Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.
Ülésnapok - 1887-74
74- országos ülés m&reziu* 2-án, péuteken. 18S8. r9 tutiónál keletkező kiviteli praemium. Ha a 8%-os répából dolgozó gyár kivitte a czukrot — nem veszem az egyes restitutioüalis tételeket különkülön, hanem a közbenső tételt, tudni illik 9 frt 40 krt, mely átlagnak tekinthető — akkor ez nemcsak praemiumot nem kapott, hanem még 60 krt ráfizetett, hogyha ellenben a másik typusú, tudniillik a 12%-os répából dolgozó gyár kivitte a czukrot, akkor 6 frt 67 krt levonva 9 frt 40 kraj•czárból, apraemium2 frt 73krt tesz. Már most ha feltesszük, hogy mind a két typusú gyár, tudniillik ÍV magyar és az osztrák termelésének felét kivitte, akkor a magyar gyárra nézve a viszony nem változik, elejtem még a 60 krnyi különbözetet, mert valószínűleg nem fog kivinni, ha nem fizeti ki magát; miga másik, az osztrák typusú gyár, 2 frt 73 krnyi praemiumát leüthette termelésének abból a feléből, melyet ekként forgalomba bocsátott, tudniillik ennyivel olcsóbban adhatta czukrát idehaza. E szerint maga az adó ezen gyárnál valósággal leszáll 3 frt 94 krral. De még itt sincsen a dolognak vége. Most jön a túltermelés. Mert az iránt sincs semmi véleménykülönbség és mindenki tudja, hogy épen ezen rendszer következtében nagy túltermelés állott elő és termelhettek a gyárak oly czukrot is, mely után adót nem fizettek. És magától érthető, hogy ez nem a rosszabb répát feldolgozó gyáraknál állott elő, melyeknél ugyanazon czukor mennyiség előállítására másfélszer annyi répát kellett feldolgozniuk, hanem előállott a jobb répából dolgozó gyáraknál, melyek ugyanazon répából másfélszer annyi czukrot készítettek. Tehát ebből az derül ki, hogy ez a túltermelés is ezen gyárak javára szolgál. Hafelteszszük, hogy ezen túltermelés csak 50%-ot tett — pedig tudjuk, hogy némely évben 125%-ot is kitett, a mint ezt a hivatalos kimutatásokból látjuk — mondom ha csak 50%-ot veszünk számba : akkor is a valóságos adó, a mely az ilyen gyárban termelt czukrot terheli, leszáll 54 krra. Most következik a pótfizetés, mely szintén 50%-ot tesz, azonban az eredetileg fizetett adónak 50%-át. Az adó tehát, a mit eredetileg az első, amagyartypusúgyárnakpótlólag fizetni kellett, 5 frt; a második, az osztrák typusú gyárnál pedig 3 frt 37 kr. A végeredmény tehát síz, hogy adó fejében az első, a magyar typusií gyár fizetett 15 frtot, a másik, az osztrák typusú pedig fizetett 3 frt 94 krt. Ezek után lássuk végeredményül, hogy miféle befolyást gyakorol az adónak ezen különbözősége az illető gyáraknak jövedelmezőségére. Ha felteszszük, hogy a czukor ára 40 frt volt, mely meglehetősen átlagos árnak tekinthető: akkor ennek az árnak 37%-át tette a ezukoradó az első, a magyar typusú gyáraknál, ellenben a másik, az osztrák typusú gyáraknál az árnak csak 10%-át. Tehát a különbség az összes éVi termelés értékében 27%. Ha felteszszük, hogy a gyártás átlag 25% nyereséggel történik — ez; már igen nagy nyeregégi tétel — az eredmény az, hogy ezen 25%-al szemben az első, tudniillik a magyar typusú gyár 12'5%-ot veszít, a másik pedig 15%-otnyer. Ezen számítás, mely semmi irányban sem mondható túlzottnak, két dolgot magyaráz meg és ezen két dologból levonható a tanulság. Az első az, hogy hogyan történhetett és mi volt oka annak, hogy a magyar gyárak, a melyek rosszabb répából dolgoztak, nem állhatták ki a versenyt és egymás után elpusztultak. Megmagyarázza másodszor azt, mi az oka annak, hogy Austriában, különösen 1888. év óta a túltermelés oly nagy mérveket öltött: a túltermelés és az ezzel kapcsolatos bajok. T. képviselőház! Jól tudom, azok, a miket előadni bátor voltam, nem új dolgok. Elismeri azt mindenki, ezek a bajok megvannak, elismeri első sorban a kormány azon indokolásban, melylyel a jelen törvényjavaslatot beterjesztette és elismeri a pénzügyi bizottság is a maga jelentésében. Ez iratokban részletesen elő van adva először is az, hogy milyen arányban vesz részt Magyarország az öszmonarchia termelésében. Miután pedig bizonyos, hogy a magyar fogyasztás sokkal nagyobb arányban áll az osztrák fogyasztáshoz, tehát kézzel fogható, hogy tényleg adózunk Austriának. De el vannak ismerve ezen javaslatban azon hátrányok is, melyek a czukortermelésre az egyenlőtlen megadóztatás következtében hárultak. Nem akarom ezeket hosszasan idézni, hanem csak a végeredményt kívánom felolvasni, melyre a t. kormány ezen előterjesztés szerint jut. Azt mondja ugyanis (olvassa): „A répaczukor-termelés megadóztatásának rendszere tehát az okszerű adóztatás követelményeinek nem felelt meg s minthogy az sem az ipar, sem az államkincstár érdekeit nem képes kielégíteni, a ezukortermelés jövő megadóztatásánál annál inkább elejtendő volna, mert hátrányai törvényhozás utján sem volnának eíenyésztethetők." Hát, t. ház, ehhez a következtetéshez én a magam részéről is teljesen hozzájárulok — és azt hiszem, hogy nincs ebben a házban talán egy lélek sem, a ki a jelenlegi rendszert fenn akarná tartani. Hanem az a kérdés, hogy milyen lesz az a rendszer, melyet helyette életbe léptetünk. Jobb lesz-e és mennyiben lesz jobb? Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni s ezért csak egyet akarok megjegyezni. Annyi bizonyos, hogy az egyik abnormitáson, melyet bátor voltam felhozni és példával illustrálni, tudniillik a répa egyenlőtlenségéből eredő egyenlőtlen adózáson, a javaslat a terményadó behozatalával segíteni fog. De hát segíteni fog-e a másik abnormitáson, hogy tudniillik a magyar fogyasztók által fogyasztott ezukornak egy része 8*
