Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.

Ülésnapok - 1887-139

242 139. ország-os ülés november 26-án, hétfőn. 1888. városra kevesebb adó lett kiróva, mint kellett volna, valószínűleg nem is fizetett többet, mint a mennyi rá kiróvatott. S ezt most sem látom a t. képviselő uraltálmegczáfolva. Tudomásul veszem és örülök neki a magam részéről is, hogy eonsta­tálhatom azt, hogy nem a város követte el a hibát, hanem az adófelügyelő. Hogy kinek a hibájából történt az adó eltitkolása, az reám nézve közön­bös; nem is mondtam azt, hogy a város részéről történt, csak az egyszerű tényt constatáltam. Ismé­telve kijelentem, hogy örömmel veszem tudomá­sul, miszerint nem a várost, hanem az adófel­ügyelőséget terheli a hiba. (Helyeslés.) Elnök: Ezen kérdésben határozathozatalnak szüksége fenn nem forogván, következik a napirend. És pedig először Irányi Dániel képviselő ur 215. számú indítványának indokolása s azután az állami italmérési jövedékről szóló törvényjavaslat­nak részletes tárgyalása. Irányi Dániel: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Nem először szólalok fel a képviselőválasz­tások szabadsága és tisztasága érdekében; nem először óhajtom egy oly bíróság felállítását, mely az alkotmányosság ez alapfeltételeit megvédeni képes legyen. Számtalanszor tettem magam, tették elvbarátaim, valamint t. szomszédaink, a mérsékelt ellenzéki párt tagjai. Nekünk a duna-szerdahelyi választásokra és a legutóbbinak a bíráló-bizottság által történt megerősítésére szükségünk nem volt, hogy a válasz­tásoknál uralkodó visszaélések és a biráló-bizott­ságok értéke felől tájékozva legyünk. (Igazi ügy van! a szélső balfdől.) Hogy közvetlenül az érintett választás szente­sítése után nyújtottam be indítványomat, erre azon remény ösztönzött, hogy ez az eset felnyitotta végre azoknak is szemeit, a kik azokat eddig behunyva tartották és hogy az a megbotránkozás, melyet azon ítélet szült, végre a többség kebelében is fölgerjesztette az érzést, hogy minél előbbi és pedig gyökeres orvoslás szüksége forog fenn. A bíráló-bizottságok, í. ház, senkinek, csak saját lelkiismeretüknek tartoznak számot adni ítéletükről. Nem is szándékozom kérdőre vonni a 4-ik biráló-bizottságot, avagy csak véleményt mondani is eljárásáról. Elég érthetően fejezte ki azt az a megütközés, melyet ítélete országszerte keltett, (ügy van! ügy van! a hal- (is szélső baloldalon.) a mely megütközés elől nem zárkózhattak el magok a kormánypárti körök és azoknak lapjai sem. (Igás! ügy van! a balon és szélső baloldalon.) Azt hangoztatván, akkor tudniillik mielőtt még az ítélet indokai is közzététettek volna és csupán a tárgyalás során felmerült tények voltak ismeretesek, hogy a biráló-bizottságot kétségtelenül azon tekin­tet vezette, nehogy újabb választás újabb vesztege­tésekre adjon alkalmat; (Derültség a bal- és szélső balon) mellékesen szemrehányást tevén azon urak a baloldalnak a miatt, hogy nem járult hozzá a ministerelnök ur indítványához, a melyet a múlt országgyűlés vége felé az iránt tett. hogy tömeges vesztegetések esetén a bíróságnak joga legyen magát a választókerületet is hosszabb-rövidebb időre megfosztani választási jogától, bölcsen elhallgatván, hogy minket nem az indítványozott szigor maga, (Helyeslés a bal- és szélső balon) hanem az tartóztatott a hozzájárulástól, mert ezen büntetésnek alkalmazása is azon biráló-bizottsá­gokra ruháztatott, (ügy van! a bal-, és szélső balon) melyek iránt mibennünk a bizalom régen megszűnt. Es t képviselőház, azon hírlapok és azon kormánypárti urak annyira bebizonyítva látták a tárgyalás során a vesztegetéseket, hogy nemcsak a választás megsemmisítését, hanem a kerületnek a választás jogától való megfosztását is indokoltnak látták, attól a biráló-bizottság szerintük csupán a miatt tartózkodván, nehogy a választás meg­semmisítésével a nép erkölcsének újabb rontására alkalmat szolgáltasson. Csodálatos egy indokolás, sajátságos egy mentség uraim ez. Ily módon minél gyakrabban és minél nagyobb vesztegetések for­dulnak elő valamely kerületben, annál szük­ségesebb lenne a választás megerősítése. (Élénk helyeslés. Igaz! ügy van! a bal- és szélső bal­oldalon.) Valóságos mentelmi jog lenne ez a vesztege­tők számára, előleges biztosítása a minél vétke­sebb módon szerzett megbízó levélnek. (Igaz! ügy van! a bal- és szélső baloldalon) E szerint azon t, urak és azoknak közlönyei ügy látszik, nem vették észre, hogy midőn igy akarják igazolni, vagy legalább menteni a biráló bizottságot, azzal a létező büntetőtörvényeket azonképpen, mint a házszabályokat értéktelen írott malasztnak, gyenge pókhálónak nyilvánítják, melyeket csak azok tar­tanak meg, a kiknek épen inyökre van s a mely pókhálón csak azok nem törnek keresztül, a kik­nek érdeke nem kívánja; és nem vették észre, hogy ezen vallomás, ha ugyan őszinte s azonkívül ala­pos lenne, annak elismerését is foglalná magában, hogy a törvények végrehajtására hivatott kor­mány a legsúlyosabb törvénysértésekkel szemben, tehetetlen. (Igaz! ügy van! a bal és széhő bal­oldalon.) Mi ezen tehetetlenségben nem hiszünk, nézetünk szerint a törvények elegendő hatalmat adnak a kormánynak és közegeinek arra, hogy az ilyen visszaéléseknek gátot vessenek, a mennyiben pedig ez s hatósági utón nem lenne eszközölhető, az igazolási eljárásnak szigorítása is csak a kormá­nyon múlt. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Azonban a biráló bizottság nem felelt meg azon urak és azon hírlapok várakozásának. Nem azért nem semmisítette meg a dunaszerdahelyi vá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom