Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-136
176 13G* országos ülés november 22-éii, csütörtökön. 1888. jesebb mértékben — hogy ha oly szabadalomnak hagyja meg, mint minden más szabadalom? Kern bizonyítja-e ezt az, hogy a magánemberek, a községek kezében bármiféle vállalat sokkal inkább virágzik, mint az állam kezében, hol az önérdek ráviszi az embereket, hogy minél jövedelmezőbbé igyekezzenek tenni a kezeikben lévő vállalatot? Hiszen ott van a kormány előtt azon községek példája, a melyek nemrég a kincstártól vettek meg jószágokkal együtt regálékat; ott van mások példája is, melyek nagy uradalmakat vettek meg, mint azon két esongrádmegyei község, melynek kérvénye a ház előtt fekszik s a melyben számokkal van kimutatva, hogy rövid 8—9 év alatt megkétszereződött, megháromszorozódott azon uradalmak jövedelme. És hogy ha ez áll, nem következik-e ebből, hogy azon mértékben, a melyben a magánosok, a községek fejlesztik a maguk jövedelmeit, fejlesztik a kincstáréit is. (Igaz! Ugy van! Élénk hrlyeslés a széhő baloldalon.) Mi szükség van tehát arra, hogy épen ebből a jövedelemből monopóliumot csináljunk? Semmi szükség. [Helyeslés a szélső baloldalon.) Ellenkezőleg, valahányszor én a regale megváltására gondoltam, megvallom, mindig örömmel gondoltam arra, is, hogy végre-valahára Magyarország oly kulcsot fog a kezébe kapni, mely összes adórendszerünkből hiányzik s a melynek leginkább köszönheti Anglia, hogy államháztartását mindig rendben tarthat) a 5 a zaz kezünkbe fogunk kapni egy oly mobil adót, melyet minden 3-ad, 2-od, vagy ha kell, minden évben módosítani, csökkenteni vagy fokozni lehet az államháztartás szükségleteihez képest. Ily adót szerettem volna én csinálni az italmérési adóból, nem pedig rányomni a stabilitás bélyegét, melylyel kell hogy bírjon minden, a mi monopólium. Az én mély meggyőződésem szerint nemcsak hogy semmi szükség sem volt rá, hogy ezt az ügyet államosítva a t. kormány, nemcsak hogy ugyanazon jövedelmet egészen bizonyosan megkapta volna, a melyet meg fog kapni ezen tervezet alapján, sőt bővebb és gazdagabb forrás nyilt volna a kincstár számára, mind igy. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Ne csodálkozzék tehát a t. kormány, ha hiába keresve a dolog érdemében az okot, az emberek s köztük magam is, mellékczélt látunk e javaslatban. A t. kormány és pártja mosolyogva veszi, valahányszor ellenzéki oldalról ezen alkalomból hangoztatják, hogy a törvényjavaslatnak más ezélja, mint kortes-czél, nem lehet. Nevetnek rajta, méltóságukon alólinak tartják. Épen az imént mondotta Mohay t. képviselő ur, hogy régi dolog, loeus communis az, a mennyiben mi minden törvényjavaslatnál azt mondjuk, hogy az kortesezélokat rejteget magában. Igaza van a t. képviselő urnak. Mondtuk három-, négy, sőt öt alkalommal is, de épen azért, mert a mit akkor mondottunk — fájdalom — igaznak bizonyult, mondjuk ma is, mert tudjuk, hogy az most is igaznak fog bizonyulni. (Derültség jobbfelől. Helyeslés a szélső baloldalon.) íme, most is mosolyognak rajta. De vegyük a dolgot a maga egész prózájában, hogy miként is lesz az. Választási mozgalmakat gyülekezés nélkül képzelni nem lehet. A hol emberek gyülekeznek,^ sokan vannak együtt, utóvégre étkezni is keli. Étkezni pedig nagy tömegeknek magánházban nem lehet; kell hogy az emberek a vendéglőbe menjenek. És az a vendéglős, a ki tudja hogy a pénzügyi igazgatóságtól függ az, hogy akármilyen ürügy alatt — a melyre pedig ez a törvényjavaslat száz alkalmat is nyújt — elvonhatja tőle az engedélyt egyrészt, másrészt elboszanthatja ezerféleképen, sőt ha csak egy napig is késik az adó befizetésé vei, a törvényadta jog alapján be is csukathatja üzletét: az ilyen ember nem fog-e méltán attól tartani, hogy azzal, ha ő az ellenzéki pártot befogadja, a maga existentiáját koezkáztatja? De megengedve -— a mint el is hiszem — hogy a kormánynak nincs az az aljas szándéka, hogy ilyet tegyen, vájjon nem fog-e akadni kormánypárti kortes, a ki ezt felhasználva, ráijeszt a vendéglősre, hogy ő existentiáját teszi koczkára? (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az igen tisztelt ministerelnök ur szinte idegessé válik akkor is, valahányszor azt mondja valaki, hogy e törvényjavaslat monopóliumot teremt. Tegnapelőtt is utolsó beszédében határozottan tiltakozott ellene, azt mondván, hogyan lehet monopólium olyas valami, a mi törvényesen kikötött s törvény által szigorúan körülirt feltételek mellett adja meg az engedélyt s a visszavonás csakis a közigazgatási hatóság beleegyezésével történhetik. Hát ez nem igy áll. A tisztelt ministerelnök úr elfelejtette, hogy mit irt ebbe a törvényjavaslatba. Abban épen az ellenkező van. Méltóztassék csak venni mindjárt a 3, §-t, a hol elő van irva, hogy mit tartozik az illető tenni, kérvényt benyújtani, stb. Akkor a pénzügyi hatóság felhívja a közigazgatási hatóságokat, hogy nincs-e kifogásuk az üzlet és a személy ellen. És ha nincsen, ha ez mind megvan, mi következik belőle? Talán az, hogy akkor az engedély megadandó ? Nem, hanem az, hogy akkor az engedély akadálytalanul megadható, ha t. i. a pénzügyigazgatóságnak tetszik; mert ha nem tetszik, nem adja meg akkor sem. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Még világosabb a dolog ott, a hol az engedély elvonhatásáról van szó. Ugyanis a 10. §-ban az mondatik, hogy az engedély visszavonható, ha az illető egyén foglalkozásának minősége, a mely az ~> §-ban van körülírva, elveszett, tudniillik ha megbízhatóságát elvesztette.