Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.
Ülésnapok - 1887-158
158. országos ülés január 11-én, pénteken. 1889. §37 nai fegyverkezésekben folyton felülhaladni iparkodnak, népeik aggressiv aspiratióikat, hogy ne mondjam: harczias szenvedélyeiket folyton táplálják és mindez által vagy közvetlenül veszélyeztetik a világbékét, a mint az egy évvel ezelőtt tényleg megvolt, vagy pedig legalább minden bizalmat a béke tartósságában tökéletesen lehetetlenné teszik. Mig ezen, lidércz gyanánt egész Európát nyomasztó állapot meg nem szűnik, mig Franczia ország és Oroszország — akár önként, akár erőszak által — véglegesen ki nem egyezkedtek az Európában való dolgok új rendjével, addig minden európai államnak s kivált minden nagyhatalomnak, saját önfentartása érdekében mindent el kell követnie, hogy véderejét a lehető legmagasabb fejlesztési fokra emelje. Ezen okból én részemről a fenforgó törvényjavaslatot még akkor is megszavaznám, ha monarchiánk nem volna tagja a középeurópai békeligának és nem állana azon benső viszonyban Németországhoz, melynek alapját a két birodalom közt 1879. október 7-én kötött szövetségi szerződés vetette, szóval, a fenforgó törvényjavaslatot még akkor is megszavaznám, ha monarchiánk külpolitikájával nem értenék egyet, mert azttartom, hogy alkotmányos állam minden polgárának ámbár joga van oly politikával,melyet nem helyesel, minden törvényszabta megengedett módon szembeszállani,demindamellettezesetbenis feltétlen kötelessége, az államkormánynak vagy helyesebben mondva: a koronának mindazon eszközöket megadni, melyeket a saját haza, állam és birodalom védelme és biztonsága követelnek. Különben elégőszinte vagyok egész nyiltan bevallani azt, hogy a fenforgó törvényjavaslatot annál nagyobb megnyugvással megszavazom, miután monarchiánk külpolitikájának alapját azon német szövetség képezi, melynek eszméjének legjobb erőmet életem legjobb évei alatt szenteltem. Hála Isten, semmi okom nincs, hogy önöket, uraim, meggyőzzem a német szövetség kényszerűségéről, hiszen dönthetetlen tény az, hogy ha az osztrák-magyar monarchia ma Németországgal és nem — a mint azt bizonyos politikusok intra monarchiám et extra kívánták és jelenleg is még kívánják — más hatalommal vagy hatalmakkal van szövetségben, ez igen is első sorban Ferencz József császár és király ő Felsége bölcsességének, de azután azon czéltudatos és erélyes parlamentáris interventióknak köszönhető, melyek által a magyarság pártkülönbség nélkül a monarchiának gróf Andrássy Gyula által inaugurált német szövetségi politikáját mai napig támogatta és minden komoly zavarástól megóvta. Sőt azon nyilatkozatokkal szemben, melyeket az osztrák képviselőházban uralkodó kormánypárt szószólói a véderőtörvény feletti vita alkalmával a német szövetségre nézve múlt hóban tettek, ma csak ismételhetem, a mire már egy évvel ezelőtt a házban utalni szerencsém volt, tudniillik hogy a magyarság széles Austria-Magyarországon a német szövetség legerősebb és legbiztosabb támasza. T. ház! Becsületbeli kötelességemnek tartom részemről itt constatálni, hogy azon nagyfontosságú tárgyra nézve, mely az osztrák képviselőház általam említett vitájában tulajdonképen fenforgott, tudniillik a véderő javaslatra nézve, egy pár komolyan nem is vehető kivétellel, az összes osztrák képviselők oly magatartást követtek, mely minden elismerést megérdemel, tudniillik oly magatartást, mely saját legbensőbb örömömre világosan megmutatta azt, hogy daczára azon éles ellentéteknek, melyek az osztrák képviselőház különböző pártjait a belpolitika terén egymástól elválasztják, mindezen pártok megegyeznek és minden bármilyen nagy áldozat hozatalára készek, mihelyt a haza védelme és biztonsága, a monarchia nagyhatalmi állása a napirenden vannak. E nagyon örvendetes tény teljes méltánylásában ellenállok azon különben nem csekély kísértésnek, hogy az osztrák képviselőházban a német szövetségre nézve tett nyilatkozatokat bírálat alá vegyem és a helyes világosságba helyezzem. Csak egyet lehetetlen, hogy elhallgassak s azt hiszem, tőlem nem is veheti senki rossz néven, ha ezt az egyet megmondom, tudniillik, hogy azon szellem, mely az illető nyilatkozatokban részint diplomaticai alakban, részint egész leplezetlenül kifejezésre jutott, határozottan nem az a szellem, melyben a német szövetséget felfogni és kezelni kell, hogy e szövetség megfeleljen világtörténelmi feladatának. Mindazonáltal ezen, ámbár magában véve sajnos jelenség semmi aggodalmat nem kelt bennem a jövőre nézve, sőt inkább a világtörténelem isteni vezetésébe való hittől áthatva, azon erős meggyőződésben vagyok, hogy az osztrákmagyar monarchia és a német birodalom közti szövetség nem csak fenn fog maradni, hanem feltarthatatlanul azon szövetségi viszonynyá fogja magát kinőni, mely — jól megjegyezve, az 1866-iki mű teljes megóvása mellett és a két birodalom teljes paritásán és kölcsönösségén alapulván — ezerévi történetben, valamint a mai világpolitika egész fejlődésében indokolását találja és melyre nézve már a két birodalom közt kötött szövetségi szerződés is világos utalást tartalmaz. Ezen erős meggyőződésből kiindulván, az osztrák képviselőházban már többször felvetett azon kérdésnek, vájjon a jelenlegi osztrák belpolitika a monarchia német szövetségi politikájával egyeztethető-e vagy sem, ma ugyanis többé nem tulajdonítok oly nagy fontosságot, a mint azt még három évvel ezelőtt erre vonatkozó publicatióban tettem, mert vagy mindkettő egyeztethető egymással — nos akkor méltóztassék gróf Taaffe, t. ministerelnök ur, a kinek legjobb szándékait osztrák hazájára nézve semmiképen kétségbe nem