Képviselőházi napló, 1887. V. kötet • 1888. május 8–junius 21.

Ülésnapok - 1887-107

107. országos ülés május 29-én, kedden. 1S88. 127 ban olvastam, hogy a legnagyobb milanói gyár megszüntette müködésétazért,mert az olcsóbb csempészett szeszszel nem képes versenyezni, mi által 2,000 munkás veszté kenyerét és az állam 11 millió lirát vesztett csak ezen egy gyárnál. Ezen példákat, melyek — méltóztassanak elhinni — igen tanulságosak ezen törvényjavaslatra nézve, sokszorozni lehetne még; de csak egy általános megjegyzésbe akarom foglalni azt, mit ez irányban a szeszadó története tanít. T. i. azon országokban, a hol a gazdasági gyárak megszűntek, ahol a szigorú terményadó magasabb tételekkel hozatott be, támadtak legnagyobb mértékben a sikkasztások és csempészések. Igaz, Hollandiában és Svédországban a magasabb adótételek meltett a terményadó van behozva, de Hollandia nem vehető tekintetbe, mert ott az ellenőrzés nem a termelt szesz mennyiségének pontos meghatározására, hanem inkább az anyagok mennyiségére és a forgalomra van fektetve. Svédországban pedig az úgynevezett svéd punch van elterjedve általános ital gyanánt, mely arakból készül, a mi belföldön nem termeltetik, minek következtében a csempészet ott sokkal inkább el van terjedve, mint a sikkasztás. Belgiumban és Németországban, a hol a szesztermelésnél a fősúly a gazdasági szeszgyárakra van fektetve és nálunk, a hol a a terményadó 75%-os átalányozásra van engedélyezve, a hol a gazdasági szeszgyárak a czefreürátalányozási adónak vannak alávetve alacsony adótételek mellett, sikkasztásról és csempészetről hallani alig lehet. De ha ez meg fog változni, ha a magas adótételek a szigorú terményadóval fognak érvényre jutni, nálunk isiétre fogja hozni ez a két intézkedés közreműködése azt az eredményt, melyet másutt mindenütt és minden körülmények között létrehozott, t. i. létre fogja hozni legnagyobb mértékben a sikkasztási vágyat, mert a nagy adótétel kikerülése oly nagy nyereséggel kecsegteti a sikkasztót, melynek ingerét a legszigorúbb és legkeményebb büntetésekkel sem lehetett sehol kiirtani, ha csak más kedvező körülmény nem járul hozzá. (Igás! Ugy van ! a szélső baloldalon.) Nézetem szerint tehát, t. ház, ez az adótétel viszonyainkhoz képest magas és sokkal inkább biztosítva látnám az állam jövedelmét az által, ha az adótétel alacsonyabbá tétetnék most. azon fenhagyással, hogy a törvényhozásnak mindig meg levén az a joga, hogy intézkedhessek s ha a viszonyok kedvezőre fordulnának, azt a viszonyok fejlődése szerint emelhesse. (Helyeslés a szélső balon.) Ez az, a mit a javaslat pénzügyi oldalára nézve szükségesnek tartottam mondani. Következik most a javaslat nemzetgazdasági része, vagyis maga a szeszgyártás. (Halljuk! Halljuk \) Itt először azon viszonyt kívánom tekintetbe venni, a mely ki fog fejlődni a törvényjavaslat alapján, egyrészről gazdasági és ipari szeszgyártásunk, másrészről általánosságban a mi hazai szeszgyártásunk és az osztrák szeszgyártás közt. (Halljuk!) Megjegyzem azonban mindenekelőtt, hogy azt hiszem — és a szeszadó-törvényben magában igazolva találom — hogy egy és ugyanazon államban egy és ugyanazon adótörvény mellett gazdasági és ipari szeszgyárak nem állhatnak fenn. A ki ezt a czélt akarja elérni, illusióban él, mert az ipari szeszgyárak sokkal olcsóbban termelnek, mint a gazdasági szeszgyárak és ezen termelési különbözetet az a 2—3 — 4 forint, mely a javaslatban a gazdasági szeszgyáraknak contemplálva van, ki nem egyenlíti. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Tekintsük most nemzetgazdasági fontosságát és jelentőségét a gazdasági gyáraknak és az ipari szeszgyáraknak. Mielőtt azonban a kérdésbe belebocsátkoznám, egy eszmét akarok tisztába hozni. (Halljuk!) A t. minislerelnökur tegnap, igaz, nem tisztán és nem világosan, de a midőn arról szólott, hogy az ipari szeszgyárakat feltétlenül fenn kell tartani azon esetre, ha törvényhozási intézkedés folytán olyan helyzetbe jutnának, hogy nem virágozhatnának fel, akkor bizonyos jogos magántulajdoni kérdések állanának elő. Hát, t. ház, én nem tudom, a t. ministerelnök ur mit akart ezzel tulaj donképen mondani, azért nem is hozzá intézem különösen szavaimat, hanem egészen általánosságban csak azt tudom, mert hallottam, sőt hírlapokban is olvastam azt az eszmét, hogy azon esetben, ha az ipari szeszgyárak oly helyzetbejutnának a törvényhozás intézkedései következtében, hogy üzemöket megszüntetni kényszerülnének — nagyog természetesen ezt a helyzetet, hogy mikor fok beállani, ők magok határoznák meg — hogy akkor kárpótlásra vagy kisajátításra tarthatnának igényt az állam részéről. Hát én ezt az eszmét határozottan tévesnek tartom és azt határozottan vissza kell utasítanom, mert, t. ház, én azt hiszem, hogy ezen nagy ipari vállalatok alig szenvednének oly nagy veszteséget az által, hogy ha beszüntetnék üzemüket; hiszen ezek többnyire nagy városok mellett vannak és azon tőke, melyet épületekbe fektetnek be, máskép is értékesíthető. De ugy hiszem, hogy ezen tőke, melybelefektettetett, már régóta törlesztette is magát; (Ugy van! a szélső baloldalon) de ha mindez nem áll is, 1884—85. óta több nagy gyár szüntette be az üzemét. Hát miért nem sajátították ki azokat is, miért lehessen csak épen ezeket kisajátítani, melyek azt mondják, hogy — nem tudom én micsoda — törvényes intézkedés folytán szüntették be üzemüket; hiszen azok is mondhatnák azt s mondhatják is, hogy ők is törvényes intézkedés következtében szüntetik be az üzemet. (Igaz ! Ugy van! balfelöl.) De t. ház, menjünk messzebb. Az 1884— 85-iki idő előtt, midőn tudjuk, hogy épen a törvényes intézkedések folytán annyi sok gazdasági