Képviselőházi napló, 1887. VII. kötet • 1888. deczember 3-1889. január 18.

Ülésnapok - 1887-154

J78 154. országos ülés deczember 15-én, szombaton. 1888. hatóság, a polgármester — a felirat szerint — az eltávolítást elrendelő határozatban megjegyezte, hogy ezen határozata ellen felfolyamodás csak birtokon kivül engedtetik meg. Szabó és Schönwald czég a harmadfokúlag hozott közegészségügyi határozat ellen is felebbezéssel élt; de ezen felebbezése hivatalból visszautasittatott. Ekkor a ezég a földmíveléa-, ipar- és kereskedelemügyi ministerhez folyamodott. A minister nem menvén bele a közegészségügyi hatóságok által a közegészségügy tekintetéből hozott határozat felülbirálatába, a határozatot az ipartörvény 36. § a rendelkezéséhez képest oda módosította, hogy az üzlet megszüntetése csakis kisajátítás utján eszközölhető. A főváros közönsége a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister ezen rendeletében többrendbeli sérelmet lát. Nevezetesen, hogy ezen rendelet által egy. a közigazgatási eljárás mindhárom fórumán jogerős határozattal elintézett ügybe beleavatkozott; hogy ez által a főváros és magánfél között félmerült kártérítési ügyet a törvényes bírótól elvonva rendeletileg intézi el. A mi e sérelmeket illeti, magából e város ezen feliratában foglaltakból kitűnik, hogy a földmívelési minister rendelete nem vonatkozott az egészségügyi hatóságok illetékességi körébe tartozó ügy érdemének felülbirálatára., sem pedig oly természetű beavatkozásnak nem tekinthető, mely egy magánjogi viszonyt rendeleti utón intéz el. Sőt ellenkezőleg. A ministernek ezen ügybe való beíeavatkozási kötelessége az 1884. évi XVII. törvényczikken alapul, a melynek rendelkezéseit az egészségügyi hatóságok teljesen figyelmen kivül hagyták már akkor, midőn a másodfokú egészségügyi hatóság az üzlet beszüntetése iránt — csakis birtokon kivül felebbezhető — határozattal intézkedett, a nélkül, hogy az egyéni tulajdonos védelmére hozott azon rendelkezéseket, melyek az egyéni tulajdont a közérdek ellen is védik, figyelembe vette volna. A minister beavatkozása tehát nem jogsérelem, mert törvényen alapul és még kevésbé egy magánjogi viszonynak a törvényes biró elől való elvonása, mert a ministeri rendelet a magánjogi viszony rendezésébe nem is bocsátkozott, csakis — kötelességszerűen — kijelölte azon törvény által előirt módot, melyet ezen esetben a főváros közönségének az ipartörvény értelmében követnie kell. A másik jogsérelem, melyet a íőváros közönsége .ezen ügyből levon, az, hogy az által, mert egyrészről a belügyminister, az egészségügyi hatóságok határozata alapján kijelenté, miként a gyár további működését meg nem engedi, másrészt pedig a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister elrendelte, hogy a gyár megszüntetése csakis kisajátítás útjáni kártalanítás mellett eszközölhető, confiscálva lett a főváros közönségének azon joga, melyet az ipartörvény 37. § a részére biztosít. A bizottság nézetéhez képest az 1884. évi XVII. törvényezikk 37. §-ának a) pontja szerint a fővárost megillető kisajátítási jog megadása fölötti határozathozatal, mindenkor egy érdemileg befejezett ügyet föltételez, melynek folytán a kisajátítási jog megadása szóba kerülhet. Sérelem ennélíogva az ügy egyes stádiumának ilynemű szembeállításából sem tűnhetik ki. Ki van továbbá emelve e feliratban a főváros közönségének azon felfogása, hogy a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister ezen határozata — jóllehet nemes intentióból, az iparpártolás eszméjétől vezetve — támaszt nyújt arra, hogy egyesek a közpénztár rovására jogtalan nyereséghez jussanak. Ennek kitüntetésére felhozatik a feliratban, hogy az egészségügyi hatóságok félre lettek vezetve, hogy a gyár üzemben tartásával nem is volnának szükségszerűen egybekötve azon egészségügyi hátrányok, melyek miatt annak eltávolítását elrendelni kellett, azok mesterségesen lettek előtérbe állítva, hogy a gyár eltávolítása kicsikartassék s igy az illető czég a főváros rovására anyagi hasznot hozzon. Az ebből levont sérelem nem a törvényhozás elé tartozik. Mert, ha a főváros közönségének ezen felfogása beigazolható tényeken alapul, akkor erre nézve az orvoslást a büntető törvény 379. §-a alapján, a mely szakasz épen a főváros által előadott ismérvek szerint ily tényekre a csalás bűntettét állapítja meg, a btínfenyítő hatóság előtt kell keresnie. (Helyeslés jobbfelől.) A feliratban végre utalás foglaltatik arra, hogy a kisajátítási törvény csakis ingatlanok kisajátításánál volna alkalmazható. Mig ez esetben, midőn a károsodott czég ingatlannal nem bir, csupán ingók kisajátítása iránt kell intézkedni. Az kétségtelen, hogy midőn az ipartörvény a kisajátítási törvényre hivatkozva, a kártalanítást ezen törvényben megszabott eljárásra utalta, nem tett különbséget arra nézve, vájjon az üzlet kisajátítása ingatlanhoz kötve van-e vagy nincs, hanem erre való tekintet nélkül, az üzlet megszüntetésével előidézett károsodást a kisajátítási törvény rendelkezéseinek megfelelően kívánta kártalanítani és igy az 1884. évi törvény az 1881-iki kisajátítási törvény hatályát kitérj észté az ipar-üzletek kisajátítására is. De azért még sem lehet állítani, hogy a kisajátítási törvény határozmányai — melyek főleg az ingatlan kisajátítása köriili eljárásra vonatkoznak — mindenben alkalmazhatók. Hogy e tekintetből bizonyos hézag lehet a két törvény között. Kell-e törvényhozási vagy másnemű intéz-