Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-157

§Q8 157. országos ülés január 10-én, estttortókSn. 1889. egyéves önkéntesekből kikerült rossz tisztekre. Németországban azt tartják, hogy inkább kevesebb jó tiszt, mint sok rossz tiszt producáltassék. Akik Németországban a tiszti vizsgát leteszik, azok csak altiszti rangot nyernek s ha tisztekké akarnak kineveztetni, még gyakorlatra kell bevonulniuk. Ebből látszik, hogy Németország nem az egyéves önkéntesekből kikerülő tartalékos tisztekre helyezi a fősúlyt, hanem a kitűnő altisztekre s a mi had­ügyi kormányzatunk is sokkal jobban tenné, ha nálunk is egy kitűnő altiszti kar létrehozásán fá­radna, minthogy a culturális fejlődés hátrányára és a közgazdasági érdekek rovására erőszakkal muszáj-tiszteket neveljen. (Élénk helyeslései, bal- és szélső baloldalon.) De kérdezem, t. képviselőház, hogy igazán olyan kevés tiszt kerül ki az egyéves önkéntesek­ből, mint a hogyan mondják? Az indokolásban, a mely beadatott, az van kimutatva, hogy a magyar korona országaiból származó egyéves önkéntesek közül 27°/ 0 kerül ki mint tiszt, 53% mint altiszt és 20% mint közlegény és örsvezető. Az osztrák indokolás az összes hadseregre nézve azt mondja, hogy 38% tiszt, 45% altiszt és 17% közember és örsvezető kerül ki mindkét ország- önkénteseiből. En, t. ház, nem akarom azt mondani, hogy szándékosan hoztak az indokolásokba téves ada­tokat, de mindenesetre furcsának találom azt és különös gondolat kell, hogy fogjon el engem, hogy itt, a hol a valóságnak megfelelő adatokat oly könnyen utána lehet számítani, mégis helytelen adatok közöltetnek. Itt mindenesetre azon jelentés az igazán irányadó, melyet a hadügyminister minden esztendőben az egyéves önkéntesi intézmény fej­lődéséről a delegatiók elé szokott terjeszteni. Ebben az egyéves önkéntesi intézmény fejlődése ki van mutatva 1869-től kezdve. Az utolsó kimutatást, mely a ház könyvtárá­ban is feltalálható, a hadügyminister 1887-ben ter­jesztette a delegatiók elé. Ebből a kimutatásból számítottam ki, t. ház, s itt azon egyéves önkénteseket vettem számításba, kik év végével a tartalékba helyeztettek át, hogy a hadseregben az önkéntesekből átlag nem — mint az osztrák indokolás mondja — 38% tar­talékos tiszt, orvos és hivatalnok kerül ki, hanem 48-48%, tehát már 18-48% a tévedés az osztrák indokolásban. Voltak esztendők, példának okáért 1884-85,mikor 59 —70%tiszt került ki. Az osz­trákoknál pedig volt az átlag nem 38%, hanem 53-83% és a magyaroknál nem 27%, mint itt ebben az indokolásban van, hanem 4059%- (He­lyeslés halfelől.) A ház könyvtárában ez megnéz­hető nyomtatva, még — gondolom — mellette a percentek ki is vannak számítva. No hát, t. kép­viselőház, ez az egyéves önkéntesek szorgalmáról egész más képet nyújt. (Halljuk!) Tény ugyan, hogy a magyarokból egy pár %-kal kevesebb teszi le a tiszti vizsgát, mint a németek közül. De ez egészen természetes, mert a tiszti vizsgát német nyelven teszik le. De meg vagyok győződve, hogy ha az elméleti tiszti vizsga magyar nyelven is le volna tehető, sokkal több magyar tenné ezt le, mint osztrák. Legjobban bizonyítják azt a hon­védségnek önkéntesei, a kikből 96% került ki, mint tiszt, (Helyeslés balfelöl) pedig ezek ép azon anyagból valók, mint a hadsereg önkéntesei. De azt is hallottam, t. ház és valószínűleg hallani fogjuk, hogy az egyéves önkéntesből jó altisztet sem lehet képezni egy év alatt. Hát én azt hiszem, hogy ha ugyanazon emberből lehet egy esztendő alatt tisztet csinálni, akkor minden­esetre lehet ugyanabból az emberből kevesebbet, azaz altisztet képezni. De különben, ha az egyéves önkéntes a tiszti vizsgáról lemarad, vagy az év folyamában már jelentkezett, hogy nem fogja a tiszti vizsgát letenni az év végével, szintén egy bizottság előtt, mely áll egy törzstisztből és két kapitányból, leteszi az altiszti vizsgát. És ha feltehetem azt, hogy a tiszti vizsgánál helyesen jártak el, feltehetem azt is, hogy az eljá­rás az altiszti vizsgánál szintén helyes. És ha azon törzstiszt és a két kapitány az egyéves önkéntesre kimondotta, hogy jó altiszt, annak jó altisztnek is kell lenni. Különben is az előléptetési szabályzat concedálja azt, hogy az utolsó ujonczból lehet félév alatt káplárt s egy év alatt szakaszvezetőt vagy őrmestert képezni. No tehát, ha egy közön­séges ujonczból lehet altisztet képezni, ezzel ki van mondva, hogy az intelligens embernek is elég­séges az egy évi szolgálat ezen altiszti fokozatok elérésére. Áll ez kivált akkor, hogy ha mindjárt meg­látják, hogy az egyéves önkéntes a tiszti rang elnyerésére nem képes, a practicus katonai szol­gálatra a századoknál felhasználják. A ki ennek ellenkezőjét mondja (báró Fejérváry Gém hon­védelmi minister közbeszól: Nem érti!) Nem mon­dom, hogy nem érti, hanem el akarja egészen más térre vinni a dolgot. (Igaz! Ugy van! a bal­oldalon.) Azt is hallottuk a véderő-bizottságban, hogy az egyéves önkéntes már azért sem lehet jól hasz­nálható altiszt, mert a közlegénységgel ugy elbánni nem tud, mint a nemönkéntes altiszt elbánik. Én azt hiszem, hogy Magyarországon az egyéves ön­kéntesek nem állnak csupa herczegekből, hanem azok a középosztályból kerülnek ki, ki tud a nép­pel bánni; és miután az elbánás főképen a háború esetén fog érvényesülni, azt hiszem, hogy ezen emberek, a kik már mind állással birnak, meg­állapodottak, sokkal jobban fognak a közember­nek imponálni, mint ennek altisztté lett szom­szédja. (Helyeslés a baloldalon.) En, t. ház, nem idegenkedem elismerni azt, hogy az itt combinált rendszabályok által némi

Next

/
Oldalképek
Tartalom