Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-136
170 13(5. orszíigos ülés november'22-én, csütörtökön. 1838. tanú — kik pedig 30 éve laknak a fővárosban — mondta azt, hogy nem tud magyarul s nem tudja magát a magyar nyelven a biró előtt megértetni. Ha tehát a t. képviselő ur a polgárság érdemeit akarta itt constatálni, akkor nagyon tévedett s én több joggal mondhatom, hogy a nép, a középosztály és az aristocratia a magyarosítás érdekében már valamivel többet ért el. Mert pl. hivatkozhatom saját megyémre, Somogyra, hol ma már 98% ka alakosságnak beszél magyarul; 20—25 évvel ezelőtt horvátok, németek és tótok lakták nagy számban e megyét és ma már — kevés kivétellel — mindenki beszéli a magyar nyelvet. Én, tisztelt képviselőház, a jelen törvényjavaslattal szemben, semmi egyebet nem mondhatok, minthogy programmomhoz hü akarok maradni. Én már 1869-ben és akkor a tisztelt ministerelnök úrral együtt e nézetben voltam •— mert azt hiszem, hogy MZ ő programmja is abban állott, hogy a regale megváltassák, hanem a községek részére. (A ministerelnök tagadólag int.) Megengedem, hogy nem volt az ő programmja, de a balközép és 48-as párt programmja ez volt. Lehet, hogy az idők változtával az igen tisztelt ministerelnök úrnak meggyőződése is megváltozott, de ha hű maradok ezen elvemhez, csak képviselői kötelességemnek teszek eleget. De eltekintve az elvi állásponttól, méltóztassék csak azt tekinteni, hogy micsoda igazság volna az, hogy az állam megváltsa a regálét s a községek ne kapjanak ebből semmit. Az államnak természetszerűleg arra kell törekednie, hogy az ő kiadásait lehetőleg hatványozott mértékben vegye be. Micsoda hátrány volna a községekre nézve, ha a községben magában tetemes mennyiségű bor fogyasztatik s igy a regale-jövedelem emelkedik és ez nem a községnek, hanem az állam javára esnék. Épen az az erkölcstelen dolog, hogy tudniillik, mentől többet fogyaszt egy község az államnak, annál inkább kell azt istápolni s a helyett, hogy mértékletességet javalnának neki, épen az ellenkezőt kell tenni a kincstár érdekében; s mig ha a község váltaná meg, legalább a borra elköltött pénz megmaradna a községben, igy pedig az a vagyon sem marad ott a községekben, hanem elmegy az ország más részeibe. Hogy ellenben a községek az ellenkező eljárást megköszönnék, azt legalább is kétségbe vonom. Török Zoltán tisztelt képviselőtársam mondott valamit az eltagadásról. Távol vagyok, tisztelt ház, attól, hogy helyesnek tartsam s dicshymnusokkal zengjem meg azok eljárását, kik az állammal szemben jövedelmüket nem vallják be. Én azonban mégis igen egyszerű magyarázatáttudom ennek adni és igen jól megtudom azt érteni, különösen nálunk, Magyarországon. Hiszen, tisztelt ház, nem igen régen volt, a Bach-korszak alatt, mikor bizony hazafiságnak lehetett tekinteni, ha valaki az adójövedelmet nem vallotta be s én nagyon kíváncsi vagyok, vájjon a tisztelt ministerelnök úr, ki egy t. képviselő társamnak fennen mondta, hogy csak az ő adókönyvét kell megnézni, akkor, midőn a Bach-korszak uralkodott Magyarországon, bevallotta-e jövedelmét, fizetett-e adót rendesen ? (Derültség.) Mert azt nem akarom feltenni róla, nem akarom őt oly rossz hazafinak tártain, hogy akkor, midőn az egész országban szegény-gazdag egytől-egyig minden adóját erőhatalommal fizette be, a ministerelnök űr mindig önként és a legnagyobb készséggel felajánlotta volna adóját? Azok, tisztelt ház, a kik ez orszákban eltagadják adójukat, egy kis összehasonlítást tesznek és azután következőkép okoskodnak: „Vájjon az állam, mely én tőlem mindent elvesz, a mit csak el lehet venni, viszont mit ad nekem érte cserébe?" Méltóztassék csak, tisztelt ház, egy kissé tekintetbe venni, hogy az az eltagadó csal-e jobban, vagy az állam rabol-e jobban, (Mozgás jobbról) majd megmondom miben. Itt van mindjárt a gabona ára ; (Halljuk!) az állam 9 irt után fizetteti meg minden egyes polgárát a gabona fejében. De méltóztassék meggyőződni, hogy el lehet-e adni 9 írtjával a búzát 4—5 esztendő óta ? Pedig ez az ár van alapul felvéve ; így tehát az állam többet vesz, mint a mennyire jogosítva volna. Sajnos dolog, tisztelt ház, hogy akkor, midőn Francziaországban a börzei árfolyamok szerint 12 forint 50—13 fontra megy a búza ára, itt Magyarországon csak 6—7 forint között mozog. És vájjon ezt kinek köszönhetjük, tisztelt ház ? Nem ám másnak, mint épen a mostani kormánynak, (Derültség) mely olyan vámszerződéseket csinált Austriával együtt, hogy nemcsak Magyarország nyers termékeinek értékesítését meg nem könnyítette, hanem még azon volt, hogy az iparczikkeket Magyarországon Austria javára megdrágítsa, (ügy van! a szélső baloldalon. Ellenmondásoh jobhfelöl.) Történtek egyes felszólalások a gentry ellen a sajtóban és magában a t. házban is. Én, t. ház, itt Aesopus meséjét hozhatnám föl bizonyos haldokló oroszlánról. Kár azt a gentryt bántani, ugy is az utolját járja már az és nem olyan tényező ma, a milyen volt. Ha majd az a polgári elem, mely a gentry helyébe jön, oly nemes példákat fog mutatni, minőket a gentry mutatott hajdanában, akkor jogosítva lesz a gentry ellen bármit mondani; de a mig ezt el nem éri, addig ne ítéljen a gentry fölött. Ezek elmondása után, t. ház, határozottan tiltakoznom kell még a törvényjavaslatnak egy intézkedése ellen. (Halljuk!) És ha van még a t. túloldalnak — hogy ugy fejezzem ki magamat — egy kis önállása, én csodálnám, ha nem pirulna Önmaga előtt, mikor a törvényjavaslatnak ezen intézkedését megszavazza. (Halljuk!) S ez, t. ház, a gyártott borok kérdése. A képviselőház kétszer
