Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-107

107. országos ülés májas 28-án, hétfőn. 1888. 145 értéséből származhatott és * ha ő akkor értesült volna a zászló levételéről, a miről nem volt érte­sülve, mert a magyar zászló olyan helyre volt kitűzve, a hol ő többé meg nem fordult, ő azonnal rendelkezett volna, mert ő maga is elkerülendőnek tart a jó ügy érdekében minden ilynemű félre­értést, a minőre a rögtöni levétel az illető végre­hajtó félreértéséből alkalmul szolgált. Engem a hadtestparancsnok ezen egészen spontán jött nyilatkozata annál inkább megnyug­tatott és megerősített azon előzőleg is táplált hitemben, hogy a hadsereg egy magas állású tiszt­jétől a nemzeti zászló megsértését várni nem is lehet; mert tudom, vannak azon hadtestparancsnok­nak is, mint mindenkinek a világon, jó barátai és vannak, a kik kevésbé azok; de mindazok, a kik ismerik, igazat fognak nekem abban adni, hogyha ő akart vagy megtett volna valamit, azt sem spon­tán, sem megkérdeztetés folytán meg nem tagadta volna. (Helyeslés.) E nyilatkozat igazolja tehát, hogy ő azon sértést határozottan nem akarta és nem követte el. így állván a dolog, már eleve is azon nézet­ben voltam és már ezen alapon is azt volt szán­dékom nyilvánítani, hogy e tekintetben tehát bővebb vizsgálatnak helyét nem látom ; de egyúttal nyilvánítani a t. ház előtt azt, hogy legyenek meggyőződve ugy az interpelláló urak, mint min­denki, hogyha bárhol és bármikor és bárki által a nemzeti zászlónak megsértése követtetnék el, a kormány tudni fogja jövőben ugy, mint tudta eddig mindig (Helyeslés jobbfelöl) azon első sorban őt illető kötelességét, hogy ezen sérelemért, ha kell, elég­tételt vegyen, jövőben való elkövetését pedig meg­akadályozza. (Élénk helyeslés.) De mind a mellett, hogy ezen nyilatkozatot szándékoztam már akkor is tenni, mégis nem ta­gadhatom meg, mert talán még nagyobb megnyug­vásul fog szolgálni, hogy ne közöljem a t. házzal azon, ezelőtt 10 perczczel a trencséni főispántól vett táviratot, a melyben azt mondja: „Bővebben vizsgálván a zászlólevétel esetét, meggyőződtem, hogy Catty táborszernagy nem rendelte el a levé­telt, csak kijelentette, hogy a laktanya feldíszítése megjelenésekor őt meg nem illeti, mire azok, kik a nemzeti zászlót is kitűzték tiszteletére, ezt később levették, a nemzeti zászló ellen tehát nem történt tiszteletlenség és az ezred most is őrzi a lak­tanyában, kitűzi minden ünnepély alkalmával, a vizsgálatkor is ott leng, midőn kitűzése az illetőt megilleti." Azt gondolom, hogy ezen tényállás mellett az interpelláló urak és a t. ház válaszomat tudomásul fogják venni. (Élénk helyeslés.) Visi Imre: A t. ministereinök ur válaszából meggyőződvén arról, hogy szándékolt sértése a magyar nemzeti zászlónak nem forgott fenn, sőt hogy tisztán szolgálati szempontból járt el ugy a táborszernagy, a hogy eljárt és megnyugtatva KÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. V KÖTET lévén azon felül a t. ministerelnök ur nyilatkozatá­val az iránt is, hogy jövőre minden tekintetben meg vannak a garantiák, hogy a nemzeti zászló­nak teljes tisztelet szereztessék, a választ tudomásul veszem. (Elénk helyeslés.) Madarász József: T. képviselőház! A t. ministerelnök urnak válaszát azon feltétel és azon világos kijelentés mellett, miként remélem is, hogy a nyert felvilágosítások csakis a teljes valóságot (Derültség) és nem annak bármily indokból, akarva, nem akarva — mert nem akarva is történhetik vagy bármi mellékes tekintetből történt elsimítása, (Derültség balfelől) természetesen kötelességem tudomásul venni. Mert mi őszintén valljuk és hir­detjük, hogy Magyarországon e sajnos események, ha évtizedeken keresztül is ismétlődni fognak, mertime 1880-ban ott volt a megsértett egri zászló, ime ismétlődik akarva, nem akarva újból. A ki tehát azt akarja, hogy ily esetek évtizedeken át, véletlenül vagy nem akarva, bár ügyetlenségből is, a helyzet fel nem ismeréséből ne történhessenek: annak előbb-utóbb be kell látni azt, hogy csakis az önálló magyar hadsereg felállítása lesz azon eszköz, a mely által az ily súrlódások, nem a nem­zet és a haderő közt, mert a haderőnek a nemzet irányában nem szabad semminemű ellenkezésben lenni, a nemzet irányában a haderő csak engedel­mességgel tartozik, megszüntettessenek és a pol­gárok és a hadsereg tagjai közötti jó egyetértés fentartassék. Interpellatiómat indokolni nem kívántam, most azonban kötelességemnek tartom azt. (Bálijuk! Halljuk!) S az nagy önmegtagadásomba került, mert először is szabad legyen az előttem kérdést intézett t. képviselőtársamnak azon kije­lentésére, hogy a felvilágosítást akarja, megjegyez­nem, hogy én is akarom. De a képviselő ur azt mondta: már sajnos jelenségek is merültek fel, a mint a lapokból tudjuk. Bocsánat! Én eddigelé sajnos eseményt nem, hanem csakis örvendetesét állapíthatok meg, (Helyeslés a szélső baloldalon) mert ha mi, ha a nemzet minden tagja, ha a tör­vényhozás és a kormány is kötelességévé teszik a nemzeti zászló becsületét fentartani: meg kell engedni a polgároknak, hogy míg fel nem világo­sittattak, a kellő rendben történt azon nyilatko­zat, hogy ők a hazájuk nemzeti lobogóján ejtett sérelmet orvosoltatni kívánják, hogy a nemzeti zászló iránti ragaszkodásukat a legszebb rendben ki is akarják fejezni. Ez tehát csak örvendetes és nem sajnos jelenség. (Élénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) Meg kell továbbá jegyeznem azt, hogy én is meg vagyok győződve, hogy a t. kormány okulva a multak példáján, mert — sajnos — azt nem mondhatjuk, hogy a nemzeti zászló iránti ily tisz­teletlenség nem történt volna, iparkodik még a fennálló törvények értelmében is, miután az 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom