Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-109

109. országos ülés juuius I-én, pénteken. 18S8. 181 dúljak. (Halljuk!) Én előadtam részemről nézeteimet és aggodalmaimat az erdélyi szesziparról s azt hiszem, hogy ezek jogosultak és igazak; csak arra kérem a t. kormányelnök urat, méltóztassék e dologról meggyőződést szerezni. Nagyon csodálom, hogy ez irányban több erdélyi képviselő iir részéről nem történt felszólalás. De hát megtörtént. Ezen nem lehet segíteni. Arra kérem :a t. kormányelnök urat, méltóztassék ezt a dolgot komoly megfontolása tárgyává tenni s a eontingentálásnál Erdélyre tekintettel lenni ; mert én azt hiszem, hogy eljött már az ideje annak, hogy egy ország ügyei, mely annyi vonzalommal és annyi odaadással omlott a testvérhaza keblére, valahára érvényre jussanak igényei és ne importáltassanak oda mindenféle képviselők, a kikre ott semmi szükség sincs, (Igás! Ugy van! a hal- és szélső baloldalon) ne csináljanak minden uzsorásból nemes embert s az országnak úgyszólván egy részét saját bevallott ellenségüknek ne adják oda 100,000 frtért öt év alatt fizetendőleg, mikor csak a regale után 86,000 frtot fizetünk évenként. (Közbeszólás a jobboldalról: Mi <az?) Ez a naszódi eladásra vonatkozik. Végezetül pedig kijelentem, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául a szükséges módosításokkal elfogadom. (Élénk helyeslés <& bal- és szélső baloldalon.) Horánszky Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat fontossága minden oldalról elismertetett és méltán, t. ház, mert hiszen nem kisebb érdekről van szó, mint minő egy tekintélyes adóemelés, a valóban beteg szesziparunknak talpraállítása s az ezzel kapcsolatos és igen fontos mezőgazdasági érdekek, továbbá a pénzügyi helyzetnek javítása •és szadó jövedelmének lehető biztosítása. ílgas! Ugy van ! a baloldalon.) Ha tehát, t. ház, e törvényjavaslat hibásan oldatik meg, nemcsak az említettem nagy érdekeket teszszük koezkára, hanem súlyosbítjuk a helyzetet az által, hogy a törvényjavaslat hatálya hosszabb időre terjedvén, a vámszövetségi törvénynek rendelkezésénél fogva összetett kezekkel leszünk kénytelenek nézni a nagy bajokat, melyek az esetleg hibás megoldás után bekövetkeznek. (Igaz! Ugy van! a bal- és a •szélső baloldalon.) Nem szólok azon minimalis és jogos kívánságról, melyet én a fogyasztási adók feletti önálló rendelkezés tekintetében táplálok. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam a tegnapelőtti napon e kérdést teljesen kifejtette és én azokhoz a magam részéről csak annyit teszek, hogy meg vagyok győződve, miszerint a nemzet előbb-utóbb tudatára fog ébredni anyagi érdekének és ha más nem, az a nyomorúság, tudnillik a kiegyezés körül folytonosan folytatott súrlódások — és ebben fekszik a politikai nyomorúság — továbbá a gazdagsági nyomorúság, mely ezen fogyasztási adók közösségéből származik, értve a közösség azon formáját, melyet a vámszövetségi törvény megállapít, előbb-utóbb kezébe fogja adni a nemzetnek azon akaraterőt is, melyet, fájdalom, újabbi 10 évre, egyrészről a politikai félénkség, másrészről az anyagi érdekek iránti laza érdeklődés lekötött. (Igaz! Ugy van! balfelől.) De, t. ház, lekötötte és e helyzettel számolnunk kell. (Halljuk! Halljuk!) Senki sincs, a ki másként járhatna el ezen kérdés megoldásában ez idő szerint, mint akként, hogy a monarchia másik államával a szeszadó-kérdés megoldásában megegyezésre kell jutni. Tovább ennél tehát ezúttal nem mehetünk és tovább menni illusio és a lehetetlenségek utáni kapkodás volna. Ez szabja meg, t, ház, álláspontomat is és én a magam részéről az adott helyzetben csakis saját értéke és súlya szerint kívánom mérlegelni ezen törvényjavaslatot, mely előttünk fekszik és melyet valóban nagyon is mérlegelnünk kell. (Halljuk! Halljuk!) Ha pedig ezen törvényjavaslatnak egyfelől előnyeit, másfelől hibáit mérlegelem, minden lépten-nyomon bizonytalanságokba ütközöm. A contingens helyessége, a bonificatiónak nagysága, a forgalomnak fejlődése, a szabadraktári intézmény hatása mindenesetre oly homály, melyekkel szemben apodyeticus bizonysággal állást foglalni teljes lehetetlenség. És én csak csodálkozom a t. államtitkár ur általam különben nagy élvezettel hallgatott igen jeles, tanulságos, sok igazságot tartalmazó beszédének azon optimismusán, mely a hit — mert itt tudás nem lehet — és a bizalomtól csak ugy duzzad, mely a legszélső határok közt apodyeticus bizonyossággal mozog és mintegy tudatában annak, hogy a törvényjavaslat helyesen van megoldva, egészen odáig megy, hogy meg tudja azon határokat is jelölni, melyekig, mint szélsőkig, baj nélkül el lehet menni. Még inkább csodálkozom ama bizonyos hangsúlyozásán azon feltételes elfogadásnak, melynek alapján talán mi állunk; mert, t. ház, maga a javaslat, a mely elkészült és melynek elkészítésében bizonyára meg van a maga része az államtitkár urnak is, szintén ily feltételességre volt állapítva és a különbség közöttünk csak az, hogy mig nálunk a feltételeket csakis a meggyőződés szabja meg — hiszem, hogy ott is — addig nála a Lajthán túli akarat is. Ha tehát feltételességről szólunk, a mérleg e tekintetben is inkább a mi részünkön van, a mit mutattak a tárgyalások és azon engedmények, melyeket a t. kormány a monarchia másik államának, hogy egyebet ne jelezzek, a bonificatio tekintetében tett, a mely pedig nem kisebb, mint háromszoros. (Igaz! Ugy van! balfelől.) De, t. ház, én megvallom őszintén, hogy én azokra, melyek a vita folyamán felhozattak — bármennyire érdekesek és tanulságosak legyenek is — a magam részéről kiterjeszkedni