feladatomnak a kimerített tárgyhoz hozzászólani; minthogy azonban a tárgyalás az utolsó nap okban oly fájdalmasan szenvedélyes irányt vett, kötelességemnek tartom magam iránt meggyőződésemet kijelenteni és legalább a divatba jött közbekiáltások utján a magam részére is kivenni a hazaárulás vádjának egy kis perczentjét. (Felkiáltások balfelöl: Arról senki sem beszélt!) T. ház! Minden kornak, különösen az idősebb emberekének megvan az a természete, hogy a maga idejét dicséri. Engedjék meg tehát nekem, hogy én is örömmel tekintsek vissza a magam korára, parlamenti életem megkezdésére, midőn a tényállásoknak ilyen forma módja, mint ma, divatban nem volt. Engedje meg egyúttal a t. ház, hogy őszinte örömömnek adjak kifejezést a fölött is, hogy az én emberöltömből ma sem igen akad valaki, a ki a komoly parlamentaris tárgyalásokat ily módon zavarja, mint azok a kevesen, kik ezt ugy szólván sportszerűen látszanak űzni; kevesen vannak hál' Istennek, de elég akadályára a tisztességes tárgyalásoknak. (Nagy Zaj. Mozgás a szélső balfelől. Felkiáltások : Rendre! Rendre! Halljuk az elnököt!) En az elnöki székből tanultam, hogy a tisztességes tárgyalást ily módon megzavarni nem illik. (Fölkiáltások szélső balfelől: Est csak az elnöknek van joga kijelenteni!) Én is megmondhatom megjegyzésemet és meg is mondom. (Fölkiáltások szélső balról: Nem hallgatjuk! Eláll! Nagy zaj. Elnök csenget. Halljuk az elnököt!) Elnök: T. ház! Kérem a t. házat, miután itt többrendbeli közbekiáltásról és felszólalásról van szó, hogy erre vonatkozólag én is nyilatkozhass am. (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy — bár tagadhatatlan, hogy most a közbekiáltások kissé sűrűbben történnek, mint gyakorlatban voltak az előtt — a magam kötelességét e tekintetben mindig megtettem ; (Helyeslés a szélső baloldalon) a képviselő urakat, nem is mindig akkor, mikor tetszett az illetőknek, megszólítottam, (Ügy van! a szélső baloldalon.) De ugy gondolom, hogy ha azt a kérdést méltóztatott is érinteni, bővebben fejtegetni nem igen szükséges. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Tisza László: Méltóztassék már most megítélni, méltó-e ez a képviselőház tekintélyéhez? Szokásom volt — bátor vagyok ezt kimondani —meglehetős hosszú parlamentaris praxisom alatt az elnöki figyelmeztetés előtt mindannyiszor tisztelettel meghajolni; de a közbekiáltások sem zavartak. Nem folytatom tehát ezt a thémät, megyek tovább. Mint a véderő-bizottság elnöke, az én igen t. barátom, Thaly Kálmán részéről dicséretet és mint ő magát kifejezte, köszönetet kaptam. Szokásom meggyőződésemet kimondani, meggyőződésem szerint cselekedni. Ezért sem dicséretet, sem köszönetet sem nem kérek, sem nem érdemelek. Igen szívesen visszaadnám azonban Thaly Kálmán t. képviselőtársamnak ezt e köszönetet azon esetben, ha, miként a véderő-bizottság zárt falai között, mint a bizottság tagja tette, ugyanazon tiszteletre méltó meggyőződéssel, de egyszersmind meggyőzve az illetőket, kímélettel, s — mint gyakran — elismeréssel szólott volna a tárgyhoz itt is, mint a Péterfia-utcza képviselője. Ezt azonban ő, fájdalom, fellépésével rám nézve lehetetlenné tette s igy megbocsásson, hogy még ma legalább ezen köszönetét nem viszonzom. A véderő-bizottságot — természetesen a többséget értette —- könnyelműséggel, jelentését megalázó megadással, a bécsi hadügyminister itteni tábornok-helyettesét pedig csökönösséggel volt szives vádolni. Thaly Kálmán: Azt nem mondottam! Tisza László: Én legalább ugy értettem ! Bocsánatot kérek, ha csalódnám; akkor megjegyzésem másra vonatkozik. Thaly Kálmán: Jelezni kérem szavaimat; mert én ezt nem ismerem el! Tisza László: Én azt hiszem, hogy Thaly Kálmán t. képviselőtársam, mint a ki mindig jelen volt a bizottsági tárgyalásokon, legjobban tudhatja, hogy a véderő-bizottság, annak többséghez vagy kisebbséghez tartozó tagjai egyforma, tökéletes hazafiúi kötelességérzettel és mélyen behatólag megvitatták — kiki a maga meggyőződése és belátása szerint — ennek a törvényjavaslatnak minden pontját. Arra, a mi — hogy igy fejezzem ki magamat — a jelentés tenorját, hagját illeti, már mások megtették megjegyzésüket, ezzel az időt vesztegetni nem akarom. A mi pedig a t. honvédelmi minister urnak csökönösségét illeti, a hogy itten mondva volt. Thaly Kálmán: Ezt a szót nem használtam !