Képviselőházi napló, 1887. VI. kötet • 1888. október 17–deczember 1.
Ülésnapok - 1887-135
136. országos ülés november 21-én, szerdán. 1888. 155 része sokkal kevesebbel is beérte volna, mint a mennyi ezen törvényjavaslatban contempláltatik. (Ugy van! jóbbfeUl.) Midőn azonban én a fiscalitási érdeket némileg veszélyeztetve látom, másrészt megnyugvást találok abban, hogy a váltság keresztülvitelénél a legfőbb forumot a pénzügyminister képezi és egyedül ebben látok garantiát arra, hogy visszaélések nem fognak túlburjánozni, hanem hogy azok meg fognak fékeztetni (ügy van! jobbfelől) és hogy az állam érdekei, miután már minden érdek kielégíttetett, meg fognak óvatni. (Helyeslés jobbfelöl) Röviden reasummálom.t. ház, azokat, a miket mondtam. (Halljuk! Halljuk!) Miután a törvény] avaslatnak nemzet gazdasági nagy fontosságát el kell ismerni; miután attól úgy a kereskedelemre és iparra, mint különösen a gazdászatra jelentékeny jó hatást várok; miután végre a törvényjavaslatban megtalálom a garantiát arra? nézve is, hogy az, ha talán átmenetileg nem is, de későbben az államkincstárnak is hasznára fog válni: én a szőnyegen levő javaslatot a részletes tárgyalás alapjául örömmel elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Madarász Imre: Tisztelt ház! A milyen megnyugtató — némileg legalább is megnyugtató hatással volt reám az eredeti törvényjavaslattal szemben a t. pénzügyminister ur szombati beszé dében tett azon nyilatkozata, hogy a rendezett tanácsú városoknál és községeknél is megvan engedve, hogy igazolhassák a nagyobb jövedelmet nemcsak, de sőt az állam lehető jövedelme szaporulásából, miként a törvényhatósági joggal biró városok, ugy a rendezett tanácsií városok és azon nagyközségek is, melyek tulajdonjog alapján bírták a regálét, részesítendők, másrészről ép oly lehangolólag hatott rám beszéde zárszavaiban foglalt ama kijelentése, hogy oly ntódosítványt, mely a javaslatok eredményét változtatná oly kányban, hogy szaporítván a követeléseket az adandó kártalanítás nagyságára nézve és veszélyeztetvén az államkincstárt azon szempontból, hogy igen nagy ősz szeget kelljen kifizetni, el nem fogadhatna. — Lehangoló hatással volt reám ezen utóbbi kijelentés azért, mert mindjárt a vita kezdetén, tehát oly időben történt az, mikor még egyáltalában nem lehetett tudni, hogy vájjon a vita további folyamában nem hozatnak-e fel oly érvek, nem merülnek-e fel oly körülmények egyesek, községek vagy városok érdekében, a melyeknek figyelembe nem vétele és ennek alapján talán a javaslatnak módosítása is csaknem lehetetlen volna. De lehangoló volt reám nézve az említett kijelentés azért is, mert annak határozottsága azt a régi meggyőződést igazolta és erősítette meg bennem, hogy a mi felölünk a magas ministeriumban már eleve elhatároztatott, praedestináltatott, azt mi itt ezen az oldalon semmiképen meg nem változtathatjuk. Meg kell lennie, igennel kell végződnie annak, a mit, hogy a költő szavaival éljek : „a nagyhatalmak ott fönn elvégeztek." Ily meggyőződés mellett azután természetes, hogy ha nem valami nagy reménynyel és bizalommal szólalhat fel bárki is ezen oldalról, bármi nagy fontosságú ügy legyen is szőnyegen. De mégis szólni készt a kötelesség s szólni kívánok most a lehető rövidséggel én is, hogy a beterjesztett nagyfontosságú javaslatokra nézve észrevételeimet megtegyem, nézeteimet elmondjam. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) De épen azért, t. ház, mert valóban rövid akarok lenni és azok után, a melyek már négy napi vitában e törvényjavaslatra nézve pro és contra itt elmondattak, kijelentem, hogy én annak részletes bírálatába bocsátkozni nem akarok, hanem általánosságban csakis annyit jegyzek meg, hogy én a regalemegváltásról szóló törvényjavaslatot igen sok tekintetben méltánytalannak és igazságtalannak tartom, a mit eléggé, sőt mondhatnám kétségbevonhatlanúl bizonyít általános elkeseredés és feljajdulás, mely e törvényjavaslatnak legelső nyilvánosságra hozatala óta folyton, egészen mai napig hangzik országszerte, daczára annak, hogy különben a regale megváltását úgy a korszellem, mint mondhatnám, talán az országnak legtöbb polgára, nagy többsége várta, óhajtotta s csaknem követelte már; de várta, óhajtotta azon reményben és hitben, hogy ez bizonyosan a méltányosság, a jog és az igazság követelményeinek teljesen megfelelőleg fog keresztülvitetni. Azonban ezen várakozásukban sokan, nagyon sokan megcsalatkozának s mondhatjuk: csalatkoztunk mindnyájan. Én ugyan elismerem, hogy a 21-es bizottság sokat javított az eredeti javaslaton, pótolt némi hiányt, helyrehozott némely hibát, tett sokat, különösen némely, egyeseket és a törvényhatósági joggal felruházott városokat illetőleg, valamint készséggel elismerem azt is, hogy a t. pénzügyminister urnak előbb első helyen idézett nyilatkozata némi megnyugvást szült a városok és községek érdekein aggódóknál; de mind az igen t. pénzügyminister ur, mind a t. bizottság teljesen megfeledkezett a jász-kún községek és városok sajátlagos, különleges viszonyainak figyelembe vételétől. Pedig, t. ház, én azt tartom, hogy ha méltányosak és igazságosak akarunk lenni mindenki irányában, akkor nem lehet figyelmen kivül hagyni semmi oly körülményt, a mely okvetlenül szükséges arra, hogy úgy az egyesek, a községek és városok, mint másrészről az állam érdekében a teljes igazság mértékével mérhessünk. Szerintem ez a fő s ezen mértéknek helyes alkalmazása szerezhet közmegelégedést ugy az egyik, mint a másik félre nézve. Igaz, hogy a t. előadó ur szerint — a mint az már mások áltál is fel20*
