Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-110
210 110. országos ülés június 2-án> szombaton. 1888. vita folyamán a t. államtitkár ur tett, a ki elismerte, hogy a bonificatio felemelésében a kormány elment a legszélsőbb határig. Ha a törvényjavaslat biztos alapokon nyugodnék, akkor talán még vindicálhatná valaki magának azt a belátást, a mely szükséges az ily szélső határig vitt koczkázatos kísérleteknél. De mikor a t. előadó ur és a túloldal több szónoka folyton azt hangoztatják, hogy mennyire megbízhatatlanok az alapok, melyeken a törvényjavaslat áll, mert adataink egy irányban sem kifogástalanok vagy megnyugtatók, akkor elmenni a végső határig s folyton ugy haladni, hogy mindig az örvény szélén vigyük közgazdasági és pénzügyi érdekeinket tovább : az én nézetem szerint megbocsáthatlan könnyelműség, melynek én részese lenni nem akarok. Az előadó ur rossz néven veszi tőlem, hogy én annak idején nem mondtam meg, hogy épen Gácsországban és ott is mily concret alakban fog a baj nyilvánulni. Az okokat megmondtam, most előttünk vannak a concret következmények is. És ezen concret következményeket készakarva szem elől téveszteni: ez oly dolog, a mire én nevet nem tudok. Ennélfogva ezt a javaslatot nem is fogadom el; hanem meg levén győződve arról, hogy teljesen elegendő a mezőgazdasági szeszgyártás részére az a kedvezmény, mely a kormány eredeti javaslatában volt megállapítva, én azt kívánom visszaállítani és erre vonatkozólag bátor vagyok egy módosítványt beterjeszteni és ajánlom elfogadás végett a t. háznak. E módosítvány szerint az egyes ismert cathegoriák szerint nem az a bonificatio adatnék meg a mezőgazdasági szeszgyáraknak, melyet az előttem szólott t. képviselőtársam indítványozott, sem az, melyet a pénzügyi bizottság vett fel szövegébe, hanem az, mely a kormány eredeti javaslatában foglaltatott, tudniillik: egy, két és három forint. (Elénk helyeslés balfelöl.) Elnök: Fel fog olvastatni a módosítvány. Balogh Géza jegyző (olvassa): Módosítvány a 167. számú pénzügyi bizottsági jelentéshez mellékelt szöveghez: A 6. §. 1. pontja következőkép módosittatik: „A mezőgazdasági szeszfőzdék minden hectoliter alcohol után, mely gyártelepükről a fogyasztási adó lefizetése mellett vagy fogyasztási adóval terhelten elszállittatik, az állampénztárból j utal ómban részesittetnek, mely jutalom 4 heetoliteren felül 7hectoliterig terjedő átlagos napi alcohol-termelésnél 1 forintot, 2 heetoliteren felül 4 hectoliterig terjedő átlagos napi alkohol-termelésnél 2 forintot és 2 hectoliterig terjedő átlagos napi alcohol-termelésnél 3 forintot tesz." Dárdai Sándor jegyző: Horváth Gyula! Horváth Gyula: T. ház! (Halljuk!) Én is elismerem, hogy ennek a szakasznak rendelkezése képezi az egész törvényjavaslatnak legfontosabb részét és hogy ennek a kérdésnek helyes megoldása képezi a garantiát arra nézve, vájjon ez a törvényjavaslat az ország érdekeinek megfelelő lesz-e, ha törvénynyé válik, vagy sem? Midőn tehát hangsúlyoznám, hogy a módosítást helyesnek és jónak tartom, engedje meg a t. ház, hogy mielőtt magával a kérdéssel foglalkoznám, egész általánosságban tehessek egy pár megjegyzést azért, hogy erre a tárgyra vonatkozó későbbi nyilatkozataim újabbi magyarázatra ne szoruljanaK. Én, t. ház, egész előadásom alatt — a mint ezt a t. képviselő urak meg is fogják látni — a módosítvány helyességének igazolására csakis azon érveket fogom felhasználni, melyeket a túloldalon hoztak fel a t. képviselő urak állításaik mellett és egyetlen egy érvet sem fogok azokból igénybe venni, melyek a ház ezen oldalán lettek hangoztatva. Általában, azt hiszem, t. ház, hogy e kérdésnél nagy fontossággal bír az, hogy tekintettel arra, hogy ez a monarchia két állama között kiegyezési pontot képez, ne azt tekintsük, hogy mit kivan a két fél érdeke külön-külön és ne azt tekintsük, hogy a kérdésnek egy vagy másnemű megoldása a másiknak mennyiben válik előnyére, hanem azt, hogy mit kivan mind a két fél érdeke. Ezért én, t. ház, nem ez alkalommal, hanem a régibb múltban, azon pártnak, melynek tagja voltam, bizonyos nem tetszésével határozottan állítottam és ezt az állításomat ma is fentartom, hogyha a közvetett és a fogyasztási adók kérdésével az országnak elvitázhatlan és legkomolyabb érdekeit el nem lehet érni, akkor én hajlandó vagyok fogyasztási vámvonal felállítására. De, t. ház, ezt én soha nem tűztem ki czélul, melyet el kell érnünk, hanem azt mondtam, hogy abban az esetben, ha más eszközökkel nem fog sikerülni az ország érdekeinek megvédése, ezen eszközhöz is hozzá kell nyúlni, hogy az ország érdekei megvédessenek. (Helyeslés jobhfelöl.) Gróf Apponyi Albert t. képviselő ur azt állította — és ezen állítása föltétlenül megfelel az igazságnak — hogy ez a törvényjavaslat nemcsak pénzügyi, hanem közgazdasági természetű és itt nemcsak az ország pénzügyi érdekeinek kielégítéséről van szó, hanem egyszersmind közgazdasági érdekeinek megóvásáról is; hogy ez eljárását inkább befolyásolja, mint a kérdésnek másik oldala; mert az ország ezen egyik legkomolyabb iparágát veszélyeztető intézkedésekbe bocsátkozni soha sem volt hajlandó. Ezt választom én is a benyújtott módosítvány támogatására. En is azt tartom, hogy a bonificatio kérdése az a kulcs, a melylyel bizonyos pénzügyi áldozatok mellett az ipar és gazdaság érdekeit meg lehet óvni. De ezen kérdésnek megítélésére általában szükséges az, hogy a contingentált
