Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-109
109. országos ülés június l-én s pénteken. 1888. 173 kezdték és ma mint milliomosok szüntetik be a gyártást. A világért sem vagyok ellensége a nagyiparnak, nem akarok az ellen irtó háborút indítani, de tagadom, hogy a kormány bármi néven nevezendő elnézéssel tartoznék azok iránt, kiket az állampénztárból gazdagított meg. (ügy van! a baloldalon.) Fel kell ugyanis hivnoin a t. kormány figyelmét a két legnagyobb szeszgyárra, melyek egyike a Neumann-féle, másika pedig Leipziger Grünwald-féle. Ez a két gyár nem kevesebb, mint 650 hectoliter szeszt termel naponta, a mi 337,000 hectoliter évi productiót tesz. Ez az évi productio, feltéve — csak egy alapot veszek fel, a mi ha nem áll, adolgotnemalterálja — hogy 40°/o-tel redueáltassék a gyárak productiója, 150,000 hectoliter maradna. Ezen kivül van még 12 másodrangú nagyobb gyár, melyek naponta 1100 hectoliter szeszt termelnek, a mi évenkint 420,000 hectolitert tesz. Ha már most ezek is 40%>-tel reducáltatni fognak, marad körülbeiől 250,000 hectoliter évi szesztermés, a mi a két nagy gyáréval együtt körülbelül 400,000 hectolitert tesz. Azt szeretném tudni, hogyha 872,000 hectoliternyi termelés van kiszabva Magyarország részére, ha már 14 embernek quasi monopólium adatik és ezek ily óriási mennyiséget termelhetnek, mi marad fenn a mintegy 600 kisebb gyárnak? Azt mondom, ha már monopóliumot akarunk, akkor inkább az állam vegye azt kezébe, mert akkor legalább mindenki közvetlenül érdekelve ván, mintsem hogy néhány embernek adassék ki a szesztermelés. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ismétlem, tekintetbe veendő ama mintegy 600 kisebb gyárnak a contingentálás utáni sorsa, Vegyük példánl Kézdivásárhelyt, a hol 13 kisipari szeszgyár van, melyek 5 — 8 hectoliter szeszt termelnek naponkint; Hogy ha az történnék, hogy a termelés bizonyos percent szerint contingentáltatnék,például 40°/«-kal, akkor a hét hectolitert gyártónak csak 4 és 20 század hectoliter fog engedélyeztetni naponta, pedig ezeknek helyzete nem engedi meg azt, hogy gazdasági gyárakká legyenek, mert az illetők nem földbirtokosok. Azt kérdezem, mit fognak ezek tenni? Pedig a kormánynak, azt hiszem, a kisipar fentartását is szivén kellene hordania. Még van egy kérdés, tudniillik az erdélyi szeszipar. Mai nap nem lehet mondani Erdélyről, hogy a szesz túlproductióban volna, a minek legtisztább bizonysága az, hogy a szesz 2—3 krral drágább ott, mint itt. Az erdélyi iparosok gyengébbek lévén, nem aknázhatták ki a helyzetet a jó időkben, nem tudták magukat fentartani s tönkrementek olyannyira, hogy ma csakis annyit termelnek, a menynyire Erdélynek szüksége van. A 407<>-ra való reducálást az erdélyi szeszipar teljességgel nem győzi el és akkor olyan siralmas helyzetbe jut az erdélyi gazda, hogy terményeit kénytelen lesz eladni Aradon vagy Váradon a vasúti szállítás levonásával és a szeszkészletet be kell hozni a fuvar és calo ráadásával Aradról vagy Váradról. Én tehát, t. ház, mellőzve azt, hogy Erdélynek speciális érdekét tekintsem, tisztán csak a tényekre hivatkozom és azt hiszem, hogy ha a t. ház, illetőleg a kormány ezeknek utána néz — s azt hiszem, kötelessége is ezt tenni — meg fog győződni arról, hogy igazságom van. Erdélyben ma már csak két nagy szeszgyár létezik: egyik a Sigmond-testvéreké Kolozsvárott, másik a Czellé Brassóban, a harmadik a marosvásárhelyi részvénytársulaté leégett és nem is fogják felépíteni, legalább több részvényestől hallottam azt az ujjongó nyilatkozatot, hogy milyen szerencsések, hogy leégtek, mert igy nem vesztik el egész vagyonukat, a mint megtörtént volna, ha kénytelenek lettek volna a szeszgyárat tovább is fentartani. (Derültség balfelöl.) Erdélyrészi szempontból nem szólanék hozzá oly tüzetesen, ha meg volnék győződve arról, hogy lehetséges lenne Erdélyben gazdasági szeszgyárak felállítása. Azonban az erdélyi részekben ezeknek jövőjét két okból nem látom lehetőnek. Először azért, mert a sokkal olcsóbb burgonyatermelés Erdélyben nincs behozva, de a talaj nem is arra való, mert kötött, a burgonyának pedig laza talaj kell és igy minden hectoliternél 5—6 — 8 frtnyi hátrányban van az ottani termelés az árakban a burgonyatermeléssel szemben. A mi pedig a gabonából való termelést illeti, minden gazdaember tudja, hogy milyen nagy előnyben van a gazdasági szeszgyár fölött a nagyiparos, ki midőn gyárat állítani készül, megnézi, van-e a városnak piacza, elláthatja-e magát ott gabonával és tüzelőanyaggal és ha igen, akkor felállítja a gyárat; mig ezzel szemben a gazda a röghöz van kötve és akár van tüzelő anyaga, akár nincs, akár van közlekedési útja, akár nincs, kénytelen megküzdeni a nehézségekkel. De másfelől feltéve, de meg nem engedve, hogy csakugyan létesülhetnének gazdasági szeszgyárak s a burgonyatermelés ugy ki volna fejlődve, mint Galicziában, nem leane kelendősége, épen a mint Tisza Kálmán ministerelnök és pénzügyminister ur ő excellentiája a rectificált és a nyers szesz közt párhuzamot vont, azt mondván, hogy nem lehet a rectificált szeszt behozni, mert tudjuk, hogy a tizedik faluba is elmennek az emberek csak azért, hogy nyers szeszt kapjanak s ne legyenek kénytelenek a rectificáltra szorulni. De feltéve, hogy elkelne, van egy másik fontos kérdés, tudniillik a pénzügyi. Itt vannak az erdélyrészi képviselők, méltóztassék magát általok informáltatni: a mai pénzügyi viszonyok közt nem lehet szó arról, hogy a gazdasági szeszgyárak ott lendületet vegye28»
