Képviselőházi napló, 1887. IV. kötet • 1888. február 13–május 5.

Ülésnapok - 1887-93

93. országos ölés április 2l>-An, csütörtökön. 1888. 303 tette volna önökkel azt, hogy idegennek tekintik. (Nagy zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Lehet ezért felzúdulni, de mihelyt én valakinek azt mondom, én idegennek tekintelek téged, akkor nem tagadhatom meg tőle azt a jogot, hogy ő is ugyanazt mondhassa. (Nagy zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Hiszen mi fizetjük! Mi tartjuk őket, ennyit béke idején megtehetnek!) Már engedelmet kérek, ismétlem, hogy a hadsereg e visszautasító nyilatkozatokat sem most, sem soha meg nem érdemelte. (Élénk helyeslés a jabbboldalon.) De igenis érdemelt elismerést, mert . . . (Nagy zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: Mikor? Mivel?) Tessék megkérdezni azokat az urakat, vájjon csak kötelességüket teljesítették e ; mert lehet kötelességet teljesíteni egyszeiűen, híven, pontosan, úgy, hogy senki szemrehányást nem tehet, de lehet úgy is eljárni, mint az itt történt, a mi százszorosan túlmegy a szigorú kötelességen. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Ezt hangsúlyoznom kell, midőn folytonos, majdnem becsmérlő szavakat használnak a hadsereg ellen, mert engedelmet kérek, hiába rázza a képviselő úr a fejét, ha egy hadseregre azt mondja valaki, hogy az soha győzni nem íog, az a legnagyobb becsmérlés, (ügy van! Ugy van! a jobboldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Hát győzött talán már?) Ebben az alakjában még háborút nem folytatott. És hogy abban lelje valaki örömét, hogy épen a mai időkben az ország véderejéről — ha nem tetszik is neki annak összealkotása — azt mondhassa a világnak, hogy ez a hadsereg sohasem fog győzni: engedelmet kérek,ezt én felfogni nemcsak katonai, mert azzal én sem hizelgek magamnak, de egyszerű polgári józan észszel se tudom. (Élénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) És csodálom, hogy a képviselő ur, a ki — és ezt nem szemrehányásként mondom — nem szeret a bécsi auctoritásokra hivatkozni, most jónak látta, egy meg nem nevezett bécsi urnak — nem is óhajtom a nevét tudni — nyilatkozatára hivatkozni, melyet ha magánkörben teszi valaki, sajnos, de ha a törvényhozás kebelében ismétli, még sokkal nagyobb megrovást érdemel. (Élénk helyeslés jobbfélől.) Mert azt óhajtani, hogy a monarchia védereje vereséget szenvedjen és ha megmenekszik, a szövetséges kegyelméből meneküljön meg, ez, engedelmet kérek, az én felfogásom szerinti hazafisággal nem fér meg. (Élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon. Mi van tehát, t. ház, ebben a törvényjavaslatban oly rettenetes bűnös, a mint a képviselő ur felhozta? Mindenek előtt arra kívánok megjegyzést tenni, hogy szokott igazságszeretetével azt mondta, hogy az élelmezés szempontjából ez a kormány az 1867: XII. t.-ez.-t megszegte. Én nem hiszem, t. képviselő ur, hogy egyik kormány is megszegte volna, de azon jogaira nézve, melyekről itt szó van, a magyar államnak ugyanaz a helyzete ma is, a mi az 1867 : XTI. t.-cz. megalkotásától kezdve folytonosan volt. (Ugy van! jobbfélől ) Ha tehát megszegetett a törvény, megszegetett akkor, midőn — talán nem veszi rossz néven, ha emlékeztetem rá — a képviselő ur az akkori kormánynak legtehetségesebb támogatói közé tartozott. (Tetszés és derültség a jobboldalon.) De tovább megy a képviselőm'. Megtámadja most már a laktanyák létesítéséről szóló törvényt és azt mondja, hogy ez által meg a békeelhelyezési jogról mondott le az ország. Bocsásson meg a képviselő ur, de először is, midőn a törvényt a törvényhozás alkotja, midőn a végrehajtás felelősség mellett a kormányt terheli, már ezen egy szempontból sem lehet lemondásról beszélni, ([gaz! Ugy van ! jobbfelöl.) De természetesen, hogy hol legyenek azok az állandó kaszárnyák, azt meg kell állapítani a kormányzat különböző factorainak, mert arra meg azután csakugyan nem lehetne kötelezni a hadügyi kormányzatot, hogy a hol épen eszébe jut valakinek kaszárnyát építeni, azért fizesse a lakbéreket, akár czélszerűen vannak azok elhelyezve, akár nem; az ilyen dispositió az országnak igazán tömérdek pénzébe került volna. Itt sem volt tehát semmiféle jogfeladásról szó, de igenis szó volt egy oly általánosan érzett szükségnek pótlásáról, a mely főleg nem katonai oldalról hangsúlyoztatott, de hangsúlyoztatott e házban folytonosan és minden oldalról, a mióta e házban szólni lehetett és a mi igen fontos és jogosult szempont: hogy tudniillik az egyéni beszállásolásoknak egyeseket igazságtalanul nyomó, sőt erkölcsi szempontból is elítélendő systemájával valahára szakítsunk. (Helyeslés jobbfélől.) Hogy tehát még ezen törvényből is a kormánynak egy bűne származzék — bár tudom, hogy a t. képviselő ur szeret részünkre mindenből bűnt faragni — azt a mai napig még sem tudtam. (Élénk tetszés jobbfélől) Azt mondja a képviselő ur, ime itt van a szolgálati idő meghosszabbítása, most már lemond a magyar törvényhozás és a kormány arról is, hogy ehhez hozzászólhasson és igy most már alig fog valami maradni a 1867 : XII. t.-cz. 11. és 12. §§-aiból. Én igen kérem a t. házat, nézzük meg higgadtan, hogy mi van ezen törvényjavaslatban, nézzük meg aztán, vájjon a mai helyzetben indokolt-e az és akkor méltóztassanak felette dönteni. Minden esetre teljesen téves felfogásnak tartom azt, a mit itt hallottam, hogy ezen törvényjavaslat a szolgálati időnek négy évre való meghosszabbítását jelenti. Én nem tudom, lesz-e erről szó vagy sem, de arról biztosíthatom a t. képviselő urat, hogy mindenki, katona ugy,mint nem katona,