Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.
Ülésnapok - 1887-109
174 1W. országos ülés június l»én, pénteken. 1888. bármilyen legyen politikai és közjogi álláspontunk, mindnyájunknak melegen óhajtanunk kell, hogy mentől előbb sikerüljön államháztartásunk rendezése és azért, a mint jeleztem, a törvényjavaslatot nem tartom elvetendőnek. De, t. ház, azért, hogy ezeket elmondjam, nem szólaltam volna fel, vezérel engem még egy más fontos indok arra, hogy e törvényjavaslat mellett felszólaljak. Meg vagyok győződve arról, hogy ha esetleg az osztrák Reichsrath oppositiója következtében — a mi most ki van ugyan kerülve — e törvényjavaslat nem létesül, hanem hozzányúltunk volna a szesz megadóztatásának azon másik módjához, a melyre nem rég a t. ministerelnök ur utalt és a melyhez kétségkívül jogunk van és a mely módunkban is lett volna, meg vagyok győződve, hogy ez a vámközösségen nehéz csorbát ejtett volna. És ha ilynemű javaslat talán fiscalis tekintetben kielégítő eredményt mutathatott volna is fel, azt hiszem, nagyon növelte volna azt a közgazdasági ellenségeskedést, mely a monarchia két állama közt már hosszabb idő óta fejlődött s melyről szeretném mondani, hogy az enyhült, de fájdalom, azt kell mondanom, hogy fokozódik. Ez, t. ház, az előttünk fekvő ügynek oly oldala, a melyre nézve az eddigi vitában csak egy képviselő, gróf Apponyi Albert ur nyilatkozott tegnapelőtt tartott, mint rendesen, magas szempontokból kiinduló és nagy látkört tanúsító beszédében; de sajnálom, hogy ezen ügynek tárgyalásából, nem annyira itt e házban és Magyarországban, mint inkább Austriában egészen más tanúságot merítettek, mint gróf Apponyi képvisslő ur. Én azt hiszem és megengedem, hogy igaz az a kijelentés, hogy csak az a kapocs maradandó, mely bona fide köttetett és a kölcsönös óhajok kielégítését tartja szem előtt, a melynek alapján mindenki jól érzi magát, de ha ebben a nézetben vagyunk, ugy azon kell lennünk, hogy ezen kapcsot — bilincseknek nem nevezhetem — ne gyöngítsük, hanem erősítsük. Ha az ügyek, melyek a monarchia mindkét államát egyenlő mértékben érdeklik, oly módon pertractáltatnának, mint azt az utolsó hónapokban tapasztaltuk, ugy igaza van gróf Apponyi Albert képviselő urnak, hogy az káros hatással volna a monarchia belső eohaesiójára, de ebből nem vonható az az egyedüli consequentia, hogy a fogyasztási zárvonalnak, a fogyasztási isonomiának megszüntetése volna az a panacea, a mely mindkét résznek jogos kívánalmait kielégíteni képes. Tudjuk, t. ház, minő vajúdások után jött létre a megegyezés a monarchia másik államának parlamentjében, illetőleg annak többségében. Az ott mutatkozott tartományi ellentétek és partialis érdekek, azon osztályharcz, mely ott kifejlődött, mindenesetre szomorú képet nyújt, szomorúan illustrálja az osztrák parlamentarismust. Meg vagyok győződve, hogy az ott előidézett osztályharcz ezen törvényjavaslatnak elfogadása után is éreztetni fogja még hatásait s azon hullámok, melyeket az megindított, különösen Grácsországban hosszabb ideig fognak még hatni. Sajnos látvány ez s óhajtom, hogy ebben a házban ne ismétlődjék soha, hogy az elvek harczát fölváltsa tisztán az érdekek harcza és hogy a parlamenti tárgyalások színvonala ez által lealácsonyittassék. Mindenesetre nem kellemes alku volt az, a mely a szesz megadóztatására vonatkozólag a monarchia két állama közt folytattatott. Emlékezünk az ügynek halogatására, különböző stádiumaira s 1 a törvényjavaslatnak sok tekintetben közös megegyezés után történt változtatására. T. ház! Én ugy hiszem, hogy ezen tapasztalat talán nemcsak benem, hanem másokban is, talán a kormány tagjaiban is megérlelte azon meggyőződést, hogy a közös megállapodásokat igénylő tárgyaknak ilyetén tárgyalása czélszeríítlen és káros. Ezen tárgyalás az, a mely még a hires lengyel-magyar barátságot is oly mély niveaura szállította alá. T. ház; Ha a magyar kormány az osztrák kormánynyal megállapított egy javaslatot, akkor bármely jogos változtatás mutatkozik is kívánatosnak, bármily — részben talán képzelt, de gyakran jogos — sérelem nyilvánulna és kívánna orvoslást, a kormány nincs abban a helyzetben, hogy ezeknek eleget tehessen, mert minden változtatást, melyet az egyik részről indítványoznak, a másik részen engedménynek tekint, érdekek feladásának czímez az ellenzék a magyar és az osztrák parlamentben, tehát mereven, gyakran jobb meggyőződése ellenére is tactieai, diplomatiai szempontokból kell ragaszkodniaakétkormánynakálláspontjához. a nélkül, hogy talán minden részletben a legjobbat eltalálták volna az előterjesztett javaslatban. Csak a tárgyalásnak ezen módja hozza magával mindkét kormány között aztán azon compensationalis theoriát is, a mely minden egyes javaslatnak egészen objective, annak a saját érdeme és értéke szerinti megbirálását csak nem lehetetlenné teszi; mindig csak kicsinyes mérlegelésre vezet: melyik fél nyer többet, melyik károsodott meg inkább. S miután, t. ház, a tárgyalások ily módja mellett mindazon kívánságok, a melyek egyik vagy másik oldalon el nem éretnek más állam kormányának, illetve az egész országnak rovására iratnak: igen természetes, hogy ily tárgyalásokból nagy keserűség származik. Nagy keserűség származik, a mely később egészen más tárgyak tekintetében is nyilvánul és a jogoknak kölcsönös méltatását megnehezíti, így olvassuk, hogy mig egyrészről nálunk nagy aggodalmakat fejeznek ki, hogy a gácsországi szesz hazánkat el fogja árasztani, ugyanezen félelem a Lajthán túl is mutatkozik; mig itt nálunk a fogyasztási adóknak isonomiája — gróf Apponyi Albert képviselő ur kifejezése mellett maradok — tartatik annak okául, hogy
