Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-129

44 128. örwágos flíés november 12-én. hétfőn. 1SSS. fogadom el. Sőt épen, mert a kormány, hogy a conversio sikerét biztosítsa, elszánta magát a javaslatot a legrosszabb színben bocsátani bírálat alá, azaz a lehető legkisebb eredményre mutatva csak, azt hiszem, nem hogy a bírálatot lehetetlenné tette volna, de azok számára, a kik kritizálni akarnak, könnyűvé tette. Helfy Ignácz: Az nem czél, a kritizálás, az igazság kiderítése a czél. Tisza Kálmán pénzügy minister: Engedelmet kérek, én nem hibáztatásból mondom: „azok számára, a kik kritizálni akarnak", mert kritizálni annak, a ki mint törvényhozó megszavazza a javaslatot, kötelessége, de épen azt akarom csak mondani és azt mondom, hogy ez által nem az a képviselő, a ki kritizál, jött kellemetlen helyzetbe, hanem az, a kinek a javaslatát kritizálja, mert kénytelen volt azt ugy bemutatni, a minek a legrosszabb eshetősége között kell bekövetkeznie. Ez, gondolom, mindenki által igenkönynyen megérthető. Horánszkyt. képviselő ur számításaira — mert mondám, nem fogok bele menni — csak annyit jegyzek meg először, hogy én azt, hogy az adóveszteséget legnagyobb részben elveszett kötvények utján óhajtom beszerezni, nem mondottam. Ebben téved. Csak erre is, mint egyik lehető forrásra utaltam, sőt akkor is én is és más is megmondtuk, hogy ilynemű kötvényeknél ez valami nagy összegre nem megy. Ez az egyik, a mit meg kívánok jegyezni. A másik az hogy mégis, higyje el a t. képviselő ur, ha valaki egy nagy számítást tesz és azután azt mondja : én számítom a kamatmegtakarítást 150,000 frtra, maga a ministerelnök a pénzügyi bizottságban 350,000 írtról beszélt, tehát az én számításomat igazolta — ez mégis egy kicsit bajos dolog; mert még ha az általa mondott számot elfogadnám is, habár azt sem mondtam, mint absolute várható nyereséget, még akkor is felényi összeg az, melyet nem igazolhatott. Vagy az övé való tehát, vagy az enyém; de én az övét, a mi felényire sem megy az általam mondottnak, nem tartom általam igazoltnak. A t. képviselő ur azt is mondja, hogy kamatmegtakarításnak is kellene lennie és e helyett ez a kamatot állandósítja, Hát, t. képvisalőház, a mi kötvények kibocsáttatnak, azok után természetesen kell kamatot fizetni; de vájjon, ha a conversio nem történik, azok után a renték után nem fog kamatot fizetni kelleni ? És nem nagyobb kamatot ? Én azt gondolom, hogy igen. Hiszen ha nem gondolnék rá vagy észre nem venném ezen óriási terhet, a t. képviselő urak éveken át folyt beszédeiből megtanultamvolna. És menjünk tovább! Az mondatott: sem 1889-ben nincsen megtakarítás a kamatban, sem 1890-ben, nem tudom, melyikük mondotta, de mondatott. Igaz, í 889-ben nem lesz, valószínűleg 1890-ben sem, mert még akkor lebonyolítva az egész nem lesz s nem léphet teljesen életbe a kamatmegtakarítás. De fordítsuk meg a dolgot. A conversio nem halad ugy elő, mint a képviselő ur akarja, csak 1889-ben és 1890-ben; fedezni keli a törlesztéseket az eddigi módon, ami kerek számban beszélve 30.000,000 nominális papirrentének a kibocsátását feltételezi, 1891-ben 17> millió oly kamatteher fog szerepelni, a mi ezen conversio után elmarad. (Roránszlcy Nándor tagadólag int.) Erre hiába méltóztatik tagadólag inteni, mert ez a kétszer kettő négynek a logikája. (Ugy van! jobbfelől.) És épen ebben keresem a választ arra is, a mit a képviselő urak mondottak, hogy vájjon helyes-e most ezen műveletet végrehajtani és nem leit volna-e jobb talán pár esztendeig várni? T. ház! Nem is akarok az esélyekről beszélni, nem arról — mert hiszen én sem állhatok jót — hogy ezen két esztendő alatt nem állhatnak-e be politikai zavarok, melyek a pénzügyi műveletet megrontják, de a képviselő urak sem állhatnak jót arról, hogy pár esztendő múlva, akkor, a midőn ők contemplálják a conversiót, nem fog-e megzavartatni és lehetetlenné tétetni minden művelet. Itt tehát egyformán állunk, de nem állunk egyformán máshol, nem tudniillik abban,hogy miután minden törlesztési adósságnál természetszerűleg, a mint a lejárat ideje, az egész törlesztésének végpontja bekövetkezik, mindig kisebb lesz a kamat és nagyobb a törlesztési részlet — a mi, gondolom, kétségbevonhatatlan— minél tovább haladnánk az időben, annál kisebb kilátás lehetne arra, a mit épen a képviselő ur annyira hangsúlyoz, hogy nagyobb kamatmegtakarítás eszközöltessék, mert az aránylag már kisebb kamatot megtakarítani csakugyan nehezebb lenne és még nagyobb része a műveletnek kellene, hogy az tőketörlesztésre essék. Ismétlem, ha mindezt figyelmen kívül hagyom, a mai eredménynél 1891-ben már lV» millióval több kamatot kellene megkímélni csak e miatt és minél továbbhaladnánk az években, annál többet. így tehát azt hiszem, hogy midőn a körülmények kínálkoztak, téves és helytelen lett volna az alkalmat meg nem ragadni és ezen javaslatot a törvényhozás elé nem terjesztem. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A képviselő urak — és ezzel eljutok felszólalásom végére — felemlítették még a hypotheka kérdését. T. ház! Ezen kölcsönök legnagyobb része, igen jól méltóztatnak tudni, eddig is a vasutak által volt biztosítva. Itt tehát valami új dolog legfölebb két kölcsönre nézve származik, de a melyeket elkülöníteni, ha legalább az egy valutában való kölcsönöket unificálni akarjuk, azt hiszem, nem lehet. De különben is ne méltóztassanak a t. képviselő urak ebből azt következtetni, hogy azon